Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-04-01 / 4. szám
HAZAI KÖRKÉP Tőzsdevilág Magyarországon 6 Tőzsde - a szó és a fogalom Magyarországon negyven évre kivonult a köztudatból. Illetve nem vonult ki, csak konkrét jelentése helyett olyan képzettársításokban szerepelt, mint a tőzsdespekuláció, -krach és -válság, azaz: egyesítette magában a vélt kizsákmányolás gazdasági rendszerének minden ráruházott hibáját és bűnét. A gazdasági rendszerváltással együtt néhány éve folyik Magyarországon az ennek megfelelő gazdasági intézményrendszer ki-, illetve újjáépítése. A tőzsde az egyik legfontosabb ilyen régi-új intézménye a kissé elavult műszóval kapitalizmusnak nevezett gazdasági rendszernek. A Marx által kidolgozott politikai gazdaságtan alapvetően negatív megközelítése a tőzsdével szemben nem volt teljesen megalapozatlan. Nem tévedett abban, hogy a piacgazdaság egyik legfontosabb központi képződményéről van szó, sem abban, hogy az említett gazdasági rendszer sok hibája szembetűnően megjelenik benne. Nem ismerte fel azonban, hogy a tőzsde elengedhetetlen tartozéka a kor működő gazdaságának, sem azt, hogy normális esetben jóval több előnye van, mint hátránya. Az elengedhetetlenséget jól példázza az a tény, hogy amikor például Magyarországon volt forgalomképes értékpapír, de a hivatalos tőzsde valamilyen okból eredően nem működött, mindig létrejött egy kvázi tőzsde, ahol adtak-vettek papírokat. A tőzsdék története Európában több száz évre nyúlik vissza. Magyarországon a tradíció szerényebb, de itt is a múlt század közepétől íródik a tőzsdetörténelem. A reformkor teremtette meg az új intézmény létrehozásának jogi és gazdasági feltételeit. Az árutőzsde alapjául szolgáló nagymértékű terménykereskedelem régóta létezett hazánkban, de a modern központositott piac érdekes módon csak az értéktőzsdével együtt jött létre. (A másik magyar jellegzetesség maga a kifejezés: a világ nagy részén elterjedt, a németalföldi van der Burse családnévből eredő börze helyett a nyelvújítás leleménye a kereskedő jelentésű tozser szóból alkotott tőzsde.) Értékpapírpiacnak azonban csak akkor van értelme, ha értékpapír is van, és erre a reformkori jogalkotás teremtett lehetőséget. A Budapesti Áru- és Értéktőzsde végül 1864. január 18-án nyíl meg, a kiegyezést megelőző politikai harcok közepette. Az intézmény felépítése megfelelt a modern világ követelményeinek, a teljes függetlenséget a választott tőzsdebíróság biztosította, amelynek döntése ellen érdemben nem lehetett állami bírósághoz fellebbezni. A tőzsde működését az 1948-as bezárásig ezek a keretek határozták meg. Hullámhegyek és hullámvölgyek Az alapítástól az első nemzetközi tőzsdeválságig (1873) töretlenül fejlődött a magyar tőzsde. Az ezt követő pangásnak a múlt századi kilencvenes évek elején rövid fellendülés vetett véget, amelyet újabb nemzetközi krach szakított meg. Az új - a huszadik - század elején a fellendülés az első világháború kitöréséig tartott, amikor bezárták a hivatalos tőzsdét; csak félhivatalos, tőzsdén kívüli forgalomban forogtak a papírok. A Tanácsköztársaság bukása után 1919. október 20- án nyílt meg újra a tőzsde, és az inflációs konjunktúra idején forgalma megsokszorozódott. Az 1924-es évbeli stabilizáció következtében a forgalom visszaesett ugyan, de az árfolyamok emelkedő tendenciája egészen a húszas évek második feléig tartott. Az 1929-es nemzetközi tőzsdekrach Magyarországon is megbénította a gazdasági életet, a tőzsdét is bezárták egy időre, csak 1932-ben nyitott ki újra. A harmincas évek közepén meginduló fellendülés, a háborús készülődés, majd