Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-05-01 / 5. szám
HAZAI KORKÉP Gyerekkorában mindenki kutyára vágyik. Ezzel magam is így voltam, de be kellett látnom, állatkínzás lenne ebet tartani egy belvárosi lakásban, a hatodik emeleten. Rejtve azonban őriztem magamban a tervet, hogy valamikor lesz még egy - esetleg több - kutyám. Néhány éve valóban olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy kertes házba költözhettem. Az első dolgom az volt, hogy házőrző után nézzek. Régóta tetszettek a kuvaszok, arányos testük, erőt és bátorságot sugárzó tekintetük, tisztaság érzetét keltő, fehér bundájuk. Összeült tehát a családi tanács nevet választani, pedig a kutya még meg sem érkezett. Extrém és szokványos nevek röpködtek a levegőben: Bundás és Arisztid, Árpád és Algernon .. . Hosszas vita után úgy döntöttünk, hívják csak Botondnak, elvégre a kuvasz ősi magyar fajta (bár a mi Botondunknak őrizni, nem pedig betörni kell majd a kaput). A meglepetés ezután következett. Leutaztunk Debrecenbe, az egyik neves hazai tenyésztőhöz. Mutatott egy almot. A kölykök közül nyomban oda is jött hozzánk a legéletrevalóbb, a legerőteljesebb kan. Rendben, ezt visszük, mondtam. Ahogy kézhez kaptuk a törzskönyvet, láttam, hogy az első rubrikában ez áll: „NAGYSZENTGYÖRGYI BOTOND”. Különös egybeesés. Telepátiáról lenne szó? Talán. (Bár sok mindent megmagyaráz, hogy a második alomból származó kölyköknek „B” betűvel kezdődő nevet szokás adni.) Botond tehát Budára került, felcseperedett, és kitűnő házőrző vált belőle. * Akkor kezdett el foglalkoztatni a magyar kutyafajták története. Tenyésztőkkel beszélgetve tudtam meg, hogy a kuvasz elsősorban éjszaka védte a nyájat a farkasok támadásaival szemben. Régen voltak fekete kuvaszok is, de a pásztorok a fehéreket tenyésztették tovább, nehogy az éjszakai kavarodásban a saját kutyájukat csapják agyon a farkas helyett. Kemény ellenfele volt a farkasoknak a kuvasz, kettő pedig akár a medvét is legyőzhette. A kuvasz jó felépítésű, erős testű, félelmet nem ismerő őrző-védő kutya. Már honfoglaló eleinknek hű társa lehetett, minden bizonnyal velük érkezett a Kárpát-medencébe. Egyes okmányok tanúsága szerint Mátyás király korában főúri ajándéknak számított a kuvasz egyegy szép, kitenyésztett példánya. Zrínyi Miklós, Pázmány Péter és Gyöngyösi István is dicsérő szavakat ejt róla a 17. században. A kuvasz akkor jó, ha izma acélos, támadókedve töretlen, csak így tudja elvégezni a munkáját. A pásztorok ezért nyers hússal etették. Nagy koncot kötöttek egy fára, s a kölyköknek felugrálva kellett letépniük a húst. így erősödtek a végtagjaik, a pofájuk, a nyak- és hátizmuk. A kuvasz A túloldalon: a kuvasz. Régen a farkasok réme volt, ma a betörőké Idekint: kiskutya, odabent: egy marék puli rendszeres tenyésztése 1905-ben kezdődött, a harmincas években több olyan falu is szerveződött, ahol kizárólagosan kuvaszt tartottak. Idővel a pásztorkutyák feladatköre is módosult. A nagyüzemi gazdálkodás kezdetével és a tanyavilág felszámolásával egyidejűleg a pusztákról a falvakba kerültek, s nem a juhokat, hanem a majorokat, kerteket őrizték. A második világháborúban csaknem kipusztultak a kuvaszok. Olyan odaadással, hűséggel védték ugyanis a gazdájukat és a rájuk bízott területeket, hogy vagy a németek, vagy az oroszok golyója végzett velük. Sajnos a legbátrabb, legkeményebb egyedek estek elsőként áldozatul. De ez a nagy tűrőképességű fajta ezt a csapást is kiheverte, s néhány lelkes tenyésztő jóvoltából igen sok szép kuvasz őrzi manapság a házainkat. * Másik őshonos őrző-védő kutyánk az ugyancsak nagy testű és fehér szőrű komondor. Egy 1544-ből származó nyelvemlékünkben már Kákonyi Péter is megemlíti. Comenius úgy
