Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)

1991-01-01 / 1. szám

«HAZAI KÖRKÉP egysejtű ház elődje a helyhez nem kötött, könnyű szerkezetű, kör alaprajzú jurta volt. Az „egy sejt” osztódik tovább kettővé, majd hárommá és már előttünk is áll az a háromosztatú magyar ház, amelyben nemesek, polgárok, és parasztok, munkások élték kisza­bott pályájukat. A nagyobbik, a „tiszta szoba” úgy 25-30-40 négy­zetméter, középütt a szabadkémé­­nyes konyha, mellette egy kamra, vagy a másik szoba. Együtt az egész: legalább 80 négyzetméter. Hát ennyit a fejlődésről és visz­­szafejlődésről, s ahogy körmö­­löm e sorokat 50 négyzetméteres lakásomban, elmerengek azon, hogy most fejlődjek vagy inkább visszafejlődjek? A Káli-medencében és másutt városi értelmiségiek, írók, zené­szek, filmesek, festők lakják ma­napság a háromosztatú volt pa­rasztházak zömét, ily módon mind-mind „visszafejlődvén” leg­alább a nyári hónapokban a „harmadik világba”, amelyben garantáltan jól érzik magukat. Vélem, valami nagypn-nagyon nem stimmel a mi értékrendünk­kel. Uram bocsá’, többen válasz­tanának kócbabát Barbie baba ondolált és dezodorált művilága helyett, tornácos parasztházat in­kább légkondicionált, rózsaszínű álom helyébe. Nehezen hiszek a kőkorszakkal riogatóknak. Egy emberöltővel ezelőtt, a gyanús szatmári árvizet megelő­zően, barátommal vándorúton voltunk valahol az erdélyi határ mentén. Sötét éjszaka volt, ami­kor megérkeztünk abba a kicsiny szegény faluba, ahol, útiköny­vünk szerint, néhány öreg, szal­matetős ház még látható lehetett. Csend volt és áthatolhatatlan fe­keteség, se holdfény, se csillagok. Tapogatózva haladtunk, gyufát gyújtogatva, célunk felé. Bemen­tünk egy udvarba, mint a vakok. Megfogtuk a faragott oszlopokat, ■ujjainkkal, tenyerünkkel érintget­­tük formáikat, eső áztatta, sely­mes felületüket. Nem láttuk, de tudtuk, hogy ez az a ház, amely­nél szebb még nem létezett. Ezt a megélt álmot nem cserélném el semmiért. Hát ennyit az érték­rendről. Kunkovács László, mint már máskor is, látható világba vezet. De láthatóbb-e, mint a szatmári falu házikója? Olvasható-e az építészet néma, furcsa jelbeszé­de? Tornácok fából, kőből, sár­ból, téglából, sőt öntöttvasból, többnyire fehérre meszelt pillé­rekkel, oszlopokkal. A ház mel­lett állnak, leginkább a hosszol­dalon, de olykor L alakban az ut­ca felé is elkanyarodnak, sőt U formában strázsálják az otthont. Magánosak vagy párosak, mint az ikrek vagy miként egy ember­pár. Emeltek, magasak, méltósá­­gosak, ünnepélyesek, vagy épp ellenkezőleg: alacsonyak, szeré­nyek, bensőségesek. Ahány tornác, annyiféle érze­lem és gondolat sugárzása. Ahány tornác, annyi család, any­­nyiféle ember. De ember. Azo­nosság. Lélek. Egyenes záródású, szegmenssel vagy kosárivvel zá­rul, az sem mindegy: hidegebb, hűvösebb vagy melegebb lehet így. Faragatlan, gyalult, meszelt, vakolt, esz' jrgályozott? Fűré­szelt, faragott fejezetű? Kör, hat­szög, nyolcszög, négyzet alapraj­zú? Se szeri, sem száma a válto­zatoknak. Régen nyitott, manap­ság gyakran üvegezett. És így to­vább. * Zárjuk szerény dolgozatunkat a Kert-Magyarország, a „harma­dik út” megálmodója gondolatai­val. Az 1. magyar hadsereg 1944 januárjában felvonulni készül a Kárpátok védelmére, amikor Csaba Rezső szerkesztésében sze­rény füzet jelenik meg „Hajlék” címmel, benne Karácsony Sán­dor, Veres Péter, Füsti Molnár Sándor, Németh László és mások tanulmányaival. Az írók építé­szetről szólnak történelmünk egyik legszomorúbb évének be­köszöntésekor. Hallgassuk Németh Lászlót: „Tornácos nép vagyunk. A Dunán­túl falvait járva vagy műemlékeink albumát lapozva: a ház dísze min­denütt a tornác. Szeretünk kinn is lenni, meg benn is: szeretjük a kő­lábakra futó növényt, a párkányt, amely mögött fel-le lehet járni, rá­támaszkodni, kinézni: az elmélke­dés királvi pillanatait." CSETE GYÖRGY

Next

/
Thumbnails
Contents