Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
Aztán az is kiszivárgott, maszlag Mónika hogy parancsra neki kellett Jan°usjeó,ályos volna bennünket, az emígy műnkája egyesített román ötödiket (ő, aki annyit harcolt ez ellen), elsőként bevezetnie a virágkapuk alatt! Nem tudta megtenni, megtagadta. Ott, a tanári tanács előtt. Ő beszélte el később nagyanyáménak. Felállt, mert érezte, hogy idegei nem bírják már. Amíg volt egy szemernyi remény, nem számított semmi fáradság. De így?... Az igazgató mellett kellett elhaladnia, aki halkan sziszegte a fülébe: „Remélem, tisztában van a következményekkel!” Amikor az ajtóhoz ért, már elsötétült előtte minden. Kitántorgott valahogy a tanáriból, pár lépést még tett, aztán elvágódott a folyosón. Csak Editke látta mindezt, aki a csengőt várta az ajtóban, hogy aztán rémült sikoltással rohanjon ki az udvarra a hírrel. Ott aztán ez a hír volt az olaj a tűzre. Mert ettől a perctől döntöttek a szülők: „automatikusan” nem engedik a gyerekeket iskolába, ha nem tanulhatnak - mint bármelyik gyermek a földön - az anyanyelvükön. Amit nagyanyám megtetézett azzal, hogy most rögtön ki fogja az igazgatónak a haját tépni, mert hogy ő a ludas az egészben. S ahogy nekibőszülten rohangált az általános feszültség közepette, meg is tette volna, de hál’Istennek, nem ismerte meg az új igazgatót, így aztán kétszer is elvonult mellette. Két hétig - mindenféle szervek rémisztgetése ellenére - mi, a magyar gyermekek nem mentünk az iskola felé sem. így aztán kénytelen-kelletlen olyan megoldást kellett keresni, hogy „a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon”. Kellett - a föld alól is - egy ötödikes gyerek, ama tizenkettedik, hogy ezáltal visszaálljon megint mind a négy osztály. De nemcsak úgy kellett „színből”, hanem valódi hús-vér gyerek, pont ötödikes, aki egész évben jelen is legyen az osztályban. Senki sem hitte, hogy ez meglesz! S egy szép napon én meg a kishúgom arra ébredtünk, hogy Isten rendelt mellénk egy fiútestvért, akivel immár együtt járunk iskolába, és együtt lakunk. Ez sült ki édesanyám meg keresztanyám sok titokzatos utazgatásából... így történt, hogy október közepére visszaállt az iskola menete a régi kerékvágásba... Történt pedig mindez két hónappal a decemberi változások előtt. Bizonyítva, hogy bármilyen körülmények között meg lehet és meg kell őriznünk legdrágább kincsünket: anyanyelvűnket, és az ő iskoláit. ÁGOSTON DÉLINKÉ, hetedik osztályos tanuló, ÜRMÖS (ROMÁNIA)61
