Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-02-01 / 2. szám
18 HAZAI KÖRKÉP A börtönben egyébként 1890- től nyomda működött, amelynek érdekessége, hogy cirill betűs kiadványokat is készítettek ott. * S ha már itt tartunk, a háború előtt nyomdáiról is híres volt Vác. A XIX. század második felétől gomba módra szaporodtak a könyvműhelyek. A múlt század utolsó évtizedében alakult például Katzburg Dávid kis üzeme, amelyben elsősorban jiddis nyelvű kiadványokat készítettek, és itt nyomták az első hazai, egyébként európai hírű, héber nyelvű vallási lapot, a Tel-Talpiot-ot is. Mert Vác nemcsak püspöki székhely volt. Nemcsak katolikusok éltek itt. A történelem viharait változó szerencsével vészelték át falai között magyarok, németek, szerbek, vallásuk szerint pedig katolikusok, reformátusok, zsidók. A feljegyzések szerint 1721- ben élt két zsidó a városban, Mézes Jakab és Országh Márton. Ám, ahogyan sok más településről, innen is hamar kitiltották őket. (Nemcsak a zsidók jártak így, 1712-ben a reformátusokat zavarták el, akik megalakították a Kisvácnak nevezett városrészt.) 1815-től tizenöt, 1840-től már negyven zsidó család telepedett meg Vácon. 1840-ben tartották a Sáros utcában (ma Széchenyi) az első istentiszteletet, Neumann Adolf rabbi vezetésével. A többékevésbé normális együttélésnek a második világháború vetett véget. * No, de vissza a boldog tizenkilencedik századba! 1846 nevezetes esztendő volt Vácott. Pest és Vác között megnyitották az ország első vasútvonalát. Ha hinni lehet a korabeli híradásoknak, akkor a harminc kilométeres utat egy óra alatt tette meg a vonat. Ma is csak tíz perccel gyorsabban ér a fővárosból Vácra az utazó, ha a vonatot választja! De érdemes ezt a közel háromnegyed órát rászánni. Mert Vác, a börtön és a gyárak ellenére, kedves város. Es gyönyörű helyen épült: a pesti síkság szélén, ahol a Duna \ váci diadalív hirtelen délnek fordul. Nem messze a Börzsöny hegyei, szemben a Pilis erdei. A táj idilljét azonban kettétöri a közeli Nagymarosnál félbemaradt gátépítés. A hihetetlen természetrombolást ugyan abbahagyták, ám a nyomokat még nem sikerült eltüntetni. Mint ahogyan ahhoz is évtizedek kellenek majd, hogy a város fölött, a Naszály-hegyen, a kőbányászat ütötte sebek behegedjenek. De nemcsak a természetet érte itt maradandó károsodás. A lelkek is megsínylették az elmúlt évtizedek viharait. A legöregebb váciak még emlékeznek arra a hirdetményre, amelyben a tizenkilences kommün leverése után a város magyar és a megszálló román hadsereg katonai parancsnoka fölhívja a helybélieket, hogy bátran jelentsék föl egymást. Még júdáspénzt is kínálnak, s kedvcsinálóul ott virít a plakát alján: „A feljelentő neve titokban tartatik.” Az 1945 utáni váci időkből is rábukkanhatunk „gyöngyszemekre”. Nagy izgalmat okozott, amikor 1946 márciusában, egy holdfényes éjszakán, ellopták a város két lovát. A helyi lap tudósítása szerint bravúros nyomozással, egy tűzoltó segítségével elkapták a tetteseket. A tűzoltó ötmillió pengő jutalmat kapott a polgármestertől. Az infláció utolérhetetlenebb lehetett, mint a lótolvajok, mert néhány hét múlva már egy újságért kértek száz millpengőt. Ha a derék tűzoltó nem igyekezett, egy doboz gyufát sem kaphatott a megérdemelt jutalomból. Ahogy a kommunisták kerültek uralomra a városban is, egyre több bajuk származott a váciaknak püspökükből. A „klerikális reakció” ellen durva támadás indult. Különösen a Mindszentyper után s azt követően, hogy 1949. augusztus húszadikán a váci püspök nem volt hajlandó megáldani az új kenyeret. A dolgozók sorra szervezték a „spontán tiltakozásokat” a katolikus klérus ellen. A város kommunista párttitkára például így nyilatkozott a helyi lapnak: „Amikor Vácra kerültem, többen aggódva közölték velem, hogy itt milyen erős a reakció. Én erre azt feleltem: mindenütt olyan erős a reakció, amilyen gyenge az a harci szervezet, amelyik viszi a harcot ellene. Amilyen mértékben növekedett a váci pártszervezet tekintélye, olyan mértékben húzódott vissza a reakció hadállásaiba. A váciak is rádöbbentek arra, milyen veszélyt jelent a papok palástja mögött meghúzódó reakció. Ezért mozdultak több ezres tömegek Mindszenty aknamunkája ellen.” Ehhez már kommentárt sem szükséges fűzni. Nos, a „harci szervezet” 1954-ben újabb fényes sikerekről számolhatott be. A kommunista párt egyik lelkesítő röplapja szerint: „Áz anyák kívánságára gyermekkocsigarázst építettünk a bölcsődében, szépítettük az idegenek által is sokszor megcsodált alkotást: a Sztálin teret.” * A Sztálin teret, s hányán tudják ma már egyáltalán melyik volt az, nem csodálja senki. Ám csodálják a gyönyörűen rendbehozott tereket, utcácskákat, templomokat, az ország egyetlen fotótörténeti múzeumát. Azt a várost, amelyik Budapest fojtogató közelségében is meg tudta őrizni önálló arculatát, jellegzetességeit, itt a Dunakanyarban. DÉSI JÁNOS