Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-10-01 / 10. szám
MÚLT UNK, TÖRTÉNELMÜNK Huszonnégyezer puskát vett Batthyánynak Egy elfelejtett 1848-as honvédtiszt Nincs olyan nemzet, melynek történelme hősöket fel ne mutathatna. A miénk furcsa sajátossága, hogy elfeledettekkel is szép számban büszkélkedhet, vagy olyanokkal, akiket csak a nagyon kései utókor megfelelő értékelése segített az általuk joggal kiérdemelt helyre. 58 Az eperjesi születésű Sztankó Soma (1814-1896) német ajkú evangélikus családban született, ahonnan azonban nagyon fiatalon „magyar szóra” küldték Debrecenbe, ahol erre igazán bőséges és ízes lehetőség kínálkozott. 1831-1832- ben Hajdúböszörményben a nagybátyja mellett volt gyógyszerésznövendék, ahol is valami galibát okozott, és a veréstől félve - mi mást is tehetett volna egy fiatal, keménykötésű és kalandvágyó suhanc - megszökött és katonának állt. (Egy másik példa: a későbbi legendás hős, a majdani Damjanich tábornok is úgy szökött katonának, mert papnövendéknek szánták.) Nagyváradra került, a 62. sz. gyalogezredhez és már fél év múlva altiszt lett. A józan, takarékos, szolgálatban serény és önmagát tervszerűen művelő fiatalembernek úgy lehet, ezredével éppúgy szerencséje volt, mint századosával. Az ezrednek jó könyvtára lehetett, a százados pedig kedvelte, és engedte, hogy so-Sztanko Soma, akit méltatlanul elfeledtek kát olvasson. Mire hősünk 1843-ban már hadnagyi rangban Pestre került, német anyanyelve mellett folyékonyan beszélt, olvasott és írt magyarul, franciául, angolul, olaszul és latinul is. Az olasz nyelvtudást alighanem Szegeden szerezte, ahol az Itáliából idehurcolt politikai foglyok őrzésére rendelt században szolgált, ami egész biztosan hatással volt gondolkodásmódjára is. * Pesten, még császári tisztként, eljárt szabad idejében az alakuló nemzetőrség tagjait kiképezni, majd 1848 júniusában átlépett a nemzetőrséghez. Nem volt rossz társaságban, Görgey Artúrral, Ivánka Imrével és Czetz Jánossal szolgált együtt. A sok nyelven beszélő - immár - főhadnagyra hamar felfigyeltek, és gróf Batthyány Lajos személyi segédtisztje lett. Itt ismét érdemes megállni egy szóra. A mártír első magyar miniszterelnök rokonszenves személyét nagyon sokáig a történészek hallgatása övezte. Csak legújabban, Urbán Aladár kutatásai nyomán derült fény arra, hogy a nemzetőrség megteremtése minden kétséget kizáróan az ő személyéhez köthető, elévülhetetlen érdeme. A katonaviselt Batthyány hamar átlátta a fegyvertelenség képtelenségét, és a korra egyáltalán nem jellemző, szinte példás konspirációs körülmények közt, elküldte segédtisztjét Nyugat-Európába, fegyverbeszerző körútra. * A korra, főleg a későbbi évekre, még egy valami nem volt jellemző. A szófukarság. Áz emlékiratok valóságos kásahegyein rághatja keresztül magát, aki ilyesmire vállalkozik. Sztankó, akinek mint alább kiderül, igazán volt miről írnia, megelégedett 13 kis alakú oldallal. Ez a füzetecske 1867-ben jelent meg és így kezdődik: „Katonához illő velős rövidséggel és igazsággal szándékom leírni dicső napjaink azon mozzanatait, melyekben a szeren-