Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)

1991-03-01 / 3. szám

HAGYOMÁNYŐRZÉS 47 TAVASZVARÁZSLÓ SÁMÁMFJAK Farsangi tikverőzés Mohán Pogány időkben gyökereznek keresztény ünnepeink, általuk a természet változásainak áldo­zunk. A leghosszabb éjszakák, a sötétség uralma idején fénnyel öl­töztetjük fel a karácsonyfát. Víz­kereszt napján köszöntjük a Kis­dedet. A farsang időszaka a vi­gasságoké - szerencsére a parasz­ti munkák is szüneteltek ez idő tájt. Húshagyókedd a farsang leg­vége, ekkor tetőznek az alakosko­­dó népszokások. Mindent szabad ezen a napon: a férfiak nőnek, a nők férfinak öltöznek, a maskará­sok nagy felfordulást rendeznek: a szalmakazal tetejére költöztetik a szekeret, mindenkit bekormoz­nak - hol mi a szokás. A feje tete­jére áll a világ! Tombolással bú­csúzik a farsang, de másnap, hamvazószerdán - micsoda éles váltás! - megkezdődik az ellenté­tes lelkületet megkövetelő szigo­rú böjti időszak, a felkészülés húsvétra, a tavasz és az újjászüle­tés megtisztító örömünnepére. Húshagyókedden megelevene­dik az utca a Fejér megyei Mo­hán is. Esztendőről esztendőre életre kel a tikverés szokása, az öregek emlékezete szerint évszá­zadok óta. A soron következő korosztály példaszerűen viszi to­vább az örökséget. A közeli Szé­kesfehérváron dolgoznak, ingázó munkások ezek az ízig-vérig mai fiatalemberek, akik még azt a „kiskaput” is megtalálják, hogy a nevezetes keddre a főnökeiktől rendre megkapják a szabadna­pot. A tikverő elnevezése arra utal, hogy ezegyszer nem számít vét­ségnek a tyúkólakban üldögélő­­ket kikergetni és a tojásokat meg­dézsmálni. (A Dunántúlon a tyú­kot tiknak mondják.) A többko­­sárnyi elcsent tojás rántottának megsütve estére a farsangolók kellően előkészített gyomrába vándorol. A maszkák csoportja tíz-tizen­öt főből áll. Legtöbben a rojtok­kal felcicomázott bolondok van­nak. A lányok viszik utánuk a to­jászsákmányhoz való füles kosa­rakat. (Női ruhába bújtatott és a megtévesztésig kipámázott társa­ik ugyancsak fiúk.) Ott feketéllik közöttük a kéményseprő, és a sor végén szedi vastag lábait a poca­kos szalmatörök. Joggal minősíthetjük további szereplőknek a falu lakosságát, hiszen valamennyien nagy kedv­vel vesznek részt az egész napos bolondozásban. A kapukban ál­lók szíves szóval hívják be a mas­karásokat egy-egy pohár borra, farsangi fánkra. Nem lesz harag abból sem, ha a hagyományok­hoz híven korommal (vagy újab­ban a szinte lemoshatatlan ipari grafitporral) kenik be a letáma­dott járókelők arcát. Már két évtizede - kevés kiha­gyással, s azt mindig megbánom - ott vagyok Mohán a barátaim között. Életem része lett, ami ak­kor történik. Amikor a bolondok hu-hu! kiáltozással rohangálnak az utcákon, vagy eszeveszetten forognak és a színes rongyszala­gokból álló öltözetük lobogva száll utánuk - én már mást is lá­tok bennük. Kísértetiesen ugyan­olyanok, mint a kereszténység előtti sámánőseink! Kezemben egy mongóliai urjanháj sámán most készült fotója: öltözeteiket akár összecserélhetnénk. Már hallom is a tudomány intelmét, hogy „csak” a fantáziám műkö­dik, nem bizonyítható a kapcso­lat. De attól még lehet szép - és talán igaz. A kultúrtörténet búvárai kimu­tatták: a télutó népszokásai volta­képpen a zord évszaktól és a vele járó éhezéstől, betegségektől való jelképes elbúcsúzások, egyszers-

Next

/
Thumbnails
Contents