Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
«HAZAI KÖRKÉP egysejtű ház elődje a helyhez nem kötött, könnyű szerkezetű, kör alaprajzú jurta volt. Az „egy sejt” osztódik tovább kettővé, majd hárommá és már előttünk is áll az a háromosztatú magyar ház, amelyben nemesek, polgárok, és parasztok, munkások élték kiszabott pályájukat. A nagyobbik, a „tiszta szoba” úgy 25-30-40 négyzetméter, középütt a szabadkéményes konyha, mellette egy kamra, vagy a másik szoba. Együtt az egész: legalább 80 négyzetméter. Hát ennyit a fejlődésről és viszszafejlődésről, s ahogy körmölöm e sorokat 50 négyzetméteres lakásomban, elmerengek azon, hogy most fejlődjek vagy inkább visszafejlődjek? A Káli-medencében és másutt városi értelmiségiek, írók, zenészek, filmesek, festők lakják manapság a háromosztatú volt parasztházak zömét, ily módon mind-mind „visszafejlődvén” legalább a nyári hónapokban a „harmadik világba”, amelyben garantáltan jól érzik magukat. Vélem, valami nagypn-nagyon nem stimmel a mi értékrendünkkel. Uram bocsá’, többen választanának kócbabát Barbie baba ondolált és dezodorált művilága helyett, tornácos parasztházat inkább légkondicionált, rózsaszínű álom helyébe. Nehezen hiszek a kőkorszakkal riogatóknak. Egy emberöltővel ezelőtt, a gyanús szatmári árvizet megelőzően, barátommal vándorúton voltunk valahol az erdélyi határ mentén. Sötét éjszaka volt, amikor megérkeztünk abba a kicsiny szegény faluba, ahol, útikönyvünk szerint, néhány öreg, szalmatetős ház még látható lehetett. Csend volt és áthatolhatatlan feketeség, se holdfény, se csillagok. Tapogatózva haladtunk, gyufát gyújtogatva, célunk felé. Bementünk egy udvarba, mint a vakok. Megfogtuk a faragott oszlopokat, ■ujjainkkal, tenyerünkkel érintgettük formáikat, eső áztatta, selymes felületüket. Nem láttuk, de tudtuk, hogy ez az a ház, amelynél szebb még nem létezett. Ezt a megélt álmot nem cserélném el semmiért. Hát ennyit az értékrendről. Kunkovács László, mint már máskor is, látható világba vezet. De láthatóbb-e, mint a szatmári falu házikója? Olvasható-e az építészet néma, furcsa jelbeszéde? Tornácok fából, kőből, sárból, téglából, sőt öntöttvasból, többnyire fehérre meszelt pillérekkel, oszlopokkal. A ház mellett állnak, leginkább a hosszoldalon, de olykor L alakban az utca felé is elkanyarodnak, sőt U formában strázsálják az otthont. Magánosak vagy párosak, mint az ikrek vagy miként egy emberpár. Emeltek, magasak, méltóságosak, ünnepélyesek, vagy épp ellenkezőleg: alacsonyak, szerények, bensőségesek. Ahány tornác, annyiféle érzelem és gondolat sugárzása. Ahány tornác, annyi család, anynyiféle ember. De ember. Azonosság. Lélek. Egyenes záródású, szegmenssel vagy kosárivvel zárul, az sem mindegy: hidegebb, hűvösebb vagy melegebb lehet így. Faragatlan, gyalult, meszelt, vakolt, esz' jrgályozott? Fűrészelt, faragott fejezetű? Kör, hatszög, nyolcszög, négyzet alaprajzú? Se szeri, sem száma a változatoknak. Régen nyitott, manapság gyakran üvegezett. És így tovább. * Zárjuk szerény dolgozatunkat a Kert-Magyarország, a „harmadik út” megálmodója gondolataival. Az 1. magyar hadsereg 1944 januárjában felvonulni készül a Kárpátok védelmére, amikor Csaba Rezső szerkesztésében szerény füzet jelenik meg „Hajlék” címmel, benne Karácsony Sándor, Veres Péter, Füsti Molnár Sándor, Németh László és mások tanulmányaival. Az írók építészetről szólnak történelmünk egyik legszomorúbb évének beköszöntésekor. Hallgassuk Németh Lászlót: „Tornácos nép vagyunk. A Dunántúl falvait járva vagy műemlékeink albumát lapozva: a ház dísze mindenütt a tornác. Szeretünk kinn is lenni, meg benn is: szeretjük a kőlábakra futó növényt, a párkányt, amely mögött fel-le lehet járni, rátámaszkodni, kinézni: az elmélkedés királvi pillanatait." CSETE GYÖRGY
