Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
MŰVÉSZPORTRÉ Gáspár Juliska virágai 34 Néhány éve nem fest Gáspár Juliska. Nem tudom az okát. Talán fárasztja az aprólékos bíbelődés az ecsettel, a ceruzával. Két évtizede ágyhoz köti a betegség, nővére gondozza. 1972-ben, hatvankét esztendős korában volt az első tárlat, ahol műveit bemutathatta, s akkor, a Nemzeti Galériában rendezett naiv művészek kiállításán második díjat nyert a grafikai kategóriában. Azóta több helyen láthattuk munkáit. Kunszálláson él, abban a világban, amely ihletője ábrándos szépségű, tiszta művészetének. Kerekegyházán születtem, egy tó közelibe. Nagyon szerettem gyereknek lenni. Amikor fiatalabb voltam, mindig azt mondogattam, de jó volna még olyan kicsinek lenni, mint azelőtt, meg annak előtte. Ringatnának, dajkálnának. De az ember mindig nagyobb és nagyobb lesz. És közben az jár a fejébe, hogy legalább olyan kicsi maradhatna, mint amilyen tegnap volt. * Amikor már volt palatáblám az iskolában, akkor elő-elővettem és rajzolgattam. A többi gyerek meg rárácsudálkozott, hogy én mit csinálok. Bugacon jártam iskolába, édesapám akkoriban ott volt csősz. Dolgoztak ott különböző emberek, akiknek a gyerekei is odajártak iskolába. Volt mindenféle írótolluk, meg színes ceruzájuk. És ők csak Gáspár Juliska nézték, hogy én miféléket rajzolok a palatáblára. Volt egy nagy darab papír otthon, kép volt az, Horthy Miklós volt rajta. Annak a hátuljára kezdtem el egyszer rajzolni, a hátulja tiszta volt. Először a házat, de olyan gyorsan, hogy nem is tudom, milyen rövid idő alatt. Semmi gondolkodás rajta. Mindig a háznál kell kezdeni, aztán a többi majd jön valahogy. Ahol a ház van. A legfontosabb a szép táj, meg az állatok. * Negyvenbe, amikor idejöttünk lakni a határra... Vagy harminckilenc őszén... ? Volt egy füzetem. Csak egy baja volt, hogy nagyon sima volt, nem akarta fogni a ceruza. Abba rajzolgattam ... Többször félbemaradt. Vasárnap délután, amikor ráértem, akkor folytattam. Aztán eltalálták, hogy nekem mégiscsak festenem kellene. Vett a bátyám papírt, ceruzát, színeset, meg festéket. De nemcsak vízfestéket, hanem azt az úribb módit. Temperil-Előbb ceruzával. Biztosabb ügy. Van, hogy a kezem elrántódik, félremén a vonal. Vonalzót kellene használni. Ceruzával kezdem, mert ha még el is csúszik, igazgathatja az ember... Ezek csak olyan gyönge vázlatok ... Először úgy volt, hogy ez itt majd egy kiszáradt fa lesz. Még verset is csináltam hozzá... Puszta tájon kiszáradt fa..., nem emlékszem most rá... Ha így áll a két ház, az jó alapnak, akár erről van a tó, akár amarról... Ez lesz majd a tó, amaz ott meg a
