Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-05-01 / 5. szám
A HATÁR TÚLOLDALÁN 15 be a táj. Amikor 1782-ben a csíksomlyói ferencesek megszervezték Gyímes első plébániáját, a hívek száma még nem érte el az ezret. Nem egészen száz év múlva Orbán Balázs valamivel több mint négyezer lelket talált itt. A századfordulótól aztán felgyorsult Gyímes népességének növekedése, és ma már meghaladja a tizenötezret. Több mint kilencven százalékuk katolikus és magyar. Közigazgatásilag három községben élnek: Gyímesfelsőlokon, Gyímesközéplokon és Gyímesbükkön. De ez csak a fővölgyet osztja fel, a csángók túlnyomó része a jobbról és balról a Tatrosba folyó patakok mentén, meglehetősen szétszórt településeken él, amelyek hossza esetenként a tíz kilométert is meghaladja. Nevüket a völgyek természeti tulajdonságairól, vagy az ott megülő első településekről kapták. Ilyeneket találunk köztük: Bükkioka, Bartosok-pataka, Ciherek-pataka, Ugra-pataka, Görbe-pataka, Szőcsök-pataka, Réce-pataka, Sötétség-pataka, Antalok-pataka, Hidegség, Bükkhavas-pataka, Tarhavas-pataka, Áldomás-pataka és így tovább, harmincat meghaladóan. A megélhetés Ezer méterrel a tengerszint fölött, legalábbis itt, a Kárpát-medencében, földművelésből nem lehet megélni. A gyímesi völgyekbe települők is elsősorban az erdővel és az állattenyésztéssel foglalkoztak. Ami kevés földet a lankásabb helyeken felszántottak, az éppen csak arra volt elég, hogy a család pityóka- (burgonya), kender- és lenszükséglete megteremjen, az alacsonyabb részeken pedig szerencsés esetben augusztusra beért egy kevés árpa vagy rozs. A puliszkának való törökbúzalisztet (kukorica) és a borhoz szükséges szőlőt Moldvából, főként az ottani csángó magyar településekről szerezték be, jobbára cserébe, fáért, sajtért, burgonyáért, ritkábban mézért. A gyímesi csángók gazdálkodására sokáig az önellátás volt a jellemző. Az erdő építőanyagot adott, olyannyira, hogy az első telepesek a kivágott fák csutakjaira építették a gerezdbe rakott, boronafalú házaikat, pajtáikat. Télen nem kellett messzire menniük a tűzifáért, nyáron pedig - a szamócától a málnáig, a szedertől a kokojzáig (áfonya), a különféle gombákig - csak fel kellett nyúlni vagy le kellett hajolni az erdő ajándékáért. Kialakult a székelyektől amúgy sem idegen havasi állattartás: a juhokat esztenán tartják fő hasznukért, a sajtért, a teheneket pedig kalibázzák, ami azt jelenti, hogy nyaranta fenn, a havasi legelőkön élnek, ott is fejik őket, s a tejet naponta hordják le a faluba. Nyáron a legfőbb munka a szénacsinálás, néha egészen lehetetlenül meredek helyeken kaszálják a füvet, ahonnan csak lóval lehet beszánkóztatni a leveles gallyakra rakott boglyákat a szekérrel könnyebben megközelíthető helyekre. De bizony nemegyszer csak akkor tudják behozni a szénát szánnal, amikor lehullt a hó. Jön a vasút... Ha pedig lehullt a hó, akkor a gyímesi csángónak az erdőben a helye, hogy törvényesen vagy anélkül, de fát szerezzen. Gyímesben a falopás legalább olyan virtus, mint, teszem azt, egykor az Alföldön egy-egy csikó elkötése lehetett. A fát ugyancsak lovakkal húzatják be a meredek oldalakról, hogy aztán - nemegyszer az éj leple alatt - szánon szállítsák haza. Ebbe a zárt, saját törvényei szerint élő, az ember és a környezet ésszerű és harmonikus kapcsolatát megvalósító világba tört be a XX. század gazdasági mohósága 1896 után, a Gyímes-völgyi vasút megépülésével. A fát immár nem szekerekkel szállították, hanem vasúton, s ez a lehetőség valósággal vonzotta a gyors meggazdagodásra számító vállalkozókat. Gyímesközéplokon fűrészüzem létesült, s hatalmas iramban kezdték vágni az erdőket. Jó keresethez jutottak a gyímesi csángók, s immáron nemcsak télen döntötték az erdőket, tavaszszal s nyáron is csattogott a fejsze, zurrogott a fűrész, recsegve, suhogva dőltek ki a hatalmas fenyők. Fejük felett a történelem A Trianont követő impériumváltozást a gyímesi csángók úgyszólván meg sem érezték. Iskoláik, papjaik megmaradtak, elzártságukban maguk közt voltak továbbra is, azzal a pár száz román családdal, akik Gyímesbükkön, Balahányoson, Rakottyás-patakán éltek, jól megfértek. A nemzetiségi viszály mérges gombája sokáig nem termett meg a Gyímes-völgyben. Sőt! Erdély Romániához csatolása a gyímesiek számára azt jelentette, hogy megnyílt a határ
