Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
szonyaira alkalmazni az olvadás fogalmát, hogy jelezhessem, miként torzul el és válik kétértelművé majdnem minden gondolat ebben a paradoxonoktól terhelt régióban. Az olvadás ugyanis itt „olvasztással”, pontosabban beolvasztással társul. A szlovákiai választások után most már ténnyé vált Cseh-Szlovákia felbomlása. Az új szlovák állam tervezett alkotmánya azonban nem ismeri a nemzetiségi autonómiát. A szlovákok államáról beszél, államnyelvről, amelyet megtanulni - minden nemzetiségi állampolgárnak: „joga”. Ebben a helyzetben a felvidéki magyar pártok ismét közösen kényszerülnek érvelni, harcolni. (Emlékeztetünk: a választások idején nem sikerült megteremteni a magyar pártok egységét!) A különféle autonómiaelképzeléseket a szlovákok sorozatosan elutasítják. A legtermékenyebbnek látszójavaslat regionális magyar parlamentet kezdeményez. Ez annál is inkább elgondolkoztató lehet a szlovák vezetés számára, mivel a sokat emlegetett Nyugat-Európa majd minden államában működnek hasonló, regionális és specifikus jogkörökkel felruházott parlamentek. Az erkölcsi szempontból gyakran elítélt Szerbia látványos lépésre szánta el magát: meghirdette, hogy garantálni fogja a kisebbségi jogokat, és mindjárt ki is nevezett két magyar minisztert a kormányba. Azt mondhatnánk, elkezdődött az olvadás? Inkább az olvasztás folytatódik. Itt is törvény mondja ki, hogy a nemzetiségeknek joguk ven az anyanyelvi oktatáshoz - épp csak olyan szabályozók váltják aprópénzre a jogszabályokat, amelyek a jog gyakorlását lehetetlenné teszik. Csak 15 fővel, csak kérvényezés útján stb. indítható magyar tagozat az iskolákban... Milosevics a ceausescui rendelkezéseket változtatás nélkül átültette Szerbiába. Hogy a nemzetiségi kérdés megoldatlansága mennyire a késlekedő rendszerváltozás függvénye, azt a szerb parlament július 16-i ülése példázza. Napirenden szerepelt egy törvény, amely a második világháború szerb és zsidó áldozatainak kívánt emléket állítani. A parlament két magyar tagja kiegészítő javaslattal élt: ne csak a fasizmus, hanem a kommunizmus áldozatait is sorolják azok közé, akiknek emléket kell állítani, és elsősorban azokra a magyarokra utaltak, akiket a Délvidéken tömegesen irtottak ki a háború utolsó hónapjaiban... A parlamentben mindössze öt képviselő támogatta a javaslatukat... A sok kétértelmű nyilatkozat, ígéret és vállalás közepette, lám, olykor egyértelmű megnyilatkozás is akad Kelet- Közép-Európában... A Kárpát-medence magyarsága egy tömbben, de több - széthulló országba szakadtán éli meg ezeket a sorsát meghatározó paradoxonokat. Egyszerre érzékeli az olvadást és próbálja elkerülni a beolvasztást. A régió minden társadalmi és nemzeti gondját-baját a magyar népnek nevezett, tizenhat milliónyi közösség sorsán lehet a legjobban „tanulmányozni”. Augusztusban került sor a Magyarok Harmadik Világtalálkozójára - amelyre a Kárpátmedencéből világba szóródottak is hazajöttek. Történelmi esemény. Többet - egyelőre - nem is illik mondani róla. A következő hónapokban-években bizonyára egy új magyar identitástudat egyetemessé válásának fontos állomásaként értékeljük majd e történelmi eseményt. DALI ENDRE Áttörni az értetlenség falait-Nézze csak! - mutatott a magas hegyek között megbúvó településre svájci vendéglátónk, Kékessy Dezső. - Az ott élők a hunok leszármazottainak tartják magukat. Nem kutattam, hogy valóban az Attilával kalandozó hunok itt maradt ivadékai-e vagy sem, számomra a hagyományaikhoz ragaszkodók és a származásukat büszkén vállalók szoros közösségi élete példa értékű. Ennek köszönhetik fennmaradásukat. Miközben egyetértőén bólogatok, arra gondolok, milyen szerencsés is vagyok... Jó néhány éve már, hogy újságírói munkám során a megcsonkított, megnyomorított anyaország határain kívül élő több millió magyar közül éppen olyanokkal kerültem közelebbi kapcsolatba (talán nem véletlenül!), akik miközben sikeres állampolgárai az őket befogadó országoknak, eltéphetetlen szálakkal kötődnek szülőföldjükhöz. Ezek az emberek nem nosztalgiáznak, hanem cselekvőén hűségesek. Közéjük tartozik a már említett Kékessy Dezső (s persze még jó néhányan), aki genfi irodája felé autózva mesélte, hogy visszavásárolta és újjáépítette családja ősi kúriáját a Nyírségben, ahol egy olyan turistaközpontot akar létrehozni, amellyel segíthetne a környék szellemi és anyagi felemelkedésében. Kékessy sikeres üzletember, laboratóriumának székházában rendezte be tiszteletbeli konzuli irodáját. Ide hívta meg a különböző svájci magyar egyesületek, szervezetek képviselőit, amolyan kötetlen tapasztalatcserére. Sok a jogos panasz, de a túlérzékenység is. Persze én is tudom, hogy nagyon elszántnak és türelmesnek kell lenni, ha valaki segíteni akar és tisztességesen vállalkozni Magyarországon. Majd félévszázad erkölcsi, etikai és morális rombolása emberi és üzleti kapcsolatokban egyaránt tapasztalható. Ezért is van égetően nagy szükség azokra az itthon és külföldön élő magyarokra, akik a közös jövő érdekében vállalják, hogy áttörik az értetlenség, az ostobaság falait és segítenek az új utakat próbáló Magyarországnak. Rövid svájci látogatásom során ilyen emberekkel találkoztam. Hajnalba nyúló, szenvedélyes vitákban kerestük azokat a lehetőségeket, melyekkel mielőbb eredményt, biztatást lehetne adni az egyelőre csak a nehezebb terheket érző csüggedő embereknek. A nyugaton élő magyarok tapasztalataikkal, kiterjedt kapcsolataikkal nélkülözhetetlen követei szülőföldjüknek - elég csak annak a néhány embernek a tevékenységére gondolnom, akikkel Genfben találkoztam: az S. 0. S. Transsylvania harcos misszionáriusai közül Benczédi Pálra, a maguk szakmájában legkiválóbb magyarok összegyűjtésén fáradozó Luka Lászlóra és segítőjére, Kukorelly Pálra, a széles körű politikai és diplomáciai kapcsolatokkal rendelkező, köztiszteletben álló Nagy Lászlóra. Talán lesz majd mód arra, hogy bemutassam azokat a svájci magyarokat, akiket munkájuk és emberi magatartásuk alapján tisztelek és becsülök. (Ez a mostani pár sor csak legutóbbi látogatásom emlékeinek pillanatképe, ezért elnézést kérek mindazoktól, akikről ezúttal nem eshetett szó.) Mostanában nehezen talál a szó - megosztottak, megnyomorítottak minket. Anyaországiaknak, kisebbségben kínlódóknak és diaszpórában élőknek egyaránt nehéz újra bízni egymásban, félretenni azt, ami elválaszt, s azt nézni, ami összeköt: de akarnunk kell, mert talán még soha nem volt ilyen nagy szükségünk egymásra! ZIKA KLÁRA V
