Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-06-01 / 6. szám

Átkelési egy folyón nek ígérkező hadjárata akadt el az amerikai csapa­tok észak-afrikai partraszál­lásával. A 2. magyar hadsereg - parancsnoka vitéz Jány Gusztáv vezérezredes - a Maximilian von Weichs ve­zérezredes parancsnoksága alatt álló német B hadsereg­csoportnak volt alárendel­ve, ami eleve megkötötte a magyar katonai vezetés ke­zét. A két parancsnok sze­mélyes kapcsolata sem volt konfliktusmentes, Jány többször és erélyesen emelt szót, egyebek között a be­ígért nehézfegyverek ügyé­ben. A jelzett problémákat a német tábornok nem vette figyelembe, egyrészt azért, mert saját hadseregének el-58 látása is gondokat okozott, másrészt, mert felderítésük nyomán a frontnak a ma­gyarok által védett szaka­szán nem számítottak szov­jet támadásra. 1943. január elején 35-40 fokos hideg köszöntött be, hatalmas havazásokkal. A fronton lévők régóta várt le­váltása is erre az időre esett, ám az otthonról jövők nagy része fegyver és meg­felelő téli felszerelés nélkül érkezett azzal, hogy majd a leváltottak fegyvereit kap­ják meg. így igen jelentős, szinte fegyvertelen katona-A magyarok által állított tábla Kilőtt T-60-as szovjet könnyű felderítő harckocsi füsttengerben Istentisztelet a fronton

Next

/
Thumbnails
Contents