Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-01-15 / 2. szám

HAZAI KÖRKÉP 31 PESTI KAPUALJAK Freskók a kukák felett Hová nyílnak a huszadik század végi Budapest kapui, hová jutunk a huzatos kapualjakon áthaladva? Ha kilépünk a házból, a legutóbbi évtizedek épületeinél jószerivel máris szem elől tévesztjük a bejáratot, hiszen jellegtelen, nincsenek építészeti elemek, amelyek hangsúlyoznák szerepét, amelyek jeleznék: micsoda tér is az, amely odabent találtatik. Budapesti kapukeresőben nem a lakótelepek felé indulunk. Szá­zadunk végefelé e lakósiló sivár kapualjai szinte megelőlegezik a félhomályos lépcsőt, amelyen legfeljebb akkor botorkálunk vé­gig - olykor szitkozódva ha a lift szokása szerint elromlott. Menjünk a Népköztársaság út­jára. Az Andrássyra. Vagyis a Su­gárra. Mert amikor e remek útvo­nalat felépítették, még ezt az utóbbi nevet viselte. Ha valahol, akkor éppen ezen, a párizsi pél­dákat oly szépen idéző széles su­gárúton bőven találunk szép ka­put. Az elején, a Deák tér felől kez­dődő első útharmad reprezenta­tív kapunyilásait, a kapu fölötti erkélyeket tartó kariatidákat fo­tózzuk majd, amelyek szinte pár­beszédet folytatnak túloldali tár­saikkal. Az Oktogon és a Körönd kö­zötti részen az előbbieknél is ha­tásosabb megoldásokat találunk. Ezen az útszakaszon kitágul a tér, hogy azután a Körönd és a Hő­sök tere után előkerteken át ve­zessen be a kapukhoz, amelyek itt már a természeti környezetbe épített paloták és a környező táj közötti harmonikus kapcsolatot jelképezik. Kívülről nézve itt is, ott is mindmáig vonzóak a Sugár úti kapuk. S tegyük hozzá: jellegze­tesek is. Hiszen Budapest belvá­rosának ez a része azokban az év­tizedekben, a millennium felé kö­zeledő korszakban épült, amikor az Andrássy út is egységes egész­­szé alakult. Ahogyan itt, másutt is az eklektika a jellemző, a törté­neti stílusok elemeinek felvonul­tatása, a nemzeti múlt dicsőségé­re, a középkori Magyarország nagyszerű emlékeire utalva. Szeretni vagy nem szeretni Ezt az eklektikát lehet szeretni, s lehet nem szeretni. Mindeneset­re Budapest kaputörténetének legtöbb emléke eme eklektikát idézi, a feltörekvő, vagyonosodó rétegek önkifejezésének szándé­kát, amely - meglehet - nemrit­kán díszletszerű megoldásokat eredményez. A terek méreteit, arányait, a mesterségbeli megol­dások minőségét illetően mégis­csak valamifajta biztonságérzetet ad, a szilárdság és a tartósság gondolatát sugallja. Talán már nem az elkövetkező évszázadokra gondolt a század­­fordulós építtető, mint a közép­kor „háziurai”. A vakolatból, a gipszből formált dísznek akár egy kis ütés, egy kis nedvesség is elég, hogy eltorzuljon a forma, el­tűnjön a szín, míg a gótikus ülő­fülkék kőkerete Budán, Sopron­ban, Pozsonyban vagy éppen Székesfehérvárott még ma is ép­pen olyan szép, mint akár öt-hat­­száz esztendővel ezelőtt. Igaz, aki e fülkékben üldögélt, maga sem szűkölködött időben: ha szolga volt, órákig is lógázhatta a lábát, amíg urára várt. Ha pedig bormé-Szépen restaurált kapualj a hajdani Andrássy út (ma Népköztársaság útja) ele jén

Next

/
Thumbnails
Contents