Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-02-01 / 2. szám
KILÁTÓ 7 1943: Szent-Györgyi Nelly és Libik György Tihanyban „A történet egy síversennyel kezdődött 1942-ben... a kárpátaljai Ménesül hegyi menedékházban - olvasom a megismerkedés históriáját a „Lesiklás”-ban. - A Csapat hat tagjával pukkadásig nevettünk azon, hogy a szomszéd szobában lakó „mazsola”... már harmadszor kopog át, mivel aludni szeretne... Mint másnap kiderült, ez a szomszéd Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas egyetemi tanár volt. A folytatás: Libik néhány nappal később, a menedékházban, egy ismeretlen lánnyal pingpongozik, akit - saját bevallása szerint is - csak nagy nehezen tud legyőzni, s akiről kiderül, hogy Szent-Györgyinek a leánya, aki apjával együtt megjelenik a Magyar Síszövetség májusi díjkiosztó közgyűlésén, és részt vesz az azt követő vacsorán is. A vacsorát tánc követi, s Libik fölkéri Nellyt, de erről már nem ír a könyvében.-Talán azért - vallja be majd’ fél évszázaddal később -, mert nem szerettem táncolni. Úgy gondoltam, ha egy férfi egy nő derekára kívánja fonni a karját, akkor ne egy rosszul szellőztetett teremben, ilyen vagy olyan zenére, tömegnyi ember szeme láttára tegye*- De Szent-Györgyi Nellyvel mégis kivételt tettél!-A későbbi találkozásaink már nem voltak ilyen „nyilvánosak”. Nelly a Keleti Károly utca egyik mellékutcájában lakott, a Baka utcában, egy ötemeletes ház tetején. Oda jártam hozzá. Az volt a szokásom, hogy lenn felkaptam - könnyű, apró kis lény volt -, és felrohantam vele. Kellemes volt ez a rohanás.- És mit szólt mindehhez az apja?- Szent-Györgyi csodálatos ember volt, igazi reneszánsz személyiség! Egyetemi tanár, méltóságos úr, s mégis, abban a „neobarokk” korban a diákjaival kosárlabdázott, a borsafüredi menedékházban együtt próbáltuk a teheneket meglovagolni. 1943 februárja: Libik Borsafüreden síel (Szent-Györgyi Albert felvétele)- Tudott róla, hogy mi van közietek ?-Persze hogy tudott. Kulcsa volt Nelly lakásához, és egyik reggel, amikor váratlanul beállított, ott talált engem. Addig csak futólag találkoztunk, de ő leült, és barátságosan beszélgetett velem. Hármunk közül, ha jól meggondolom, csak én voltam zavarban. Szlalomozás - át az életen A többi már olvasható a könyvben, amely nemsokára talán hazai kiadásban is megjelenik: 1944-ben összeházasodnak, májusban, pontosan két évvel a díjkiosztó közgyűlés után. Újabb két évre rá, 1946 novemberében pedig Libik György már azt közli közlekedési minisztériumi főnökével, Gerő Ernővel, hogy - elváltak. Egyébként Libik ez idő tájt kapja kézhez gépészmérnöki diplomáját, s lesz az újjáépülő ország Közlekedésügyi Minisztériumának mérnök-kormánybiztosa. Ekkor még nincs harmincéves sem! De furfangosan vasat szerez a Szabadság és Kossuth hídhoz; gyártásvezetője lesz a „Miénk a föld, miénk a termés” című új magyar filmnek; zsírért szegecselőgépeket „csencsel” a „szomszédban”, azaz Ausztriában; Franciaországban pedig teherautókat vásárol az országnak, de hazaszállításuk előtt - csellel és némi kenőpénzzel - használhatóbb járművekre cserélteti ki azokat. Mint valami sípályán, ügy szlalomozik át az életen: éles ívben, hajmeresztő kanyarokkal kerüli ki az akadályokat, valósággal átsüvölt a „kapukon”. És ha valami nem sikerül? Istenem! Bukott ő már, nem is egyszer, lesiklás közben. Ha fogpiszkálókra hasadozott a síléce, szerzett másikat; ha csontja tört, összeforrott. Nem túlzás: egy-egy síterepen esett balesetéről jóval részletesebben emlékezik meg könyvében, mint az életében bekövetkezett sorsdöntő változásról: „Úgy voltunk nyilvántartva, mint akiknél minden rendben van a házasság körül. Az igazság
