Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-11-01 / 11. szám
POSTALÁDÁNKBÓL AZ EMLÉKEZÉS NAPJA Világot átfogó-behálózó nyüzsgés indul ma gondolatban, de valósan is. Mert ma, a halottak napján, a mieinkre gondolunk, legyünk bármilyen messze a helytől, ahol nyugosznak. Kirajzottunk, szétszóródtunk, talán el is mostohálódtunk, magunk választotta vagy ránk kényszerített sors. De a temetőkertek, a nekropoliszok helyt maradtak, és most gondolatban, és ha van mód rá, valósan is, elhelyezzük a kegyelet virágait, meggyújtjuk a kegyelet gyertyáját, mécsesét úgy, ahogy kiki valamikor eltanulta. A temetőkben fény guggol. A bizonytalan lángok alig derékig mutatják a korán kelt vagy elsötétedett emlékezőket. Csak akkor fehérük föl egy-egy arc, ha újra életre kell kelteni a lángot vagy igazítani a perzselődő fenyőágon. Ilyenkor az előrehajló arca testtelenül lebeg a sír fölött, mint egy látomás. Igen, igen, ma mindenkinek ott a helye, ahol a fölmenők nyugosznak, mert mára mintha besűrűsödött volna az összetartozás kicsit meglazult, kicsit elhanyagolt érzése. Az utakról némán lépünk a sírok közé, de nincs már messze a hangulat, melyből szégyenkezés, tartózkodás nélkül szólunk egymáshoz a hantok fölött. Szólnunk kell fennszóval egymáshoz is. Olyan természetességgel, mintha minden gyász közös lenne, mint ahogy közös a veszteség, mely bennünket ér minden távozóval. E nap múltán jobbak leszünk-e? Bölcsebbek? Marad-e valami tanulságféle, hogy életünkkel és a másokéval is értelmesebben-értőbben sáfárkodjunk a magunk és a maradék hasznára? Intézünk-e valamit a halottak birodalmában? így lenne a megnyugtató. Legyen akárhogy, ma akárhonnan ide, a mieinkhez seregelünk. Bögözi Kádár János A KÖZÉP-EURÓPAI BAROKK ÉVE A Pentagonale tagországok kormányfőinek 1990. augusztusi velencei találkozóján felvették a hároméves munkaprogramba a kulturális munkacsoport terveként a „Közép-európai barokk éve 1992”-t. Az olasz kezdeményezésű terv illeszkedik az UNESCO analóg tervéhez: megismertetni a barokk jelenség világban föllelhető különböző kifejezési formáit a közös kulturális értékek azonosításához és a közös kulturális örökség alapján elősegíteni a kultúraközi dialógust Kelet- és Nyugat-Európa, Latin-Amerika, a Karib-térség és esetlegesen más régiók között. A tervezet kapcsolódik az Európa Tanács 1988-ban indított „kulturális itineráriumok” akciójához is. Az UNESCO-elképzelés az ismeretbővítést, az interkulturáüs párbeszédet, a mai alkotók ösztönzését és a kulturális turizmust szeretné pártfogolni. A Pentagonale szakértői kidolgozták az öt országot átfogó, tíz kiállítást, huszonöt kiemelt emlékhelyet és száz emlékhelyet magában foglaló koncepciót. A rendkívül igényes előkészítés miatt az időpont 1992. május-1993. májusára módosult. A nagyszabású kulturális elképzelést a kül- és belföldi turizmus révén tudjuk a közönséghez eljuttatni. Ennek megvalósítása érdekében az Országos Idegenforgalmi Hivatal megbízásából elkészült A barokk év kulturális-turisztikai programterve. Ezzel célunk a barokk építészet műemlékeit „megtölteni” élettel, közép-európai viszonylatban egyedülálló látványos programmal. A műsor magva az Esterházi Vigasságok rendezvényeinek életre keltése, hiteles megjelenítése, ugyanakkor figyelembe véve a ma emberének életritmusát, Ízlésvilágát. Az egyes programelemek kiemelhetők és önállóan más helyszínen is