Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-05-01 / 5. szám
18 GYÍMES A gyímesi csángók viselete a XIX. század derekán (Orbán Balázs könyvéből) kelet felé is, két irányba mehetett akadálytalanul a rönkfa és a deszka. De csak ennyi! Mert bútorgyárra, vagy más, feldolgozottabb fatermék előállítására már nem tellett a vállalkozói ambícióból. így aztán egyre nagyobb méreteket öltött az erdővel való rablógazdálkodás, és a könnyebben megközelíthető, olcsón kitermelhető helyekről egy-kettőre elfogyott a fa. Az 1930-as években véget ért a gazdasági konjunktúra, leálltak a fűrészüzemek, szinte egyik napról a másikra kereset nélkül maradtak a csángók. Kiderült, hogy Gyímes a hagyományos gazdálkodással immár nem tudja eltartani a megnövekedett népességet. Az értékes faárut gyártó, speciális tejterméket előállító s a csodálatos tájat síparadicsommá, idegenforgalmi látványossággá fejlesztő tőke és szándék pedig hiányzott - s hiányzik mind a mai napig. Az 1930-as évektől elkezdődött kivándorlás azóta is tart. Iránya elsősorban a Székelyföld felé mutat, de sokan voltak, akik a Kárpátok még be nem települt, eldugott völgyeiben kerestek és találtak megélhetést. Az erdők államosítása és az állattenyésztés ellehetetlenülése miatt pedig az utóbbi évtizedekben egyre többen kényszerülnek az ingázó életformára: Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre, Brassóba, Balánbányára, vagy még messzebbre járnak dolgozni. Mivel Gyímesben nincsen semmiféle szakközépiskola, de még gimnázium sem, a gyermekek is korán erre az életmódra szorulnak, az iskolák elvégzése után pedig - gyímesi munkahelyek hiányában - szétszóródnak az országban. Szétszóródnak, de nem feledkeznek meg a szülőföldről. Gyímesben nincs, nem is volt termelőszövetkezet, így a magántulajdon, az otthagyott örökség is vonzza őket: a szülőház körüli, rendszerint nagy kiterjedésű telek - az őss -, a saját tulajdonban maradt kaszálók, legelők, újabban pedig az elvett erdők visszakapásának reménye. Búcsúkra és más, nagyobb ünnepeken visszajönnek a szerte Romániában élő gyímesiek, visszahozza őket a szívük, a tájhoz való ragaszkodásuk. A templom és az iskola A három gyímesi község közül az egyiket, Gyímesbükköt az 1950-es években közigazgatásilag elszakították és Bákó megyéhez csatolták. Ez azt jelentette az ott élők számára, hogy azontúl nem Erdélybe, hanem Moldvába járhattak ügyes-bajos dolgaikat intézni, s 1963-ban a magyar nyelvű iskolákat is megszüntették. Csaknem három évtizeden keresztül otthonaikon kívül csak a templomban hallhattak magyar szót a gyímesbükki csángók. Ott azonban a legendás hírű Dani Gergely állott a gyülekezet élén, aki a legnehezebb időkben nemhogy meghátrált volna a nacionalista és politikai támadások elől, de új templomot épített a magyarok számára, s minden tekintetben a gondjukat viselte. Amikor pedig, 1990 decemberében, bekövetkezett a kezdetben forradalomnak tűnő fordulat, s a romániai magyarság pillanatnyi lélegzetvételhez jutott, a gyímesbükkiek több ezer aláírással követelték, hogy csatolják őket viszsza Hargita megyéhez s tegyék lehetővé az anyanyelvi oktatást. Ez utóbbit már sikerült is elérniük, szinte minden iskolában megnyílt a magyar tagozat. Majláth Gusztáv erdélyi püspök a századfordulón iskolát építtetett a gyímesi csángóknak. Az iskola falán emléktábla hirdette e nemes cselekedetet, ezt a korábbi diktatúra idején lemeszelték, most azonban helyreáll! tották, és ismét látható. Egyáltalában sok mindent igyekeznek helyreállítani, megújítani mostanában Gyímesben. Népi együttesek elevenítik fel mesterségesen elsorvasztott magyarországi kapcsolataikat, hazai együtteseket látnak vendégül, akik igyekeznek megtanulni a jellegzetes gyímesi táncokat: a lassú magyarost, a verbunkot, a féloláhost, a háromsírülőst, a héjszát. A papok... igen, a papok is csatasorba álltak a hagyomány felelevenítésében. Rábeszéléssel, szelíd erőszakkal sikerült rávenni a szülőket, hogy elsőáldozásra, karácsonyra s más nagyobb ünnepre viseletbe öltöztessék gyermekeiket. S a legkisebbek példája nyomán egyre többen veszik fel - legalább a búcsú alkalmára - a gyönyörű gyímesi ruhákat, a hófehér férfigúnyát, a veres karincát (lepelszoknyát), a csipkés ujjú, tarka női ingeket. 1991 nyarán esedékes Gyímesben a püspöklátogatás, a hétévenkénti bérmálás. Reméljük, hogy ez alkalommal nemcsak hitükben újulnak meg a gyímesi csángók, de hitet tesznek hagyományaikban gyökerező magyarságuk mellett is. HALÁSZ PÉTER
