Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-08-01 / 8. szám

Gerelyhajításra készülő atléta. A kép egyben világosan mutatja az ujjszíj használatát. A jobb oldali oszlop arra szolgálhatott, hogy jelezze azt helyet, ahonnan dobni kell. Athéni vörös alakos csésze az

i. e. V. század végéről

görögségnek ajánlott, művében Iszokratész a következőket írta: „A hellén név inkább azokat illeti meg, akik osztoznak velünk kultúránkban, mint azokat, akikkel közös a vérünk. ”

Csak a „hellén” helyére kell „magyart” írnunk, s azonnal olyan, mintha rólunk volna szó. Mert a közös kultúra az, amely bennünket - akik magyarnak tekintik magukat - végzetesen összeköt, megtart és egybekapcsol. S megint csak idézni tudok egyik most áttanulmányozott könyvemből, s megint a görögökről s az ókori Hellaszról, amely „nem ország volt vagy állam, hanem egy elvont fogalom, mint a kereszténység a középkorban” .

Ahogy láttuk, a szétszóratásban a magyarság is egyre tarkább lesz, de mindezt összefogja a kultúra közössége, s a magyarságot is közösségileg kell vállalnunk. Az ókori hellének akár „Görögországban” volt hazájuk, akár Itáliába, Kis- Ázsiába vagy a távoli Ibériaifélszigetre vetette sorsuk (és ez a távolság az akkori körülmények közt az ausztráliainak felelt meg), mindig és mindenhol a görög kultúra megtartó közösségében éltek.

Ennek a kultúrának volt ezer éven keresztül az ünnepe az olimpia. Mert a sportversenyeken túl (amelyek már magukban is kultikus események voltak) „a szabad idő is beletartozott az olimpiai játékok programjába, s az ünnepség célját tekintve elsőrendű fontosságú volt: ez tette lehetővé a közeli s távoli országok görögjeinek, hogy nyugodtan, békében találkozhassanak, szorosabbra fonják a régi barátságokat és újakat kössenek, megbeszéljék ellentéteiket, keressék a megegyezés útjátmódját, s elmélyítsék etnikai és kulturális összetartozásuk tudatát”.

Olimpia után vagyunk, de ha valaki csak egy pillantást is vet a Magyarok Világszövetségének augusztusi programjára, különösen ha a „szabad időt”, tehát az egyéb rendezvényeket is hozzászámítja, akkor egy valóságos magyar olimpia körvonalai bontakoznak ki. Az Államalapítás ünnepét glóriaként fonják körül a különböző világtalálkozók (a magyar írók, a magyar építészek, a magyar filozófusok, a magyar orvosok stb. találkozója), ahol alkalom nyílik majd arra, hogy szorosabbra fűzzük a világ magyarságát összekötő szálakat.

Most, amikor pártviszályok pusztítanak köztünk, mikor megszabadulva ugyan a Birodalom diktatúrájától, az örökség „dögvésze” még mindig mérgezi a levegőt, lelkiismeretünk Püthiája azt parancsolja, hogy a betegség ellenszeréül teremtsük meg, „újítsuk fel” a magyar olimpiát, tartsuk meg minden negyedik évben a magyar kultúra világtalálkozóját: hogy egymást megismerve megvalósulhasson a legfőbb jó, a megtartó béke az egyetemes magyar világban.

Ezeknek a gondolatoknak a jegyében köszöntőm a Magyarok Világlapja nevében a Magyarok Világszövetségének kongresszusát.ALBERT GABOR