Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-08-01 / 8. szám

MŰVÉSZPORTRÉ

Látogatóban Somogyi Győzőnél

Megtelik a szánk nevetéssel

30

Nem tudom, mások hogyan vannak vele, de engem a csacsi mindig jókedvre derít. És az az érzésem, hogy ebben a csacsiságban sokan osztozunk: hiszen a közösségi lélek és tudat mélyéről kiapadhatatlanul áradó derű leggazdagabb „lerakata” a népmese. Márpedig mese nélkül még nem nőtt fel ember a Földgolyón, és a mesékből - ugye emlékszünk - bölcsen ballag felénk a filozófus nyugalmú csacsi... Jómagam a Székelyföldön cseperedvén, a megszokottnál is többet bíbelődtem a „szamárkérdéssel”. Felénk ritka madár volt a szamár - a képzavart öntudatosan vállalom: hadd szárnyaljon egy fél mondat erejéig, vagy a fák hegyéről csacsogjon nekünk bölcs csacskaságokat a csacsi... Bölcselkedő hangula-Idill,

csacsival

tómban olykor azt is megkockáztattam, hogy csupán a jókedvszolgáltatás végett tartottak a lóimádó székelyföldi falvakban egy-egy szamarat a jobb kedvű gazdák. Hogy kihúzza őket a történelem nyomta kedély gyakran feneketlen kátyúiból. Van Tamási Áronnak egy emlékezetes elbeszélése, már a címe is sokatmondó: Himnusz egy szamárral. A háborúból a leszegényedett, letargiába esett