Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-02-01 / 2. szám
LAKOMA UTÁN IMÁDKOZNI KELL! 61 mányszervek és törvényhatóságok 1848 előtti hatáskörét, a közigazgatás nyelvévé újra a magyart tette, s kilátásba helyezte az országgyűlés összehívását. Az abszolutista, föderalista és centralista elképzelések összebékítésére tett tétova kísérletet a Lajtán innen kevesellték, a Lajtán túl sokallták, s ezért az uralkodó a következő év elején kihirdetett Februári Pátensben részben visszavonta a magyaroknak tett engedményeket, és Schmerling minisztériumának kinevezésével Bécsben is provizórikusnak tekintett helyzetet teremtett, ami viszont szabad utat nyitott a magyarországi és ausztriai politikai körök közötti alkudozásnak és kompromisszumkeresésnek. Az 1 861 áprilisában összeülő magyar országgyűlés alaki vitája a Deák vezetése alatt álló Felirati Párt és a Teleki László köré csoportosult Határozati Párt között - annak eldöntése ugyanis, hogy az országgyűlést megnyitó királyi leiratra felirat formájában, azaz az 1848-as közjogi szokások szerint, avagy határozatban, tehát az 1849-es alapon kell-e megadni a választ - drámai fordulattal zárult. Az előző év húsvétján öngyilkosságba menekült Széchenyi után az országgyűlés radikális szárnyának vezére, Teleki is önkezével vetett véget életének, Ferenc József pedig még a csekély szavazattöbbséggel elfogadott feliratot is felségsértőnek tekintette, s ezért minden további vita nélkül feloszlatta az országgyűlést. Az országbírói értekezlet is csupán a hadiárvák és -özvegyek megsegítéséről intézkedhetett. Ez a határozott uralkodói intézkedés azonban már senkit sem téveszthetett meg a jövő évek feladatait illetően, amelyeket a haza bölcsévé magasztosult Deák, az egyetlen, abszolút tekintélyt élvező itthoni politikus így sommázott: „Ha tűrni kell, tűrni fog a nemzet, hogy megmentse az utókornak azon alkotmányos szabadságot, melyet őseinktől öröklött..., mert amit erő és hatalom elvesz, azt az idő és kedvező szerencse ismét visszaadhatják, de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.” Gróf Teleki László, az országgyűlési radikális ellenzék vezére Liberális igények Alig mutatkozott meg az osztrák uralkodó körökkel való megegyezés reális lehetősége, máris jelentkeztek a nehézségek. Bécs is várakozó álláspontra helyezkedett, s a külpolitikai fejleményektől tette függővé, miként rendezi a birodalom és ezen belül Magyarország belszerkezetét. Az udvari körök és a katonai párt az egyes tartományok arisztokráciája iránti megértés és szolidaritás okán szívesen hajlott volna a rendi, tartományi, sőt nemzeti igények tudomásulvételére, s ekképpen a birodalom föderatív átalakítására, de hallani sem akart a polgári átalakulást szolgáló liberális igényekről, míg az osztrák Verfassungsparteiben tömörült szabadelvűek éppen ellenkezőleg, a központosított összbirodalom eszméjét törekedtek a modern kor polgári igényeihez igazítani. Az anyagilag, fizikailag és erkölcsileg kimerült Magyarország kiegyezési készségét az emigráció hajthatatlansága fékezte. A kiegyezéshez két feltétel hiányzott: az az Ausztriát sújtó vereség, amely egy táborba terelheti a Lajtán túli konzervatívokat és liberálisokat a második legnagyobb államalkotásra képes nemzettel való megbékélés tekintetében, s az a közjogi formula, amely megfelelő történelmi hagyományokra hivatkozva akár még a magyar emigránsokkal is feledtetheti a modus vivendi kényszerű voltát. A deáki tett Az első feltételt a világpolitika szállította: az 1866. évi osztrákporosz háborúban Ausztria végleges vereséget szenvedett, s kiszorult a német birodalom egyesítéséből. A megfelelő formula megalkotása a „deáki tett”: Deák Ferenc Lustkandl osztrák jogtudóssal vitatkozva, s két újságcikkben fejtette ki nézeteit az Ausztriát Magyarországgal közösen érdeklő ügyekről, mégpedig úgy, hogy a kiegyezési törvény tervezetét a legmegcsontosodottabb császáriak és a legradikálisabb forradalmárok sem kifogásolhatták, minthogy a dualista monarchia képletét a Pragmatica Sanctióból, az osztrák ház 1723-ban magyar törvényként is becikkelyezett öröklési szabályzatából vezette le. Ellenvetéssel egyedül Kossuth Lajos élt közismert Cassandra-levelében. A Schmerling helyébe lépő Beust és Deák kézfogása után már csak technikai kérdések elrendezése várt az 1865/67. évi országgyűlésre. A tizenkilenc éve törvénytelenül uralkodó Ferenc József fejére ősi szokás szerint az esztergomi hercegprímás és a koronázás napjára nádorispáni megbízatást nyert magyar miniszterelnök, Andrássy Gyula gróf tette fel a Szent Koronát. A koronázási ünnepségek fényét az a néhány kortárs - Széchenyi, Teleki, Mocsáry - által már korábban is felismert, s a reálpolitikai alku megkötésekor szinte szembeötlő tény sem homályosíthatta el, hogy a Szent Korona országainak egységére ebben a formában sincs már szüksége a világnak és az itt élő nemzetiségeknek. Az sem vonható viszont kétségbe, hogy az 1848/49-es véráldozatok a kiegyezés által nyertek értelmet, s hogy az 1867. évi osztrákmagyar kiegyezés, valamint az azt követő magyar-horvát kiegyezés és osztrák-magyar gazdasági kiegyezés fél évszázaddal hosszabbította meg Közép-Európa népeinek zavartalan polgári fejlődését és relatív függetlenségét, no meg a kontinens békéjét. SIMON V. PÉTER REPRODUKCIÓ: GÁBOR V IKTOR ÉS CSIGÓ LÁSZLÓ