bemutathatok, gazdagítva az országos programkínálatot a magyarországi barokk emlékhelyein. A helyszínekről és programokról részletes információt a Tourinform (V., Sütő u. 2., Tel.: 117-9800) nyújt. TUDÓSÍTÁS A FÖLKELŐ NAP ORSZÁGÁBÓL Régi olvasójuk vagyok. Szégyenkezve írom e sorokat, mivel ingyenkenyéren élek, azaz ingyen kapom a lapot. A hirosimai misszióban dolgozom, mint katolikus paptanár, jezsuita. A nagy szétszóratáskor kerültem külföldre, már 35 éve élek Japánban. Kollégáimat mindig támogatta az anyaország, minket, magyarokat nem, hisz az otthoniak szétszórattak vagy börtönben ültek. Szeretem a lapot, tetszik a szép magyar stílus, a sokrétű tartalom, a közvetlen hang. A lap köntöse is nagyszerű. Én kiéheztem a magyar szóra, hisz harminc éve élek egyedül, idegenek közt, évente ha néhány órát beszélhetek anyanyelvemen. Hirosimában néha-néha megfordul egy-egy magyar, de csak véletlenül találkozhatom velük. Az atombomba ledobásáig még hírét sem hallottam Hirosimának, és már tíz éve lakom itt. Munkám révén szinte az egész országot bejártam. Hirosima ma világváros, össze sem lehet hasonlítani a régivel, több mint egymillióan élnek itt. 1956 telén jártam először Hirosimában, akkor készült el az iskolánk. E középiskolán kívül egyetemi rangú zeneiskolánk is van. Noviciátus is működik japán újoncok számára, és egy lelkigyakorlatra szolgáló ház. Itt lakom. Túlélte az atombombát. Japánban egyre több a külföldi munkás. Hirosima környékén is. Ittlétük tele van ellentmondással, jogilag is. Próbálják távoltartani őket, de ugyanakkor szükség van a munkaerőre. Főleg Dél- Amerikából és Ázsiából jönnek, s számukra Japán valami Eldorádónak tűnik. Pedig a maradók sorsa elég mostoha. Mégis jönnek; lehet, hogy egy újabb nagy népvándorlás első hírnökei ők. Be kell vallanom, furcsa dolog, hogy ilyen hosszas távoliét után is úgy érzem, mintha soha nem mentem volna el hazulról. Beszéljek bár tíz nyelven, a magyart nem lehet elfelejteni. És mintha még tisztábban csengenének fülemben a régi magyar szavak, bár a szám már elszokott. Népünk sorsa mindig is foglalkoztatott, nincs nap, amikor ne gondolnék haza. Történelmünk mindig is érdekelt - európai összefüggésben. Mert egy kis nép történetét nem lehet önmagában nézni és megérteni. Ha már Pázmány vagy Széchenyi idejében európai léptékű történelemszemlélet kellett, annál inkább szükség van erre ma, sőt ma már világot átfogó, nagy nemzetközi öszszefüggésben kell nézni-látni a jövőt. Máskülönben nincs távlata a magyarságnak. Okos és becsületes politikusokra és nevelőkre van ma szükségünk. Hiszem, hogy ezért a Magyarok Világlapja is képes tenni. Béky Gél lért, Hirosima, Japán SEBEINKET NYALOGATVA... ... fölhasználjuk azt a természet adta lehetőséget, hogy ennek gyógyító hatása van. Sajnos, igen nagy a sebekkel borított felület Közép-Kelet- Európában, így ez a módszer nem lehet hatásos. Szikére lenne szükség. Mert a nálunk is (Romániában - a szerk. megjegyzése) alkalmazott konzervatív kezelés: borogatás, kenegetés, némelykor ráolvasás többnyire eredménytelen. Kis fantáziával a társadalmat egy nagy szervezetnek tekinthetjük, amelyben az egyensúly megbomlása komoly betegséget okoz(hat). E nagy szervezet jó működése függ a gazdasági stabilitástól. De hol van ez? Mindenféle mankót használunk továbbra is. Nem nagyon van erkölcsi alapunk, hiányoznak a pozitív erkölcsi modellek, vagy nehezen
