Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-04-01 / 4. szám
A HÓNAP A kárpótlás kérdőjelei Február végén a hat érintett ország képviselői Budapesten felszámolták a Varsói Szerződés katonai együttműködési kereteit. Az Öbölháború árnyékában ez a hír nem kapta meg azt a figyelmet a világtól, amit megérdemelt volna. Kétségtelen: az újkori magyar politika történetének ezzel a ténnyel lezárult egy hosszú fejezete. Talán nem is voltunk eléggé méltányosak akkor, amikor nem tettünk többet azért, hogy ország-világ érzékelhesse annak jelentőségét, ami e záróakkorddal kifejezésre jutott. A hazai közvéleményből azért sem váltott ki nagyobb visszhangot e tanácskozás, mert az emberek több mint egy éve nap mint nap láthatják a szovjet csapatok kivonulását s e távozás lehetséges következményeit. A katonák, tisztek, harci eszközök túlnyomó többsége már eltávozott, és mind közelebb érkezünk ahhoz a naphoz, amikor is az ország függetlensége vitathatatlan ténnyé válik. A széthulló szövetségi rendszer helyén újfajta kapcsolatok szövődnek, de ezek a politikusi erőfeszítések ma még távol esnek a mindennapi életben észlelhető-átélhető jelenségektől. Ily módon érthető meg az is, hogy a másik jelentős februári külpolitikai esemény - amely megelőzte az említett feloszlatást - szintén visszhangtalan maradt. A visegrádi találkozóról van szó; cseh, lengyel és magyar vezető államférfiak fektették le az alapjait egy olyan új regionális együttműködési lehetőségnek, amelynek történelmi gyökerei soksok évszázadra nyúlnak vissza. A külpolitikai viszonyokra tekintve azt lehetne mondani, hogy sorsfordító jelentőségű események történtek. Az új Magyarország keresi a maga helyét, biztató próbálkozások rajzolják ki jövőbeni kapcsolataink határvonalait. Szükség is lesz eme új viszonyok minél előbbi kiépítésére, mert a mai közép- és kelet-európai állapotokat számtalan olyan bizonytalanság terheli, melyeknek kiszámíthatósága nagyon is kétséges. Egy törvény hosszúnak ígérkező vitája - s annak háttere Ha a belpolitikai élet felé fordítjuk figyelmünket, azt láthatjuk, hogy az elmúlt hetek történéseit nagymértékben a kárpótlási törvény parlamentbeli vitája határozza meg. Mint az várható volt, reménytelen vállalkozásnak tűnik olyan elképzelést elővarázsolni, amely - akárcsak a társadalom többsége számára - elfogadható megoldást nyújthatna. Az viszont már kevésbé volt előre látható, hogy a hat parvényen, e cikk születése után hetekkel is vitatkoznak majd. Érdemes azonban az egész konfliktus mögé nézni, s megkísérelni egy olyan összefüggésrendszer fölvázolását, amely az egész kárpótlási ügyben az új magyar demokrácia első évének alapvető ellentmondását kívánja bemutatni. Mit kezdjünk a múlttal? Tavaly ilyenkor a választásokat megelőző kampány leghevesebb napjait éltük át, s számos párt ígérte meg azt, hogy győzelme esetén radikálisan szakít a múlttal. A választásokon a lakosság óriási többsége valóban a letűnt rendszer ellen szavazott. S ennek alapján joggal várhatták az évtizedek során fölhalmozott sérelmek orvoslását és azt is, hogy a vétkesek megbüntettetnek, a haszonlesőket pedig megfosztják jogtalan előnyeiktől. De a választások eredményét azért nem lehet oly módon továbbértelmezni, hogy az emberek a kampány során emlegetett leszámolást is előre megszavazták volna. Mert kikkel is lehetne leszámolni? A volt párttagokkal? Ha-igen, akkor ennek kapcsán legalábbis fölvetődik két probléma. Az egyik az, hogy az MSZMP-nek fénykorában több mint nyolcszázezer tagja volt (nem is oly sok évvel ezelőtt), lamenti párt hatféle véleménnyel áll elő - s így mindenféle szélsőséges megoldási javaslat megtalálhatta a maga politikai képviseletét. Anélkül, hogy e törvénytervezet részletes ismertetésébe bocsátkoznánk, érdemes jelezni azt, hogy van olyan álláspont, melynek jegyében valamennyi állampolgárt kárpótlás illetne meg, minthogy az elmúlt negyven évben valamilyen módon mindenkit ért méltánytalanság, jogtalanság - vagyis az egész társadalom vesztesnek tekinthető. Másfelől elhangzott az a nézet is, hogy értelmetlen dolog kárpótlással próbálkozni, mert reménytelen utólag igazságot tenni, s csak újabb sérelmek okozásával lehetne megbolygatni az amúgy is törékeny társadalmi békét. E két véglet között természetesen kitartóan képviseltetik az a kisgazdaálláspont, amelynek sarokpontja a földtulajdoni viszonyok eredeti állapotának visszaállítása. Mint az előre sejthető volt, a társadalomban igencsak széles indulatokat keltett valamennyi nézet, és mind több csoport, réteg jelzi, hogy az ő számukra az eddigi változatok mindegyike sérelmes. így nem meglepő, hogy száznál jóval több módosító indítvány volt - lesz kénytelen a parlament megtárgyalni -, s meglehet, hogy e tör
