Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
zi, hogy szóljon a gondokról. Ez már a harmadik filmje, amelyet a nemzetiségi sorban élő magyarokról készít. Úgy érzi, a magyarság elveszíti a létjogosultságát a Kárpát-medencében, ha nem tanúsít szolidaritást a határokon kívüli magyarság iránt. Ahogy a nyugati magyarságnak erkölcsi kötelessége támogatnia az anyaországot, éppúgy erkölcsi kötelességünk nekünk, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyarokat segítsük. Igaz, hogy nagy gondot jelent az országnak a menekültek áradata, növekszik a munkanélküliség, mondja Paulus, mégis nagyon bántja a fülét, ha azt hallja: „Mit akarnak itt ezek a »románok«?” Szerencsére ritkák az ilyen hangok, nem is beszélve arról, hogy a székelyek, csángók legalább anynyira magyarok, mint mi, sőt emberi tartásukat illetően nemegyszer példaként szolgálnak. A film jelentősége abban rejlik, hogy az egyik szereplő először mondja ki nyilvánosan: a végcél Erdély függetlensége. A rendező véleménye csaknem azonos. Paulus szerint a legüdvösebb Erdély autonómiája lenne, ez persze csak az egyik lehetséges megoldás a sok közül. Paulus nem bízik benne, hogy az európai egyesülés magától értetődően megoldaná az erdélyi magyarság problémáit. Szerinte Románia demokratizálódása, európaivá válása olyan hosszú időbe telik, hogy addig az ott élő magyarok egy része asszimilálódik, másik része kivándorol. Most kell cselekedni, mert az idő a román sovinisztáknak dolgozik. Paulus Alajos szerint az egyesült Európa jelszava kicsit olyan, mint a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” volt. Egy eszme csupán, míg a magyarság pusztulása szomorú valóság. Az erdélyi Részlet Paulus Alajos „Félrevert harangok” című, nagy visszhangot keltő filmjéből. Ennek folytatása a most bemutatott „Visszatérés” konfliktusok legfőbb forrása különben a Regátból erőszakosan betelepített románság, hiszen az Erdélyben régóta élő románok és az ott őshonos magyarok többnyire jól megfértek egymással századokon át. A film nézőjében óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy Paulus Alajos munkája nem mérgesítheti el a különben sem elég kiegyensúlyozott magyar-román viszonyt? Nem árthat az ottaniaknak? Paulus erre a kérdésre azt feleli: „Biztosan lesznek, akik felszisszennek majd, mondván, hogy lázítok. A filmben szereplő öreg székely, Kolcsár Gusztáv azonban nyíltan kimondja: felelőtlen dolog az ott élőket cserbenhagyni, s közben folyton az ő érdekeikre hivatkozni. Nem csak ő gondolja így, Erdélyben általános ez a vélemény, s az ő ügyükben egyedül az ő véleményük a mérvadó.” Paulus munkáját nézve, felvetődhet az a kérdés is, hogy ez voltaképpen nem dokumentumfilm, hanem propagandafilm, hiszen a rendező egy határozott cél érdekében forgatta az anyagot, olykor pedig játékfilmes megoldásokat is alkalmazott. Paulus Alajos elutasítja a „propagandafilm” megnevezést. Szerinte nem húzható pontos határ arra vonatkozóan, hogy meddig terjedhet egy dokumentumfilm készítőjének szubjektivitása. Ő őszintén, „szívvel, lélekkel” forgatta ezt a filmet, nem volt semmi manipulativ szándéka. Ugyanakkor, tagadhatatlan, hogy a film ismeretterjesztésre is szolgál. Készítői szeretnék, ha a nyugati országokban minél többen látnák a Visszatérés német és angol nyelvű kópiáját. (Ehhez és további munkájukhoz a szponzori szíves hozzájárulásokat a Geoinform Kft. OKHB 216-12022 számú bankszámlájára várják.) „Amíg a világot elárasztják a román érdekeket szolgáló dezinformációs anyagok, nem ülhetünk tétlenül” - mondja Paulus Alajos. N. A. K.
