Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
A HATÁR TÚLOLDALÁN 42 Nárciszmezőn Tanév kezdetén én egy évzáró ünnepségre emlékezem. A hétvégi programmal működő Bécsi Magyar Iskola „kerek” évfordulóhoz érkezett: ötéves! Nem kedélyeskedésnek szántam az öt év fölemlegetését; irónia sem bujkál a megállapításban. Diaszpórában s különösen itt Bécsben nagyon nagy dolog még így, hétvégi programmal is működtetni, életben tartani egy iskolát. Mert éppen a hétvégekről van szó! A bécsi magyarok mindig is valamilyen fajta víkendtelepüknek tartották Magyarországot, s ahogy befejezték, s befejezik manapság is a heti munkát, pénteken délután csomagolnak és indulnak haza - vasárnap estig. Tanév végi ünnepséget emlegettem, amely érdekmentes, békés, emelkedett hangulatú rendezvény, s ha nem is hintik a virágszirmot a végzős, ballagó diákok előtt, azért minden gyerek és szülő virágcsokorral jelenik meg, s vannak, akik székely, kalotaszegi vagy matyóföldi hímzett, varrott ruhájukat is előveszik. Nem mindennapi látvány ez itt, az osztrák fővárosban! S ha már a természet legszebb díszét, a virágot említettem, hadd szóljak arról, hogy ezek a bécsi évzáró ünnepségek mindig az Erdélyben eltöltött, közel két évtizedes pedagógusmunka emlékeit idézik föl bennem; gyakran fájdalmasan tódulnak föl a képek, arcok, alakok; hasonlatos a jelenség az amputált ember idegszálvégződéseiben, időváltozáskor nyilaldosó sajogáshoz. Csíkdánfalváról minden évben kimentünk ilyenkor a Hargitára, a Szentkeresztbánya fölötti nárciszmezőre, ahol végtelen fehér tenger a vadon termő havasi nárcisz, s azzal díszítettük fel az osztálytermeket a líceumban. Ennek az illatnak az emlékétől soha nem szabadul az, aki egyszer megérezte ... De itt, Bécsben nincsenek nárciszmezők, s ha terem is valahol az Alpokban ez a szép virág, bizonyára védett növény, mert itt nagyon komolyan foglalkoznak a természetvédelemmel, s iskolában tanítják azt. Mi is komolyan veszszük, s ebben az évben úgy állítottuk össze a programunkat, hogy a versek, énekek, kórusmúvek, mesék kizárólagosan az embert körülvevő médiumról szólnak. .Növényekről: erdőről, bo'korról, fűszálról; kacér somfáról, zöldmáglya-jegenyéről, daliás, de legtöbbhelyt pusztuló tölgyről; állatokról: várat építő hódról, végveszélybe jutott, partra kiúszó bálnáról, a kihalóban lévő imádkozó sáskáról és szarvasbogárról, a külső alakja miatt üldözött rút kis kacsáról, hiúzról, borzról, sünről, szitakötőről, havasi mormotáról, amelyek közül soknak a neve is kezdett kikopni nyelvünkből. Nem kuriózumból soroltam fel a növény- és állatneveket. Egyfajta újdonság, meglepetés volt számomra, hogy a fabulák tipikus állatszereplői a jelenkori irodalmunkból szinte teljesen hiányzanak, kimaradtak. Úgy látszik, a művészet mindig nagyon vigyáz arra, hogy ne ismételje önmagát. A hagyományos moralizálás is kimaradt, s az állatok és növények már nem szólalnak meg oly gyakran emberként, mint az elmúlt századokban, hanem maga az ember áll szemben a természettel, hol mint fogyasztója, tehát pusztítója, hol mint védelmezője. S tartogatott még egy meglepetést ennek az évzárónak az előkészítése. Már szokástörvény nálunk, hogy gyermekeinktől, fiataljainktól témajavaslatokat kérünk. Anélkül, hogy nevüket felírnák az irkalapra, ráírnak néhány címet és beadják. Ilyen közös gondolkodás és döntés alapján volt már hazáról, menekültsorsról, bújdosásról, szerelemről, a boldogság titkairól szóló műsorunk; turnéztunk már balladaestünkkel a Felvidéken, irodalmi évfordulókról is megemlékeztünk (a Reményik- és Sütő-összeállitás volt a legsikeresebb), de ebben az évben legtöbb tanítványunk az említett témát, a természetet javasolta. Úgy látszik, a fiatalok ösztönösen érzik, hogy elsősorban az ő számukra kell megmentenünk a biológiai élővilágot a Földön. Pedig amikor hozzákezdtünk a válogatáshoz, versgyújtéshez, még szó sem volt arról, hogy világkongresszust rendeznek ebben az évben Brazíliában a természetvédők. Visszatérek még egy pillanatig arra a gondolatra, mekkora változáson esett át a magyar gyermekirodalom az utóbbi évtizedekben. Minden tanulónak legalább
