Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
A gyökerek 1921-be, egy Szatmárnémeti melletti falucskába, Lázáriba nyúlnak vissza. Az apában, Zolcsák Péterben - nevét fia jóvoltából ma utca örökíti meg Sáo Paolóban - feloldhatatlan konfliktus dúlt. Jobb életet akart családjának, ezért az Egyesült Államokba ment dolgozni, ám a szíve visszahúzta Erdélybe. Háromszor járta meg Amerikát, Pittsburghben és Clevelandben volt bányász, fűtő és mozdonyvezető, s minden alkalommal hazatért. Pedig itthon jobbára csak borzalmak várták. Testvérét, Györgyöt, a Székely Hadosztály egyik hősét - később vörös páncélvonatost - a románok felakasztották (Szolnokon a kórházból leamputált karral rángatták ki), a másik fivérét, a 17 éves Istvánt mint hadifoglyot egy Szolnok melletti agyagbányában legéppuskázták, őt magát meg a háború után csomószor összeverték. A Zolcsák név önmagában elég volt ahhoz, hogy feketelistára kerüljön. 1925-be Latin-Amerikába indult a család, a szülők és öt gyerek. „Brazília a mennyország volt a számunkra” - idézi vissza az emlékeket Zolcsák István. Tíz évig éltek itt, de az anya nem tudott megbirkózni honvágyával. A család kettészakadt. Két idősebb fiú Brazíliában maradt, a többiek meg visszamentek Erdélybe, ahol a jegyző azzal várta őket: „Itt nem sok keresnivalójuk van.” S mindent el is követett azért, hogy ezt bebizonyítsa. Zolcsák Istvánnak egész életre szóló útravalót adtak ezek az évek, az iskolai verések, a magyar szó miatt... 1939-ben - öt hónappal az érettségi előtt - Magyarországra kellett menekülnie. Itt már nyugodtan beszélhetett magyarul - de mérhetetlen nyomor szakadt rá. (Csak sejtem, hogy nagy szociális érzékenysége, a munkásokkal való közvetlen, már-már baráti kapcsolata ide vezethető visza.) Tanulhatott, felső ipariskolába került, s közben éhezett. A Beszkártnál télen havat lapátolt éjjel. A Teleki téren gyűjtött be rohadt gyümölcsöt és galambokat. Ez utóbbiból azonban jókora botrány lett, s az állatvédők hangos tiltakozása az iskolavezetéshez is eljutott - szerencséjére. Szabó igazgató úr ugyanis - akire nagy szeretettel emlékszik - diákintemátusba helyezte. Éjjel a Láng Gépgyárban dolgozott 90 filléres órabérért, és nappal iskolába járt. A munkások Petőfinek becézték, mert akármilyen hihetetlennek is tűnik az őt ismerők számára - verseket írt. Ebben az időben, 1941- ben került közel élete egyik nagy szerelméhez, a repüléshez. Egy utcai falragaszon a Magyar Aero Szövetség keresett fiatalokat, motorospilóta-kiképzésre. Az ipariskola elvégzésekor már tombolt a háború, és Zolcsák katonai pilóta lett. Elvégezte a vadász- és a vakrepülő iskolákat, és szakaszvezetőként 1944 végén bevetésre került. 1945. március 27-én éjjel a Garami fronton az oroszok gépágyúval lelőtték. A váci fegyházon keresztül vezetett az út a hadifogságba, Kazány mellé, a 119-es táborba. Mintha csak tegnap lett volna, úgy eleveníti fel a hadifogolyemlékeket, „kiemelésének” történetét. (Rájöttek, hogy szépen, ügyesen rajzol, és mozgalmi plakátokat csináltattak vele, hirdetve a félelem nélküli szovjet szabadságot.) 1947 nyarán szabadult és visszajött Pestre. A Ganz Hajógyárba került, ahol a jóvátételi szállítmányok műszaki átadója lett, mert jól beszélt oroszul, angolul és németül. Innen a Tungsramhoz ment dolgozni; itt érte 1956 októbere. Beválasztották az Újpesti Forradalmi Bizottságba és a gyár munkástanácsába. Egyike a „Nagy Sztrájk” szervezőinek. A bukás után rögtön felismerte: számára itt nem lesz hely. November 20-án hagyta el Pestet, s január 14-én már Brazíliában volt a rokonoknál. Kezdetben nem volt sikere: sem a családban, sem a brazíliai magyar közösség előtt. Ami az utóbbit illeti:- A Magyar Klubban 200 Egy híres eset emléke: transzparens az argentínai foci-vb-n
