Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-09-01 / 9. szám
34 A HATÁR TÚLOLDALÁN Se szeri, se száma nincs Kismartonban és vidékén a szőlősgazdák által fenntartott kisvendéglőknek, heurigereknek, ahol kockás abroszos kerthelyiségekben, tornácok alatt úgy vigadhat a vendég, mint egy régi Stolzoperettben. Pontosabban a nyu- 6cti vagy az osztrák vendég, aki havi húszcivr schilling fixszel könnyen rendelhet rezgOo, főtt csülköt, sült házi kolbászt vereskáposztával, hozzá kékfrankost, muscat otonelt s nyomtatónak frissen sült rétest, szilvás, barackos vagy mákos gombócot. Ha pedig nem luxushelyre tér be - ami ezen a vidéken amúgy sem túlzott passzió -, kétszázötvenből borravalóval együtt megússza, a soproni, kőszegi, szombathelyi magyar vendéglősök nagy bánatára. Nemrég még esküvőt, baráti eszem-iszomot és egyéb kameradschaftot is gyakrabban rendeztek élelmes sógorék a határ innenső oldalán, mint odahaza. Egyszer aztán hogy, hogy nem, a kereskedelemben is jeles képességeket mutató osztrákok visszájára fordították a forgalmat, amitől a két-három évtizede még alaposan elmaradott és lenézett Burgenland tartomány példátlanul gyors gyarapodásnak indult. A két ország joghézagait kihasználják Maguk sem tagadják, hogy a gyors „tollasodás” nem mindenkinek használt, és sokan olyan magasan hordják ettől az orrukat, amilyen magasról már azokat a bécsieket is le lehet nézni, akik még nemrég őket tekintették szegény vidéki rokonnak. A vendégként érkező idegen persze semmit sem érez mindebből. Addig legalábbis nem, amíg szállodai szobát, vacsorát vagy italt rendel. Mindenből a legjobbat kapja s hozzá még gazduramék legkedvesebb modorát, mosolyát. Amikor azonban beszélgetést kíván kezdeményezni a mindennapi megélhetés vagy a helyi politika dolgairól, akkor a mosolyok hamar lehervadnak, s igyekeznek másra terelni vagy berei keszteni a beszélgetést. Az itteni lakosság valójában bizalmatlan, ami minden bizonnyal a határmentiségből fakad. A „vasfüggönyös” szembenállás évtizedeiben lerakodott bennük a félelem - mint a szállodásnénk nyolcvanesztendős mamája is elmondotta -, hogy egyszer csak rájuk zúdulhatnak „Rákosi” vagy „Stalin” katonái. Erre szerencsére nem került sor, de az ÁVH és más keleti titkosszolgálatok ügynökei nemegyszer megfordultak a vidéken. Újabban leginkább a keleti menekültáradattól tartanak, amin korántsem csodálkozhatunk, hiszen negyven év alatt alaposan kijutott nekik a földönfutó idegenekből. Amit az emberi tisztesség vagy erős vallásos hitük diktál, azt ma is megteszik az üldözöttek, elesettek érdekében, de többet már aligha várhatunk tőlük. S még valamit! Senki sem firtatja másnak a nemzetiségét... ha az illető, mint lokálpatrióta és mint osztrák állampolgár a közös államgondolatba beleilleszkedik. Különös összetartó erő ez. Jól példázza az az eset is, amikor a kismartoni Szent Márton katolikus szeretetotthon egyik alkalmazottjától itt élő, idős magyarok iránt érdeklődtünk, s a hölgy mosolyogva kijelentette, hogy náluk magyar nemzetiségűek nincsenek, csak burgenlandiak. Valójában igaza van, mert a magyarul még úgy-ahogy beszélő helybéli lakosok is kivétel nélkül osztrák nemzetiségűeknek vallják magukat. Hátrányai mellett ugyanakkor jól élnek a határmentiségből, mert roppant ügyesen használják ki a két ország joghézagait s a gazdaságok eltérő voltát. A felszívódó magyar etnikum a kereskedés, üzletelés előnyei miatt még megőriz egy keveset ősei nyelvéből, de már családjában is németül szól, sírköveire németül íratja a nevét, ám ha az „Isten, áldd meg a magyart” idézi, árulkodó fények gyúlnak a szemében. PUSZTASZERI LÁSZLÓ
