Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-10-01 / 10. szám
A HÓNAP Szavak háborúja Ha nem vallanám be, akkor is nyilvánvaló mindenki számára, hogy ez a rovat - a lehetetlent kísérti. A Kárpát-medencében egy tömbben (de több országban) élő magyarság társadalmi, politikai, gazdasági, művelődési stb. viszonyainak változásairól rendszeres havi jelzéseket adni talán lehetséges - de a „beszámoló” minősítés már túlzás lenne. Az „elemzés” pedig: illuzórikus igény. Hiszen annyi minden történik, hogy a számbavétel is gond (ennek ellenére szerkesztőségünk a jövőben - újabb rovatok indításával - a történésekről gazdagabb, kimerítőbb képet kíván nyújtani az olvasóknak). A vállalkozás lehetetlenségét tovább fokozza az a tény is, hogy lapunk olvasói a földkerekség majd minden országába szétszórtan élnek, és sokuk számára az anyaország fogalma sem a mai Magyarország területére korlátozódik. Ez olvasótábor számára a hónap lényeges eseményeit néhány gépelt oldalas reflexió kereteibe sűrű teni - kockázatos és lehetetlen kísérlet. A kockázatot mégis vállalni kell, és - Napóleon után szabadon: - a lehetetlent is meg kell próbálni, hogy elérhessük azt, ami még lehetséges... Havi jelzéseinkben elkerülhetetlen a válogatás: arra figyelünk, ami az események forgatagából lényegesnek, fontosnak látszik - ami nem napi, még csak nem is havi jelentőségű. Érvényesíteni szándékozunk valamiféle távlatos látás- és láttatásmódot, hiszen az egész földkerekségen szétszórt olvasóink számára a „józan távolságtartás” - egész egyszerűen: akár kényszerűnek is nevezhető adottság. Számunkra is kötelező tehát a szavak dzsungele mögé, a tényekre világítani - és az elfogultságoktól mentes, egyetemesen és sajátságosán is érvényes, józan logikát működtetni. Nem a szavak röpködéséről, hanem a tények állásáról szeretnénk tájékoztatni olvasóinkat. A szavak szenvedélyesen süvítenek itt a Kárpátmedencében. Amint erről már mi is beszámoltunk, Magyarországon „folyik a médiaháború”... Ezek persze: szavak, szavak... A lényegre és a tényekre nem tudni, hányán figyelnek. A lényeg ugyanis az lenne, hogy a média segítségével létrejöjjön az egyetemes magyar nyilvánosság lehetősége, és ezáltal a pozsonyi, székelyföldi, vajdasági magyarok naponta megélhessék azt, ami természetadta, elemi embeii és közösségi joguk: a köznapi tudás frissessége által életben tartott együvé tartozás élményének és tudatának ápolása révén valóban szerves emberi közösségként létezhessenek abban a régióban, amelyet életük tereként jelölt ki a történelem. Miközben folyik a magyarországi médiaháború, hadd emlékeztesssünk a tényekre is: Budapesten kiválóan foghatóak a bukaresti rádió adásai. Bukarestben, de még Erdély egyes vidékein sem lehet fogni a budapesti rádiót. A médiaháborúban sajnos nem nagyon esik szó arról, amit mi lényegként neveztünk meg, a tényeket sem emlegeti senki - bizonyára azért, mert azok nyilvánvalóak. De éppen a nyilvánvaló dolgokról feledkezünk meg, ha sosem esik szó róluk. Természetesnek tartjuk, hogy hasonló identitású emberek csoportja közösségként is megnyilvánulhasson ... Milyen egyszerű és magától értetődő ezt a közhelyet kimondani. Mégis micsoda értetlenkedés, vádaskodás előzte meg a magyarok világtalálkozóját: a környező országokban - főként Romániában - felforgató törekvéseket magyaráztak bele abba, ami természetesnek tekinthető közösségi megnyilvánulás. A Kárpát-medence furcsa régió: a szavak (a különböző csoportok használatában) annyira torzulnak, hogy állandóan szükséges - visszautalni a tényekre. Az elmúlt hetekben állandóan vissza-visszatérő fogalomként volt jelen a Duna-völgyben az „önrendelkezés”. Amely - mint jog - minden közösséget megillet. A szlovákok kiválnak Cseh-Szlovákiából. „Önrendelkeznek." De megtagadják ezt a jogot a mai Szlovákia területén élő magyaroktól. Valóban úgy fest, hogy „akinek mázlija van, az önrendelkezik, akinek meg nincs, azzal önrendelkeznek”. (Molnár Gusztáv: Contre-Konrád, Világszövetség, 1992. szeptember 1.) A mázli - a szerencse - a különféle történelmi erők évtizedes-évszázados játékának eredménye. Létezik. Eltorzítja az önrendelkezés fogalmát. Ebben a torz viszonyrendszerben olykor csak egészen groteszk eszközökkel lehet visszatéríteni az ítélőképességet a józan belátás és a logika útjára. Néhány kassai értelmiségi az önrendelkezés jogára hivatkozva aláírási kampányt indított szuverén városállam létrehozására... Nyilvánvaló, hogy Kassából nem lesz független (városjállam, de a kezdeményezés logikai játékként mégiscsak figyelemre méltó. Mert aki józanul gondolkodik, annak be kell látnia, hogy a „nagy-szlovák” és „kis-kassai” önrendelkezések mellett (helyett!) értelmesebb, valósághűbb „alakzatok” is elképzelhetők. A szavak valóságtól függetlenedő, egészen fura kényszerpályáira éppen a magyar-szlovák viszonyból hozható rendkívül „beszédes” és aktuális példa. A szlovákok szerint a magyarok a (szlovák) állam területi épségét veszélyeztetik. Ezért nem tartják helyénvalónak az autonómiára vonatkozó igénybejelentéseket... Ebben a helyzetben a magyaroknak állandóan bizonykodva kell védekezniük, hogy nem kívánnak erőszakos határkiigazítást. És közben a szlovákok a bősi erőmű beindításával elterelik a Dunát - megváltoztatják az országhatárt. Amikor a magyarok ez ellen tiltakoznak: az ér: t \ \ í V V ► 12
