Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-03-01 / 3. szám
60 A HATÁR TÚLOLDALÁN és közösen felfogadott juhásza, aki tehát nem a saját nyáját legeltette. Hasonlóképp az uradalmi juhászhoz. Velünk szemben, a Tisza partján volt például egy nagybirtok. Eredetileg a Marcibányaiaké volt, tőlük vette meg a század elején a két Léderer testvér. Végül csak az Artúr maradt itt, zsidó származású derék magyar ember, három generációja élt Zentán, az unokájával egy gimnáziumba jártam. Nos, ők meglehetősen nagy nyájat tartottak, méghozzá cigaját, aminek húsa is, gyapja is van. Néhány ezer juhuk volt ezeknek a Léderereknek, melléjük természetesen juhászokat fogadtak. Ezek a juhászok tulajdonképpen cselédek voltak, uradalmi emberek. A másik típus: a magaíarti juhász. Innen tizenhat kilométerre, Oromhegyesen van nekem egy juhászcsalád ismerősöm, húsz éve jártam náluk először, jól emlékszem, éppen Szent György napján. Akkoriban az apa, a fiák és a vejek közt - mert tíz élő gyerek akadt a családban - összesen tíznek juhász volt a mestersége. A saját birkáikat legeltették, az öszszecsapott családi nyájat, s hogy igazságosan osszák be a munkát, napoltak, azaz mindennap más és más őrizte az állatokat. Ez a magatarti juhászat az én igazi gyűjtési területem. Harmadik fröccs: a bőr megmaradt A legizgalmasabb feladat: öszszehasonlítani a kétfajta juhászt. Mert nagy közöttük a különbség. A magatartinak meg kellett élnie a nyájából, ha fenn akart maradni. A másik, ezzel szemben, valamilyen bért kapott, kevés pénzt, inkább kukoricát, búzát és főleg juhtartási engedélyt, amelynek alapján tíz-húsz saját birkát legeltethetett az uraság legelőjén, és végül juttattak néki valamit a szaporulatból is. Ez a típus mindig pontosan tudta, mit kell tennie, mert az uraság vagy a gazdatiszt meghatározta a feladatát. A magatartinak viszont fel kellett találnia magát. Ezért volt vállalkozóbb természetű, kreatív és - kevésbé becsületes. Belehajtott a tilosba, ráterelte a birkát más földjére. Betömte fűvel a kolompokat, hogy elnémuljanak, azután oda hajtotta a nyájat, ahol igazán jól tarthatta. Persze, az uradalmi juhász se ment a szomszédba egy kis furfangért. Az uraság nyájából mindig hullt el birka, ennek csak a bőrével kellett elszámolni, s ugyan melyik juhász ette volna meg a bőrt?! És ahogyan a magatarti szívesen legeltetett a tilosban, úgy szeretett az uradalmi juhász a zavarosban halászni. Mégis, én úgy tapasztaltam, hogy a magatarti jobb megfigyelő, találékonyabb, hogy ne mondjam: huncutabb. De a cselédek között több művészkedő akadt. Nyugodtabb volt az élete, azért. Nem kellett annyit mennie, hogy jó füvet találjon, nem kellett állandóan körülvigyáznia: látja-e valaki, hogy a tilosban legeltet. A cselédnek tehát több ideje maradt a faragásra, a dalt viszont ez is, az is kedvelte, s nem volt a két típus között különbség az időjárás megfigyelésében és a gyógyászkodásban sem. Negyedik fröccs: a két nénike De foglalkozhat az ember a pásztorélettel évtizedekig, ha kívülálló, érhetik meglepetések. Kaptam egyszer egy fateknőt egy juhászcsaládtól, olyan fateknőt, amilyent előtte sohasem láttam: egy kis négyszögletes lyuk volt a fenekén.- Tessék, igazgató úr, ezt a múzeumnak szántuk, vigye el - mondták, s miközben cinkosan összemosolyogtak, hozzáfűzték: - De előbb tessék megmondani, mire való! Szégyenszemre be kellett vallanom:- Nem tudom. így aztán elmondták, hogy sajtolóteknő. Gomolyát gyúrnak benne, a lyuk meg arra való, hogy a savó kifolyjon rajta. És ez a darab éppen azért kedves nekem, mert valami újat adott. De nem csak néprajzi emlékek állnak közel hozzám. A kiállításnak egyik része a zentai csatával foglalkozik. Ez természetes, hiszen nálunk a zentai csatáról ma is többet beszélnek, mint bármely más történelmi eseményről. Hozzá fűződik a legtöbb mese, legenda, hiedelem. De a lényegre: éppen megnyílt a múzeum, rengeteg volt a látogató, én meg teremről teremre jártam, hogy köszöntsem a vendégeket. Amikor a zentai csata termébe léptem, a török katona nyerge előtt két nénike tipergett éppen, s hallom, amint az egyik nagy hangon magyarázza:- Ez itt egy török tiszt nyerge -, aztán, hogy észrevett, széles mozdulattal rám mutatva fejezte be a mondatot: - ez meg a múzeum igazgatója. Fogalmam sincs, honnan ismert, de állíthatom: ennél szebb szakmai sikerem sem az előtt, sem az után nem volt. Akkor i. 1. A török katona nyerge 2. Nádkunyhó, amelyben télvíz idején a juhász meghúzódhatott 3. Terménytartók 4. Szőlődíszes kancsó A SZERZŐ FELVÉTELEI
