Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-12-01 / 12. szám

szúrd, a groteszk, a verbális eszközökben is megfogal­mazódó humor iránt, mint pályatársainál, s ha hozzá­juk hasonlóan törekszik is a műfaj legnemesebb hagyo­mányainak és a mai magyar valóságból eredeztethető té­mák ötvözésére, a végered­mény, a többnyire merész nézőpontokat alkalmazó, élénk színekkel, mázakkal borított, első hallásra igen hatásos címekkel ellátott mű összetéveszthetetlenül Kungl György-plasztika lesz. Plasztika a keramikustól? Nem az első eset a művé­szetben az ő pályamódosí­tása, amely leginkább azt jelzi, hogy visszatalált a hi­vatáshoz, amelyet eredeti­leg választani szeretett vol­na. Az oroszlányi származá­sú Kungl György ugyanis eredetileg a Képzőművésze­ti Szakközépiskola szobrász szakára szeretett volna járni - de a kerámia szakra vet­ték fel. A középiskola után próbált bejutni a Képzőmű­vészeti Főiskola szobrász szakára, s végül rajz-föld­rajz szakra járt, először az egri, majd a pécsi tanárkép­ző főiskolára. Közben 1981-től tanított már, így hát amikor végzett, 1984- ben nemcsak didaktikai, pedagógiai ismereteket szerzett, hanem azt a köze­get is megismerte, amely­ben oly nehezen lehetett al-Felhos az ég Siklós felett A túloldalon lent: Fairmount felhőben FOTÓ: SULYOK MIKLÓS ÉS CSIGÓ LÁSZLÓ kalmazni a legnagyszerűb­ben hangzó szakmai szem­pontokat is. Néhány éve szabadúszó­ként dolgozik. Ráadásul olyan környezetben él, melyben aligha kerülhetőek meg a múlt inspiráló hagyo­mányai. Elég felemelni a fe­jet, és pillantásunk máris a középkori építészet romjai­ban is fenséges alkotására, a dombtetőn álló temp­lomra esik, elég végigsétálni az utcán, ahol még állnak a magyar és a sváb népi építé­szet emlékei, s elég megáll­ni a domboldalon, hogy ér­zékeljük, értékeljük a zsám­­béki medence szépségeit. Mondhatni méltó köze­gükre találtak Kungl György kifinomultan szép színei, mázai, különböző korok művészeti törekvése­it, elemeit amolyan XX. század végi eklektikus mód­jára átvevő, egységbe for­rasztó formái. Csakhogy tudjuk, nem olyan szép, idilli a világ, mint amilyen­nek a török dúlását is túlélő kövek mutatják. Hiszen nemcsak a török pusztított, de a hely emberei is rom­bolták, vitték olykor, amit lehetett, s tyúkólat, sufnit raktak a középkori kőfara­gók jeleit őrző kövekből. No meg nem is olyan ke­­rekre-apróra zárt a világ, amilyennek a környező lan­kák rajzolják, hiszen művé­szünk szűk félóra alatt Pes­ten van, ha éppen úgy hoz­za kedve, s miközben csön­desen szemlélődik az autó­busz ablakából, kicsiben az egész magyar valóság elvo­nul a szeme előtt. Érzékelheti például, hogy milyen is az új barázda, ha a motoros kapa vágja újgaz­dagék kertjében, Budán. Tá­volról nézve hogyan mennek a dolgok a földeken, hogyan dolgozik például a Vakond­vadász, milyen a Forgószél Csobánka felett, s milyen is­meretlen szépségeket tarto­gathat az erdő-mező barátai számára egy Pihenő sarló a fűcsomó tövén. Színes, látványos és ab­szurd humorával együtt na­gyon mélyre, filozofikus mélységekbe hatoló művé­szetet hozott létre az elmúlt években Kungl György. E világ középpontjában a mai magyar valóság áll, de ter­mészetesen nem az Extra Hungáriám non est vita mottó jegyében. Az példá­ul, hogy 1955-ben éppen azon a napon született, amelyen az ötvenes évek le­gendás hírű sztárja, James Dean megvásárolta az őt nem sokkal később a halál­ba röpítő luxuskocsit, vélet­lennek nevezhető. Az vi­szont, hogy az események eme egybeesésétől kiindul­va foglalkoztatni kezdte őt ez a világ is, és a szocialista realizmus kritikája mellett az amerikai álom kritikája is megjelenik műveiben, már nagyon is törvénysze­rűnek mondható. New York-New York írta a cí­met egy piros-fehér kólás­­pohár alá. A pohárban a felhőkarcolók akár a ró­­sejbnidarabok, s a nap - vagy az általános jólét - aranyozott korongja ra­gyogja be a békés jelenetet. Az amerikai álom felől nézve persze, még inkább elgondolkodtató, mit, ho­gyan is olvashatunk ki a kö­­zép-kelet-európai táj álmos­könyveiből. Még inkább töprengésre ösztönöznek például a szavak: Hazám, hazám, hiszen oly sokszor, oly különböző emberek szá­jából hangzottak már el. Olykor inkább a csönd az igaz beszéd, mondja a mű­vész: a megdermedt fenyő­ág a fekvő baka felett, mi­közben Csöndesen szitál a hó. Akkor már hitelesebb a Halak dala, mint az emberi szó, akkor már valóban az időjárás- és vízállásjelenté­sek szenvtelen hangja szól­jon a rádióból, hiszen ab­ban legalább mindannyian egyetértünk, hogy A Száva Jeszenovácnál... P. SZABÓ ERNŐ 3 1

Next

/
Thumbnails
Contents