Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-08-01 / 8. szám
tudtuk kellőképpen kihasználni, legalább szép kivitelű, tartalmas és ízléses propagandaanyagokkal ajándékoznánk meg a látogatókat. Hogy az drága? Igen, de van egy megszívlelendő aranyszabály, miszerint ha valamire nem a szükséges összeget költjük, az annyit ér, mintha egyáltalán nem költöttünk volna. Másfél száz év eltiltás A Sevillának szánt második sikerprodukció sem kapott megfelelő hivatalos támogatást. Ha Koltay Gábor, amellett, hogy kiváló rendező, nem elég makacs, aki ráadásul rendelkezik a szervezőkészség ritka adományával, aligha került volna sor az István, a király című nemzeti rockopera sevillai bemutatására. Szörényi Levente, Bródy János és Boldizsár Miklós alkotása keletkezése óta számtalan meg nem értésbe, gáncsba ütközött. Azon igazán nincs mit csodálkozni, hogy az ántivilág politikai és kultúrhatalmasságai nem egykönnyen adtak engedélyt a darab bemutatására. Ami pedig 1983-ban a városligeti Királydombon történt, az a mi „bársonyos” forradalmunk volt, az érzelmek forradalma a fennálló avítt viszonyok ellen. A rendszer pedig nem tehetett egyebet, ha nem akarta tovább feszíteni a húrt, minthogy jó arcot vágott a történtekhez, s Koltay Gábor filmjének, valamint a kőszínházi bemutatónak az engedélyezésével úgy tett, mintha mindez a saját akaratából történt volna. Ezzel az István elindult hazai és nemzetközi diadalútjára. A Királydombig és a Nemzeti Színházi bemutatóig azonban történt egy és más. „Ahogy elnézem ezt a társulatot mondta kesernyés humorral az első sevillai előadá» után Boldizsár Miklós, a rockopera alapját képező „Ezredvég” című dráma szerzője -, több mint százötven év eltiltás van itt Szörényi Levente, az István, a király zeneszerzője, édesanyjával figyeli az építkezést együtt.” Vagyis a törökvilágnál hosszabb hallgatásra késztette kitöréseiért a korábbi hatalom a rockvilág azon hazai kiválóságait, akik az Istvánt alkották és főbb szerepeit eljátszották. Tudjuk azt is, hogy olykor hajszálon múlott a darab előadásainak betiltása is. István diadalútja Koltay Gábor rendező azon kezdeményezése, hogy a nagy sikerű produkciót a sevillai világkiállításon bemutassa, korántsem volt egyszerű. A rendező azzal érvelt, hogy nekünk nemzeti programként olyasmivel kell az Expóra összesereglett nemzetközi közönség elé állnunk, ami a magyar nép érzelem- és gondolatvilágába ad betekintést, s aminek egyedül mi vagyunk a letéteményesei. Mert például hangversenyzenekar számtalan helyen van a világon, s ugyanazt a klasszikus művet többé-kevésbé jól képes előadni. Csakhogy az nem érhet fel az István eredetiségvei. A legfőbb ellenérv az volt, hogy ez a darab csak nekünk, magyaroknak élmény, de ki értené meg a távoli Sevillában. Koltay Gábor azonban szerencsére nem hagyta magát, s az esetleges bukás kockázatát is vállalva, nem mindennapi következetességgel és leleménnyel keresett és talált támogatókat, akik az István sevillai turnéjának költségeit előteremtették. És az eredmény őt igazolta! Az andalúz fővárosban tanúi lehettünk Makovecz Imre álomháza után a második magyar csodának; a két estén tíztizenkétezer ember zajosan ünnepelte nemzeti rockoperánkat. Pedig még az idő sem kedvezett igazán a szabadtéri játéknak, hiszen az Andalúziában szokatlanul hűvös estén is megtelt a sevillai óváros gyönyörű San Francisco tere, ahol a Szent Koronát idéző színpadot felállították. A hangulat már az első negyedórában felforrósodott, amikor az első nyíltszíni taps és ováció felcsattant. E sorok írója tanúsíthatja, hogy nemcsak az első sorokban ülő magyarok, hanem a hátsó „kakasülő”, pontosabban állóhelyek spanyol vagy nemzetközi közönsége is brávózott. A finálé és a magyar Himnusz zenéjét már alig lehetett hallani az ütemes tapsorkántól. Talán nem túlzó a megállapítás, hogy példátlan sikernek lehettünk tanúi, amikor a közönség legalább negyedórán át állva s „Viva hungaros!”, „Éljenek a magyarok!” kiáltásokkal ünnepelte a produkciót. E két felemelően gyönyörű sevillai estén kevés magyar szem maradt szárazon. Bízvást mondhattuk magunkban, hogy „annyi balszerencse közt, s oly sok viszály után”, jó volt ismét magyarnak lenni a távoli spanyol földön. PUSZTASZERI LÁSZLÓ
