Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-09-01 / 9. szám

Ha annyira bagatell eset­ről lett volna szó, hogy a katona lelőtte a fiamat, mert szökni próbált, miért kellett már akkor fontos embereknek foglalkozniuk az esettel? Azért szeretném kideríte­ni a valós történteket, mert lehet, hogy ez az eset is se­gítené azt a történelmi igaz­ságkeresést, mely választ adna: mi is történt Románi­ában a Ceausescu-rendszer végnapjaiban, milyen szer­vezkedések voltak, milyen bűntényeket követtek el. Másképp nem tudom meg­magyarázni: miért nem vit­ték azonnal bíróság elé az ügyet. Nem várom én, hogy igazságot tegyenek, mert tu­dom azt, hogy nem áll érde­kükben. De meg keli pró­bálni mindent...-Az igazság talán pofon­­egyszerű: védik a mundér be­csületét.-Hinném, ha 1989 de­cemberét követően más­képp viszonyultak volna az ügyhöz. Miért védik azon­ban ma is ugyanazokért a bűntényekért a felelősöket? Rendszerváltás történt - mondjuk. De ebben az ügy­ben nem észlelhető. Úgy tá­lalják a nyomozat eredmé­nyeit, hogy a katonát felet­teseivel együtt tisztára mos­sák. Meggyőződtem: szán­dékukban sincs az igazság kiderítése. Kértem: hallgassanak ki még vagy tíz személyt, akik előtte vagy utána kapcsolat­ba kerültek az üggyel. Hiá­bavaló próbálkozásom volt. Kértem: tisztázzák azt is, hogy a szatmári kórház se­bésze miért tagadta le ne­kem aznap este, hogy ott a gyermek holtteste? Ki utasí­totta, hogy előttem letagad­ja? Odavitték este 7 óra 40- kor. Itt tovább szövődik a bűntény. Ha nem mondták az orvosnak, hogy titkolóz­zék, akkor engem tájékoz­tatnia kellett volna. Félre­hívhatott volna a felesé­gemtől, hogy legyünk felké­szülve a legrosszabbra. De nem. Sőt rámförmedt: nincs náluk senkinek a holtteste. Ő azóta sem jött tisztázni a kérdést, pedig a húga például egy időben a megyei RMDSZ könyvelője volt. Miután a temetést köve­tően Maria Bradeához, a megyei pártbizottság első titkárához bejutottam, ő azt mondta nekem: későn tudta meg az esetet - ezért fel is háborodott s rögtön je­lentette Ion Dincának, aki le is küldött két ügyészt Bu­karestből. Hogy azok kivel s mit tárgyaltak, milyen uta­sításokat adtak, az ügy ira­tai közt nyoma sincs. Le van szűkítve minden arra a két szimpla tanúra, akik a balesetet látták.- Voltak olyan vélekedé­sek. hogy az apa ellen irá­nyuló kitervelt akció áldoza­ta lett a gyerek...- Ilyen formában valót­lan az állítás. De a tények gondolkodóba ejthetnek. Meglehet, hogy valaki azzal biztatta Norbert fiunkat: át­Állando a gyász FOTÓ: TALUM ATTILA viszi a határon, jöjjön oda nyugodtan. Miből gondolom ezt? A feleségem a gyerek ebédjét mindig kinn hagyta az asz­talon. Aznap érintetlen ma­radt. Feltételezhető: valaki telefonált, hogy máris jöj­jön. A temetés napján egy kis pajtása szólt a nagyobbik fiamnak: a szertartást köve­tően akar valamit mondani neki, keresse meg. A fiam később hiába faggatta, a mai napig nem mondott semmit, sőt letagadta, hogy ő szólt volna valamit is. Sok olyan tényező van, mely ar­ról tanúskodik, hogy a meg­félemlítés tovább folyik.- Ezek szerint lehet-e szá­mítani a tanúk igazmondá­sára ?- Sem arra, sem a jelent­kezésükre. Visszarendező­dött sok minden Romániá­ban. A tisztek, akik embere­ket kínoztak és aláztak meg határátlépési kísérlet miatt, ugyanott vannak, ahol há­rom évvel előbb. Az embe­rek félnek, elbizonytalanod­nak, befolyásolhatók. Két­­szer-háromszor felteszik ne­kik ugyanazt a kérdést, s már meginognak. Az eset hivatalos magya­rázata különben feltételezé­sen alapul. S ezt így meg is fogalmazták az iratokban. Hadd idézzem szó szerint: „tíz méterre a kerékpár hát­só kerekétől a katona őrhe­lye felé található egy olyan nyom, amelyik úgy tűnik, mintha golyó befúródásától származna”. Kérdem én: „úgy tűnik”­­mire alapozunk egy egész ügyet? Az orvosi jelentés vi­lágosan fogalmaz: a golyó elölről fúródott a koponyá­ba. Ha hátulról lőttek, ho­gyan mehetett be elölről? Két olyan kérdés, melyekre - bár többször feltettem - senki sem válaszolt. Valószínű: a bíróság sem fog. Bár én még mindig re­ménykedem egy pártatlan vizsgálatban... MUZSNAY ÁRPÁD

Next

/
Thumbnails
Contents