Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-08-15 / 16. szám
HAZAI KÖRKÉP 15 Az elmúlt évtizedekben nem sok híradás érkezett a Dráva mellől. Az elzártságot a nyugati határvidék mellett talán az Ormánság érezte legjobban. Itt szinte eseménytelenül peregtek a napok, vagy ha mégis történt valami, annak a híre nehezen jutott ki a zárt határövezet tompa világából. Ahogy a déli határvidék ismét bekapcsolódhatott az ország vérkeringésébe „kiderült”, hogy ott is élnek emberek vágyakkal, tervekkel és olyan gondokkal, amelyeknek megoldása sok-sok éve várat magára. Most látni csak igazán, hogy a mesterségesen elzárt falvak hogyan sorvadtak, csak remélhetjük, nem az utolsó utáni pillanatban fognak hozzá az elöregedett, elnéptelenedett falvak és puszták feltámasztásához. A Dráva-mellék kincseket rejt, drágaköveket. Megérdemelné már a sorstól, hogy csiszolása értő kezekbe kerüljön. Piskóis, Matty is Valamikor ez a tájék az ország egyik leggazdagabb vidéke volt. Elég, ha csak Fényes Eleket hívom tanúnak, aki az 1800-as évek közepén nagy gonddal összeállított Geográphiai Szótárában bőséges bizonyítékkal szolgál. Mert vegyük például Piskó községet. Fényes Elek ezt írja róla: „... magyar falu Baranya vármegyében a Dráva mellett: 305 református, 30 katolikus lakossal. Református anyatemplommal. Lapályos határa igen termékeny; szilvája sok; erdeje derék; sok sertést tenyészt...” - Hát ma mindezt nehezen állíthatnánk erről az egykor virágzó faluról. Elég, ha csak annyit említek meg, hogy templomának tetején gyökeret vert a gaz, ajtaját is csak a szél nyitogatja-Nem különb a helyzet Matty község esetében sem. Fényes Elek még 600 lakosról ír, anyaeklézsiát említ, kövér legelőt, sok marhával és sertéssel, dicséri halászatát a Drávában, s ezzel szemben a valóság, hogy az eklézsia harangja igen-igen ritkán szólal meg, mert nincs pénz harangozóra, s a dús legelőn is alig kéttucatnyi lábasjószág legel, s halászok helyett legfeljebb horgászok lesik a halat. Erdőtagot vegyenek! Valójában itt értem el mondanivalóm lényegéhez. A történet, amit elmondok már a vidék feltámadásának kézzelfogható bizonyítékaként is tekinthető. Alig egy esztendővel ezelőtt megjelent egy hirdetés az újságban, amely megvásárlásra, fakitermelésre kínált egy erdőtagot közvetlenül a Dráva partján: egy olyan erdőrészt, ahová korábban évtizedekig nem tette be ember a lábát, mivelhogy a zárt határövezethez tartozott. A tilalom feloldása megmozgatta a fantáziát, s a helyi tanács úgy okoskodott, hogy itt az alkalom, pénzt lehet csinálni az erdőből. Ha lesz pénz, megépülhet Mattyon a régen óhajtott iskola. Sok egyéb mellett az a legsürgősebb, mert az elvándorlások következtében a falunak egyetlen értelmiségi lakója sincsen, s a gyermekek is a második községbe járnak iskolába. A hajnali felkelés, az utazással járó törődés mindennapi megpróbáltatásnak teszi ki a gyermekeket és idegeskedésnek a szülőket. Nem is említve az időveszteséget, vagy az olyan zord időjárást, amikor a busz is kétszer meggondolja, hogy egyáltalán elinduljon a körjáratra összeszedni a gyerekeket. Tehát az iskola építésének gondolata tisztességes szándék. Hogy a fakitermelésében mégis volt sandaság, az is kiderült. Arról van ugyanis szó, hogy az erdőben nemcsak fekete gólya és rétisas fészkel, hanem kormoránok is tanyát vertek, s ezek a szomszédos ország halastavaira járnak, ahol dézsmálják a halállományt. Ebből adódóan logikusnak tűnt, hogy ha kivágják az erdőt, ezzel kipusztulnak a fészkek, s tovaszáll a kormorán. A „jó” tanács nem nálunk fogalmazódott meg, hanem amott, a szomszédban. Ugyanolyan logika ez, mintha a szőlősgazda úgy védekezne Elhagyott porta Révfaluban
