Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-04-01 / 4. szám
bár Krúdy egy helyen azt írreprodukció: ja róla: „madár, nem ko- vÍktor moly étel a madár”. A tészták közül a barátfüle, alma pongyolában, palacsinta, sajtos makaróni, gombóc, galuska minden variációban. Csakúgy, mint a fánk. A vacsora: maradék, vagy párizsi ecetben-olajban, krumplisaláta szafaládéval, töpörtyű, kocsonya, túró-tejfel és néha sonkacsont. Ezt a szögletesre körülmetszett csontot, amely olcsóbb, de húsa finomabb volt, mint a sonka többi része, a Dubovetznél vettük a Lipót körúton. Pörköltet, pacalt, savanyú tüdőt, vesevelőt, hagymás halat apu főleg kocsmákban evett, felsorolhatatlanul sok helyen. Ezeket magam is csak az irodalomból ismerem, s elbeszélésekből. Vele voltam azonban a London Szálló vendéglőjében (szemben a Nyugati pályaudvarral), a városligeti Gundelben és az a túloldalon: óbudai Kéhliben. Ide járt ,^suzsa> utolsó éveiben, szinte na- életnagyságú ponta. Nemcsak azért, mert fotója előtt oly közel volt a Templom utcai lakásunkhoz. (A Templom utcát azóta egy „szikrázó elme” Dugovics Titusz térnek neveztette át. Ha már az utca végén lévő katolikus templomot el nem tolhatta onnét.) Nem túlzás, hogy a Kéhli lett Krúdy második otthona. A Kéhlinél szerették, kényeztették, lesték kívánságait. Ide jártak ki esténként hozzá barátai, tisztelői. Főleg újságírók, de Márai Sándor is sok estét töltött itt. Mikor még nem ismerhette személyesen Krúdyt, egy közeli asztaltól figyelte elmerültem így született meg egyik legjobb könyve: a „Szindbád hazamegy”. Később, emigrációjában sem szűnt meg rajongása, minden naplójában megemlékezik Krúdyról. Krúdy szívesen beszélgetett Kéhli „mamával”. Egyszer így vallott neki: a bort hidegen, a menyecskét melegen szeretem. Vendégségben a legfinomabbakat Szakács Andoréknál ettük. Kölcsönös ünnep volt látogatásunk. Szakács Joli néni nemcsak szép asszony, hanem kitűnő háziasszony hírében állott. Sonkából készült pörköltje felejthetetlen. A hal minden formájában nagy sikert aratott, de talán legemlékezetesebb az a paprikás hal, melyet Bródy Sándor író remekelt nálunk olykor. A rák, a nyári születésnapok, az anyu és az én ünnepi ebédeinknek bevezetője. Ezeket Finkelstein kisasszonynál vettük a Nagycsarnokban. Elkészítésére már igen korán megtanítottak. „Úgy fogd a rák hátát, hogy ne tudjon ollójával megcsípni. Folyóvíznél, súrolókefével, alaposan sikáld meg, majd farkának három lemeze közül a középsőt csavard ki.” Szegény rák! Végül lobogó, forró, sós, köménymagos vízben főtt szép pirosra. Születésnapomra többször diótortát is kaptam. Ebbe nem került egy szem liszt sem, helyette zsemlyemorzsa. A darált diót, mogyorót kemény tejszínhabba keverték. így örültem a tökös-mákos rétesnek és a pléhdobozban sokáig elálló vaníliás kiflicskéknek is. Disznótor vagy inkább malactor kétszer volt nálunk. Egyszer a Margitszigeten, ahol hosszú évekig éltünk a sziget közepén, ahol ma már csak rom van. Másodszor Óbudán a hátsó udvarban. Anyu nagymestere volt a pástétomoknak. Szinte mindenből, maradékokból, heringből stb. remekelt. A karácsonyi szaloncukrot, hogy olcsóbb legyen, otthon készítette. Diót, szerecsendiót, mogyorót a sziget (még akkor valóságos paradicsom) nyújtott lakóinak. Somot, bodzát is. De finom volt az ezekből készült lekvár, csak szegény anyu feketére festődött keze bánta. KRÚDY ZSUZSA
