Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)

1991-02-01 / 2. szám

50 HAZAI KÖRKÉP

Monta/s

meghalt. Ámost már 1940-től időről időre behívták munkaszolgálatra, rokonokat, barátokat deportáltak... Anna Margit ebben az időben festette Együttérzés című képét, a szeretet, az összetartozás dokumentumát, az önmagát és Ámost ábrázoló kettős portrét. A két szembenéző figura valójában egymás felé fordul, átkarolják egymást. A festményről nagy-nagy szomorúság árad és valami különös erő, reménykedés.

Nemcsak a félelem, majd a gyász, de a lassú önmagára találás időszakában is nagy szüksége volt erre az erőre, hitre, kitartásra. A háború vége felé, a magára maradt Anna Margit újra dolgozni kezdett, kiállított, részt vett a

kiállításokon, tagja lett az 1946- ban megalakuló Európai Iskolának. Olyan festők tartoztak ide, mint Barcsay Jenő, Bálint Endre, Czóbel Béla, Egry József, Gadányi Jenő, Bán Béla, Korniss Dezső, Márffy Ödön..., olyan szobrászok, mint például Bokross Birman Dezső, Borsos Miklós, Jakovits József, olyan művészeti írók, mint Kállai Ernő, Mezei Árpád, Pán Imre.

A stílusok különbözőek, a szándékuk egyértelmű volt: hidat verni a magyar és az európai művészet közé. Néhány év múlva, 1949-ben azonban a rákosista művészetpolitika beszüntette a csoport tevékenységét. Az Üllői úti bérelt helyiségben talán éppen Anna Margit rendezte az

utolsó egyéni kiállítást. A hivatal számára azután hosszú időre megszűnt művészként létezni.- Tizenkét évig éltem gombfestésből - emlékezik -, úgyhogy amikor 1956-ban kiderült, hogy tbc-s vagyok, s kilenc hónapig bent feküdtem a sváb-hegyi szanatóriumban, tulajdonképpen jól éltem. A forradalom napjaiban a parasztok szekérrel hordták az élelmiszert a környékről. Az volt a bűnöm a hatalom szemében, hogy nem csináltam azt, amiben nem hittem: a szocreált. Húsz évet vettek el az életemből, hiszen önállóan 1968-ban állíthattam ki először újra. Háromévenként meg kellett újítani a kiállítási kérelmet, a képzőművészeti lektorátus vezetője, Ormos Tibor mindig elutasította. Az 1968-as Ernst Múzeum-beli kiállításommal tértem vissza a képzőművészeti életbe. Néhány év múlva egy eldugott helyiségben, a Helikon Galériában rendezhettem tárlatot, ennek azért örültem, mert Bálint Bandi nyitotta meg.

Újabb tíz év kellett, hogy a Műcsarnokban, majd, megint öt év, hogy a Magyar Nemzeti Galériában rendezzék meg Anna Margit tárlatát. A festőnő ezeket az egyéni bemutatókat tartja fontosnak, kevésbé a „vegyes felvágottnak” nevezhető grandiózus tárlatokat. Karinthy Frigyest idézi: „Aki disznók közé keveredik, megeszik a korpákok..."

Itt ülünk hát, távol a korpákoktól, a Szilágyi Erzsébet fasorra néző szobában, a képek, szép bútorok, tárgyak között. Lócán, polcokon babák ülnek, heverésznek, pipiskédnek körülöttünk. A mintegy másfél évtizede gyűjtött kollekció egyik felét nemrégiben a Kiscelli Múzeumnak adta a művésznő - hogy legyen hely az újabb festményeknek, amelyek hősei többnyire éppen eme bábuk. Nézz vissza! - mondják ezek az apró emberi figurák is, hiszen tulajdonképpen a gyermekkor, a homo ludens világát idézik, azokat a dzsidapusztai játékokat, amelyek során a csutka, a háncs, a krumli, a rongydarab hipphopp egyszer csak emberkévé változott.

P. SZABÓ ERNŐ