Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)

1991-03-01 / 3. szám

A HATÁR TÚLOLDALÁN 31

A dóm kriptájában pihen családtagjaival és bujdosó társaival az 1906-ban Rodostóból hazahozott nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc. Ismét idegen országban, de magyar, rutén, szlovák, lengyel kurucainak vére által megszentelt földben, ahol illő tisztelettel őrzik emlékét.

Stromfeld Aurél magyar vörös csapatai 1919 júniusában felszabadították a cseh légionáriusok által korábban megszállt Kassát, és kikiáltották az úgynevezett Szlovák Tanácsköztársaságot. A városba érkező Kun Béla arról szónokolt, hogy minden világok legjobbika a proletárdiktatúra, amit a magántulajdonukból frissen kiforgatott kassai polgárok sehogyan sem értettek. A város húsz évig Csehszlovákiához tartozott. 1939 őszén ismét a magyar honvédség vette birtokba az első bécsi döntéssel Magyarországnak ítélt várost.

A Szovjetunió elleni német támadás negyedik napján, 1941. június 26-ikán, felségjelzés nélküli repülőgépek mintegy harminc bombát dobtak a főposta környékére. Az akkori hivatalos vizsgálat a Szovjetunióra, a háború utáni értékelés pedig Németországra hárította az incidensért a felelősséget. Egyes történészek Szlovákiát vagy Romániát nevezték meg agresszorként. Habár a vita máig lezáratlan, nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy az említett országok egyikének sem állott érdekében, hogy Magyarország nem hadviselő félként kimaradjon a háborúból.

János mester intelmei

Márai „A kassai polgárok” című drámájának főhőse, a szobrász János mester azzal bocsátja útjára fiát, hogy „mindig nyugatra menj, de keletre tekints, fiam”. Merre halad a mai Szlovákia, s benne a maholnap kormányozhatatlan településhalmazzá dagasztott Kassa városa? A valaha Graz vagy Salzburg szépségével, eleganciájával vetekedhető település iskolapéldája annak, hogy hova vezet a politikai korlátoltsággal, hozzá nem értéssel párosult nemtörődömség. Kassa történelmi

óvárosa a lassú és rossz minőségű helyreállítások közepette romhalmaz, holott a világörökség része lehetne. A gondos, szorgalmas német polgárokat a háború után kitelepítették, a zsidókat még 1944-ben elhurcolták, a magyarok pedig később menekültek el a sorsukra hagyott, düledező épületekből. Helyükre nomád cigányok költöztek a környező falvakból, akik nem változtattak életmódot a reneszánsz és barokk paloták kedvéért. Amikor aztán jóvoltukból az intarziás parketták, faragott ajtószárnyak, lépcsőkorlátok kifüstöltek a kéméni vele az egyedülálló megoldású szellőztető berendezést, a belső terek átformálásával pedig a messze földön híres akusztikát. Lehet, hogy mégis rosszmájú szóbeszéd az egész, és csoda történik majd, ha felgördül a függöny és lebontják a dóm állványerdejét? Előre mondom, kész leszek akkor megkövetni a derék építőket, amiért hagytam magam holmi pletykákkal félrevezetni.

A városi népesség nagy része ma már az irdatlan peremvárosi lakótelepeken lakik, amelyek látványa távolról és közelről egyaránt vigasztalan. Amíg ezeket a

Színes képeinken:

Á főutcai Szökőkút tér, háttérben a Szent Erzsébet-székesegyház. Álul a kassai városháza ma - és a fekete-fehér képen: a századelőn

nyen, és „a padlásról nézett be az ég”, a többit elintézte az eső meg a kárpáti felszél.

A Fő utca - nemrég még Lenin út - történelmi házainak oromfalait néhány éve tarkára pingálták, de a Patyomkin-falak mögött háborítatlanul működik azóta is az enyészet. A dómon és a színházon lengyel vendégmunkások pepecselnek néhány éve, de az eredmény egyelőre nem túlzottan szembeötlő. A színház előtti téren föld alatti garázs, vagy technikai kiszolgálóhelyiségek épülnek, miközben sikerült tönkretenkelet-szlovákiai panelépítkezéseket közelről nem láttam, meg voltam győződve arról, hogy a mi Újpalotánkhoz vagy Havanna lakótelepünkhöz fogható csúf építkezés nincs még egy a világon. Tévedtem, mert ez a fajta, silányul összerótt szürkeség, lelket nyomorító szűkösség nálunk ismeretlen.

Az infrastruktúra elmaradott, s a közlekedés, valamint a telefonhálózat kivételével, valójában megrekedt a háború előtti szinten. A rosszul világított, szegényes berendezésű boltokban egy■