Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-05-01 / 5. szám
Világkiállítás. Másutt talán természetesebb, magától értetődőbb, „hétköznapibb” esemény, mint idehaza. De ennek is van magyarázata. Sevillában a kiállítás magyar pavilonja például máris világsiker, a Budapesti Világkiállítás pedig 1991 ősze óta sok-sok vihart kavart. A magyar pavilon rajzon és felépítve Sevillában akovecz Imre tizennyolc alvállalkozóval egyetemben szánta el magát, hogy az általa tervezett magyar pavilont Sevillában megépítse. Aztán jöttek a sevillai történetek; egyebek közt helyi érdekvédelmi szervezetek energikus fellépéséről, ami miatt még fegyveres őrséget is kellett rendelni a magyar dolgozók védelmére. Aztán a helyi szokásokról, például a sziesztáról: a spanyolok - ha esett, ha fújt - délután kettőkor letették a munkát, bárhol is hagyták abba, s egészen négyig nem vették föl újra. Nem így a magyarok. Nem is vállalta rajtunk és Nagy-Britannián kívül más, hogy saját fővállalkozásban építse fel pavilonját.- Ebben a keményre kalapált világban - mesélte Makovecz Imre - nem az volt a spanyolok kérdése, hogy a világkiállítás nyereséges lesz-e vagy sem, hanem: milyen módon biztosítsák, hogy nyereséges legyen mindenki számára. Egyébként nagyon hangsúlyos volt Sevillában a magyarok jelenléte, mert nemcsak a magyar pavilont építették vidáman és remekül, hanem az osztrák pavilont is magyarok - szombathelyiek - építették, az olasz és német pavilonnak pedig magyar építésvezetője volt. A csodájára jártak annak, hogy a magyar munkás hogyan tud dolgozni. Ezt azért hangsúlyozom, mert tele vagyunk kisebbrendűségi érzésekkel. Gyakran mondjuk magunkra: „Most tanuljuk csak a demokráciát, vagy a magyar munkás tudatlan, délben már részeg” stb. stb. Most a magyar munkást össze lehetett hasonlítani a tőle negyven méterre dolgozó andalúzzal, svéddel, osztrákkal. S aki megtette az összehasonlítást, nem a fentieket tapasztalta, hanem pont a fordítottját: a magyar munkás kitartó, becsületes, intelligens, feltalálja magát. Olyan rögtönzésekre képes, amelyre már egyetlen nyugati munkás nem vállalkozna. S bárhol megállja a helyét a világban, nem is akárhogy! A magyarok a természetes intelligenciával jelentek meg Sevillában. Szorgalmasan dolgoztak napi tíz órát, reggel oda-, este hazautaztak buszukkal. A várostól tizenhat kilométerre, jó körülmények között laktak, villákban. Egy kocsmáros kibérelt a közelükben egy házat miattuk. A munka után a magyarok rendbe szedték magukat, és elmentek a „kocsmába”, melyhez medence is tartozott. Nemegyszer volt 47 fokos meleg, jól jött, hogy lehetőségük volt úszni. Jól érezték tehát magukat, s mellé iszogattak is. Sőt! Magyar szakácsuk volt, így „rendes” paprikás krumplit is rendelhettek, mert nekik a rák vagy a tengeri halféleség csak megkóstolni volt jó, nem ahhoz voltak hozzászokva. * Arról nem szívesen beszél Makovecz Imre, hogy a kezdet kezdetétől mekkora sikere volt a pavilonnak - mondván: saját munkáját az ember ne dicsérje. Már akkor óriási érdeklődés mutatkozott iránta, amikor épülni látták. A pavilonok jó része ugyanis úgynevezett „hightech”: csupa acél és üveg. Vagyis úgy is fogalmazhatjuk: ipar és pénz. Makovecz Imre pavilonja pedig - a belsőépítészeti munkálatok Mezei Gábor nevéhez fűződnek - jórészt az ott dolgozók majdhogynem kézi munkájára, „iparos” tevékenységére épült. Ennek pedig ugyancsak híja van már a világon. Kihalófélben vannak az olyan mesteremberek, akik egy ekkora vállalkozást ilyen tökéletes harmóniában képesek létrehozni. Tehát nemcsak az épület miatt, hanem amiatt is, ahogyan épült, jártak csodájára odakint. De nézzük csak meg, milyen is a magyar pavilon, ami kiállítási tárgy is, de egyben jelkép is. Hét tornya a magyarság hősi küzdelmeire, a bennük hallatszó harangszó pedig történelmünk egy-egy nagy fejezetére, nemzetünk győzelmeire, Nándorfehérvárra, 1848- ra, 1956-ra emlékeztet. Folyosója átlósan két részre választja az épületet: a bal oldal nyugatot, a jobb oldal keletet jelképezi. A kettő között helyezkedik el a magyar nemzet. A pavilon egyik részén hatalmas tölgyfa áll, melynek gyökérzete is látható egy üvegfödém alatt. Ez az „életfa” a magyar nép tudását szim- j r bolizálja. A látogatók a 13