Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-10-01 / 10. szám
KULTÚRTÖRTÉNET Színjátékunk évszázadai VIII. Kitáruló látóhatár A XX. század első évtizedében színházi életünk is, drámaíróink alkotóereje is olyan lendületet kapott, amely nemcsak a század derekáig meghatározta színjáték-történetünket, hanem híre és hatása túlterjedt az ország határán és nemzetközi jelentőségűvé vált. Noha az első világháború végeztével a nemcsak méltatlanul gyászos, de világpolitikailag bűnösen ostoba trianoni döntés töredékére zsugorította az országot, és uralmi rendszere nem tette lehetővé az egészséges fejlődést, szellemi kirepítő ereje hatékonyabb volt, mint valaha is azelőtt. Anynyi bizonyos, hogy a tízes évektől a harmincas évek derekáig eltelt időszak színházi életünk virágkora volt. Budapesten egymás után új színházak jöttek létre, a vidéki színházak is szaporodtak, a zenés, a prózai színjátszó intézmények mellé kifejlődött az irodalmi színvonalú kabaré (Nagy Endre kabaréjának legnagyobb költőink - Ady, Babits - is szívesen írtak sanzonokat). Egymás után jelentkeztek olyan színműírók, akiknek darabjai hamarosan egész Európában, olykor Amerikától Japánig a földkerekségen arattak sikereket. - A fordulópont 1904. Ebben az 1904. esztendőben három 20 éves egyetemista úgy vélte, hogy már a Nemzeti is, a Vígszínház is elmaradt az európai fejlődéstől. Művelt, világlátott fiúk lévén, tudták, milyen naturalista színházat csinál Párizsban Antoine, hogyan állítja be Berlinben Otto Brahm a legmodernebb szerzőket, és milyen leleménnyel újítja a színpadi játékot Szentpétervárott Sztanyiszlavszkij. Három fiatalember új utat talál Ezek voltak a példaképeik, akiket nem utánozni akartak, hanem az ő példáik alapján egy merőben új műsorpolitika szerint válogatni a drámák között, mindegyiknek megtalálva a maga sajátos játékstílusát. A három fiatalember Lukács György, Benedek Marcell és Bánóczi László volt. A következő évtizedekben az első világhíres filozófus lett, a második nagy hatású, tanárokat oktató tanára az irodalomtörténetnek, közben a legművészibb prózai műfordítók és világirodalmi ismeretterjesztők egyike (egyébként a nagy hírű mesemondó és irodalomszervező Benedek Elek fia), a harmadik a magyar munkásszínjátszás megteremtője, színiegyüttesek és műkedvelő társaságok szervezője, a szociáldemokrata kulturális tevékenység egyik főalakja (egyébként a nagy hírű filozófiaprofeszszor Bánóczi József fia). Ez a három fiatalember megtalálta a legmegfelelőbb színházi szakembert, a Nemzeti Színház akkor fiatal rendezőjét, Hevesi Sándort, aki egyetértve velük, meg is kezdte az együttes megszervezését. Ez volt a Thália Társaság. Hamarosan lelkes fiatalemberek - művelt tisztviselők, köztük bankfiúk, otthon zongorázó, nyelveket tanuló úrilányok, különböző egyetemekre járó ifjak sorakoztak fel, hogy közönség elé lépjenek. Tu-Csortos Gyula Molnár Ferenc Liliomának címszerepében 55
