Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-06-01 / 6. szám

Hétfalusi csángó leányviselet sítás pedig ott is mágnes­ként szívta el a földjüket vesztett embereket. A bar­­casági falvak lakosságának épkézláb része bejáró, ingá­zó lett, ahogy román szóval mondják: navétázik. Ami nem is jelent különösebb fáradságot, hiszen a hétfa­lusiak legföljebb 15-20 km távolságban élnek Brassó­tól, az itteni építkezés, a traktorgyár s más üzemek viszonylag kedvező megél­hetést nyújtottak számukra A tatrangi boricatánc s élvezhették a városok vi­szonylag jobb ellátásának előnyeit. Odahaza a földdel már csak az asszonyok és az öregek foglalkoztak. Ebből a helyzetből bi­zony meglehetősen kilátás­talannak tűnik a hétfalusi gazdakörök föld-vissza­­igénylési akciója. Ám a vá­rosi munkalehetőségek megcsappanása rászorítja az embereket, hogy ismét a földből próbáljanak megél­ni. A Zajzoni Rab István helyi születésű költő nevét viselő gimnázium fenntartá­sára alapítványt hoztak lét­re, a gazdakörök jogi taná­csadást nyújtanak, géphasz­nosítási szövetkezetét szer­veznek. Egy szó, mint száz: a hét­falusi csángók igazodnak ahhoz a mondásukhoz, mi­szerint: „Viharban a fák is egymásba kapaszkodnak.” HALÁSZ PÉTER 35

Next

/
Thumbnails
Contents