Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-09-01 / 9. szám
A HATÁR TÚLOLDALÁN 31 Eisenstadt, korábbi magyar nevén Kismarton, Burgenland tartomány fővárosa s egyben a vidék hagyományos kulturális központja. A sok gazdát élt határvár az Esterházy-család jóvoltából vált a hajdani Nyugat-Magyarország egyik legszebb és legélénkebb városává. Soprontól mintegy húsz, Bécstől ötven kilométerre fekszik. Túlnyomórészt osztrák nemzetiségű lakosainak száma megközelíti a tízezer főt. Évtizedek óta nem tudok szabadulni attól a nyomasztó érzéstől, amely akkor fog el, ha odavagy visszaútban átlépem a magyar-osztrák határt. Sokan neheztelni fognak rám érte, mégis kimondom, engem már a puszta látvány is arra int, hogy a gyakran emlegetett, modellértékű, követendő Európa határa ma is valahol a Lajtánál keresendő. Mielőtt azonban néhány mindenáron-hazafi rám kiáltja, hogy könnyű a gazdag sógoroknak, hadd előzzem meg őket két csendes megjegyzéssel. Osztrák sógorékat sem vetette fel mindig a pénz - sőt, ma sem veti -, továbbá alulmaradásunk nem annyira az anyagiakon múlik, mint inkább a nemzeti karakteren. Habár az elmúlt években ilyesmiről nem illett beszélni, én mindig is hittem, hogy léteznek olyan nemzeti jellemvonások, amelyek erőteljesen formálják egy nép, egy ország háza táját, arculatát. Tessék csak látó szemmel, előre fogalmazott ítéletek nélkül összevetni például egy osztrák és egy magyar parasztgazda portáját. A különbség különösen akkor lesz szembeötlő, ha ezt az összehasonlítást olyan, történelmileg kialakult tájegységen belül tesszük meg, amelynek egyik fele jelenleg Magyarországhoz, a másik Ausztriához tartozik. Vas-Sopron-Moson megye burgenlandi helységei, kőbe zárt emlékeiken kívül, ma alig emlékeztetnek másban a közös eredetre. Egy kis nosztalgia Ausztria legkeletibb és legkisebb s a húszas évek óta Burgenlandnak nevezett tartománya még az államalapítással egyidőben került a Magyar Királyság fennhatósága alá. Kezdetben amolyan „gyepűnek”, a nyugati határ előterének számított, ahol jobbára csak a határőrző portyázók nyargalásztak, s a gyér lakosság egy-egy erődített őrzőpont körül gyülekezett. Akadtak közöttük őshonos horvátok, vendek, határőrizetre idetelepített székelyek és különféle germán etnikumok töredékei is. Soknyelvű Bábel lehetett ez a vidék, amelynek uralkodó jellege akként változott, hogy melyik államalakulat fennhatósága alá került éppen. Mert a gazda gyakran változott. Az Árpádokat követően dinasztikus alkuvások tárgyát képezte a magyar királyok és az osztrák hercegek, majd az Ausztriát is birtokló német-római császári hatalom között. Ahogy pedig az osztrák tartományok és a közeli Bécs gazdasági és általános szellemi befolyása gyorsabb növekedést mutatott a szomszédos magyar területeknél, a lakosság igazodásának iránya is nyugati irányba fordult. Ezzel egyidejűleg, az osztrák fennhatóság időszakaiban, a német etnikumú lakosság lassan kelet felé terjeszkedett, és életmódja, fejlettebb termelési kultúrái révén erőteljes hatást gyakorolt az itt élő őslakosságra. A régi versengés a XVII. század utolsó harmadára eldőlt ugyan, s a tájegység az udvarhű magyar főuraknak juttatott császári-királyi adományok révén két évszázadra a Magyar Királysághoz került, de jellegén ez alig változtatott. Hiába kaptak szabad királyi városi rangot és magyar közigazgatást Kismarton, Ruszt, vagy a kisebb magyar nevű települések, ettől még Felsőőr, Pinkafő, Rohonc, Miklósfalva magyar hangzású nevük ellenére sem lehettek magyarabbak. Nem tudom, ki hogy van vele, engem Burgenland gondosan ápolt, békebeli hangulatú, kedélyes városkái láttán nem azért kerít hatalmába a nosztalgia, mert a magyar múlt emlékeibe ütközöm. Hanem mert ilyen lehetett a Krúdy, Mikszáth, Herczeg által könyvekbe álmodott régi Magyarország, és ilyen lehetne ma is, ha a két világégés után a világon osztozó hatalmak kis hazánkat Európa hátsó udvarába nem terelik. A ferences templom utcájában lakott Joseph Haydn, a hercegi zenekar karnagya A túloldali színes képen: a városka látképe a Kálvária-domb magasából
