Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-07-01 / 7. szám

szobával és nyolc apartmannal rendelkező Thermal Hotelt ugyanis arra a nevezetes hőforrás­ra telepítették, amelyet még 1876-ban tárt fel Zsigmond Vil­mos, a jeles geológus - s amely­nek 70 °C hőfokú, enyhén kénes, mészhidrogén-karbonátos gyógy­vizét mindazóta eredményesen használják a gyógyulni vágyók. Mint dr. Berkes Enikő belgyó­­gyász-reumatológus és fizikotera­­peuta orvosnő elmondja, elsősor­ban reumatikus (nem gyulladá­sos) betegségek, krónikus, dege­­neratív panaszok gyógyítását vég­zik, továbbá rehabilitációval foglalkoznak, és fitnesskúrákat végeznek, amely utóbbiak igen hatásosak a túlfeszítettségből származó „managerbetegség”, különféle stresszhatások, túlsú­lyosság orvoslására, illetve a re­­laxációra. Berkes doktornő meg­mutat egy terápiás kartont, ame­lyet minden vendégről kiállíta­nak. Ebből kiderül, hogy alapos kivizsgálás előzi meg a kúrákat, amelyek keretébe olyan kellemes „gyógyeljárások” is tartoznak, mint úszás a 25 méteres, üvegfalú belső uszodában (amelynek me­dencéjében mindenütt le lehet áll­ni), fürdőzés a 3 termálmedence kellően hűtött, kevert vizében, közben vízitorna gyógytornász vezetésével. Persze a gyógyászati részlegben minden elképzelhető A Ramada Grand Hotel Thermal Hotel Margitsziget fizikoterápiás berendezés is meg­található, a dyadintől a mikro-, deciméter- és rövidhullámú be­rendezésekig, nem is szólva ar­ról, hogy a fitnessroomban a léte­ző legmodernebb gépek vannak használatban - az osztrák bodyto­­ne berendezéstől az Enraf-Nonius és Siemens gépekig. A „klasszi­kus” módszerek sem mentek fe­ledésbe mindazonáltal: gyógy pa­kolásokat végeznek hévízi iszap­pal és különféle gyógyszerekkel, és az ivókúrák sem maradnak el: egy évszázad óta „járnak vissza” a margitszigeti víz hívei... Világcégek - világhírességek találkozóhelyei A Thermal Hotel vendégei jó­részt amerikaiak, kanadaiak, osztrákok, németek, valamint a skandináv országok lakói. Na­gyon sok magyar keresi fel a világ minden részéből gyógyulás, üdü­lés végett. A Ramada nagy nép­szerűségnek örvend az üzletem­berek körében is: modernül fel­szerelt konferenciaterme ideáli­san alkalmas üzleti összejövete­lek, konferenciák tartására, amihez külön vonzóerőként járul a tároshoz való közelsége is. A Philip-Morris-Marlborough, a European Bank, a Volvo, Mitsu­bishi, BMW. a Mercedes, a Cast­­roil tartottak a legutóbbi időkben konferenciákat, összejöveteleket a Ramadában, amely az autóscé­gek közt jelentősen népszerű, mert a szálloda előtere és tágas lobbija új modellek bemutatásá­ra kiválóan alkalmasnak bizo­nyult. A Thermal Hotelben egye­bek közt a Shell és az IBM tartot­ta rendezvényeit; a két hotelben olyan világhírességek időztek rö­­videbb-hosszabb ideig, mint Gérard Depardieu, aki Cyrano de Bergérac szerepében bűvölte el a világot mostanában, Maximi­lian Schell, továbbá Ben Kings­ley, Gandhi megszemélyesítője. Úri Geller, az izraeli „mágus”... és a harmincas-negyvenes évek népszerű művésznője, Muráti Lili. I H. Z.51

Next

/
Thumbnails
Contents