Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-02-01 / 2. szám
BÚCSÚ Köteles Pál (1927-1991) A halottak nem pirulhatnak már -mesélhetnék hát jót-rosszat, írhatnék mítoszt a világ szája íze szerint, megrajzolhatnám azt a portrét, melyet talán el is várnak tőlem, csak hát nekem a keresztes lovagok jutnak az eszembe, ha felidézem Palit - Köteles Pált... Igen, az elkötelezett önfeláldozás (harc)modora volt az övé, és mondom ezt anélkül, hogy eldönteni akarnám: erény-e vagy titkos kór, ha valaki úgy aggódik nemzetéért, hogy érette folytonos belső bevetésben él, és áldozatkészsége az önpusztítással azonos. Persze, mindez csak érzelmi megközelítése az embernek, az írótársnak, a kollégának. Mondhatni kegyeleti dagályosság a szeretet és a bánat közös hullámhosszán. A vele együtt töltött évek mindennapjainak kísértő szellemiségében a bocsánatát is kérem Istennek, hiszen ő már el sem pirulhat, nem tiltakozhatik a túlfűtött megfogalmazások ellen. Pedig jót-rosszat akaró tisztelői nevezték őt „fejedelemnek” is a háta mögött, felhányva neki és elismerve róla ugyanakkor, hogy oly rátartiságga! érez és gondolkodik nemzetről és nemzeti túlélésről a huszadik század végi magyarságtudati romlásunk közepette, mint Erdély múlt nagyjai, akik fortéllyal, vérrel és példaértékű bölcsességgel foltozgatták az országcsonkító hódítók tépte sebeket... És nevezték tegnap-tegnapelőtt „vadnak” is kisebbségszemléleti szigorúságáért azok, akik képtelenek még megérteni, hogy kisebbségben élő népcsoportnak nincsen, amiből kompromisszumkészségű lehetne. Hiszen az kölcsönös engedményekkel járó megegyezést jelent, azaz mindkét félnek engednie kell a „huszoneggyéből”, s a határainkon kívül rekedt magyarságnak mára már csupán és kizárólag a magyarsága maradt... Hogyan várhatnánk hát el tőlük, hogy abból kótyavetyéljenek? De talán a legelrugaszkodottabb „káderezést” az idő tájt kapta Pali, amikor az Erdélyi Magyarságról (kései gyermekéről Kötelesnek - ahogy baráti körben emlegettük a folyóiratunkat) kiderült: nem fenyőillatú erdélyi giccset forgalmaz lapjain, és nem halinába öltöztetett nosztalgiázással ér meg újabb és újabb lapszámokat, évfolyamot... „Milyen jogon sajátítja ki Köteles Pál az erdélyi magyarság ügyét, amikor szavát sem lehetett hallani, amíg itthon élt?!” - jött határokon is át a pletykavád, jött azoktól, akik (Palit idézve) adhatónak-vehetőnek, szóval kisajátíthatónak minősitik a nemzetért vállalt elkötelezettséget, kiállást, létet... Két és fél éves közös munkálkodásunk során akkor láttam őt először tanácstalannak. Igaz, csak következtetni tudtam erre, hiszen távolról sem volt kitárulkozó emberfajta. Ajánlottam, hogy válaszoljunk holmi kis glosszában e képtelenségre, mondtam: jómagámnak is begyében vannak a „karriermagyarok”... Ajánlottam, érveltem, végül kértem is: bólintson igent, mást sem írnék le védelmében, mint azt, ami bárkinek a keze ügyében van, hiszen minden lexikonban megtalálható. Nevezetesen a rövidke „szócikket”, melyben ott a magyarázat, a válasz vagyis az igazság: hogy szülőföldjén is hallatta volna hangját, de megakadályozták benne; bezárták, majd eltiltották a publikálástól... Szóval „kedves barátai”, csak fel kell ütni a tudós könyveket a Köteles Pál címszónál! (Akkor) megkért, hogy ne tegyem, ne írjak a védelmében egyetlen sort sem. Mondott is indoklásul néhány suta közhelyet, azokat is tétován és bátortalanul, ahogyan olyankor beszélt, amikor a saját személyéről került szó, és zavarban volt, mert élete sora úgy alakult, hogy csak szolgálni tanította meg, szerepelni nem... (Most), ha valami csoda folytán szemrehányást tehetne azért, hogy megszegtem fenti soraimmal az élő barátnak tett ígéretemet, azt, hogy soha nem fogok tollat magánérdekből a nemzet szélkakasai ellen, megvárom, míg elfújja őket önnön szárnyukkal vert saját szelük, védekezésül szerkesztőségi szállóigénket (őt magát) idézném, mely szerint „tegyük mindig, amit lelkiismeretünk szerint tennünk kell, és cselekedeteinknek ne a bérét nézzük, még akkor sem, ha az árát mi magunk fizetjük, hanem azt a hasznát, amelyből mindenki a javára részesülhet”. ...Olykor eszembe jut feltenni a kérdést, hogy mit jelentett Köteles Pálnak Erdély? Szerette, mert ott született? Gyűlölte, mert ott kellett hagynia? Bosszú hajtotta, amiért meghurcolták ott? Egy bizonyos: emberi és írói mivoltában azonosult Erdéllyel, ahogyan a keresztes lovagok a hitükkel mindhalálig. MÁTYÁS B. FERENC 5
