Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-07-01 / 7. szám
58 MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK Szakítás Rómával EGY ELTŰNT FELEKEZET NYOMÁBAN A sztálini gyakorlat alapján Rákosiék előkészületeket tettek arra, hogy a katolikus egyházat elszakítsák Rómától, és a végleges felszámolás előtt valaminő „nemzeti”, a pártállam irányítása alatt álló egyházat alakítsanak. 1946 márciusában a Nagykörúton sétáló fővárosiak különös jelenségre lettek figyelmesek. Szürke zsákruhába öltözött, sarut viselő szerzetesek röplapokat szórtak, nem kis megütközést keltve cselekedetükkel. A kis kék színű röpcédula egyik oldalán a következő felhívás állt: „Munkás! Paraszt! Értelmiségi! Mindnyájatoknak a Magyar Nemzeti Egyházban van a helye! Éljen a Magyar Köztársaság! Éljen az első független magyar püspök!” A hátoldalon is folytatódó szöveg pedig az újonnan megalakult egyház tanításának rövid, propagandisztikus kivonatát tartalmazta. Misszió a Nagykörúton A magukat mariavitáknak nevező szerzetes-papok nagy feltűnést keltettek, és a járókelők közül sokan rokonszenvesnek is találták őket. A Magyarországon teljesen ismeretlen felekezet megjelenése még a Népszava egyik riporterének figyelmét is felkeltette, s a lap - szokásaitól eltérően - hamarosan két „templomi riportot” közölt. Követve a röplapok útmutatásait, az újságíró felkereste a Magyar Nemzeti Mariavita Ókatolikus Egyház püspökségét, amely a VI. kerületben, a Benczúr utca 37-ben székelt, és beszámolt ottani tapasztalatairól. „A lakásból átalakított kis kolostorba és kápolnába” - írta a cikk - „egyszerű emberek járnak, jórészt munkások, dolgozók nagyobbrészt a A „világ legfiatalabb püspöke”, 1947-ben legszegényebb rétegekből. Nők, férfiak vegyesen, és sok fiatal. A papok - szintén fiatal valamennyi, s a püspök sem több harmincévesnél - természetes közvetlenséggel mozognak, s a misét a katolikus szertartás szerint, de magyarul mondják. A püspök szentbeszédéből pedig kiderült, hogy a papoknak nem szabad a hívek fölött uralkodni, hanem szolgálniok kell a híveket.” A mariaviták nemzeti egyházáról azonban nemcsak a szociáldemokraták lapja emlékezett meg. A következő hónapok katolikus sajtója és a kisgazdapárti lapok is széles teret szenteltek e mozgalom eredetének és tevékenységének bemutatására, s hamarosan a hatóságok is kénytelenek voltak felfigyelni a mariavita „népbarát” papok olykor közbotrányba torkolló fellépéseire. Kik azok a mariaviták? A mariaviták vallási mozgalma a XIX. század nyolcvanas éveiben keletkezett lengyel földön, egy római katolikus szerzetesrend-alapítási kísérlet eredményeként. A Szűz Mária életét megvalósítani törekvő (innét a nevük: Mariae vitám imitantes) nővérközösséget és a fokozott Eucharisztia-tiszteletet hangsúlyozó, párhuzamosan szerveződő férfi szerzetesi csoportot túlzásokra hajlamos misztikájuk és rajongásuk miatt a Római Szentszék először csak elítélte, majd 1906-ban vezetőit és követőiket kiközösítette. Ezt követően a mariaviták mozgalma - élvezve a nem katolikus körök támogatását - kezdett egyházzá szerveződni, s mint szakadár közösség hamarosan csatlakozott a pápa fennhatóságát el nem ismerő ókatolikus egyházak uniójához. Az első világháborút követő időszakban azonban jelentősen csökkent a lengyel mariavita egyház népszerűsége. Részben erkölcsi vonatkozású perek, részben anyagi problémák szakadást idéztek elő a mozgalomban, melyet a második világháború és a német megszállás szinte elemeire bontott. 1945 után a lengyel vallásosság egyik végletét megtestesítő mariavitizmus lassanként talpra állt, s ma is működő, elismert felekezet Lengyelországban. A mariavita ókatolikusok mozgalmát hazánkban Csernohorszky Gyula (1917-1984) indította el 1939-ben, azután hogy el-
