Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-08-01 / 15. szám
•/ POSTALÁDÁNKBÓL \ * HU^* ÖV A Magyar Hírek postarovata az olvasók fóruma. A szerkesztőség ugyanakkor fenntartja a jogot, hogy a beérkezett leveleket rövidített formában közölje. Apám, Nagy György, a magyar köztársasági eszme úttörője, 1912-ben Budapesten megalakította az Országos Köztársasági Pártot. A mozgalmat Tisza István alig nyolc hónapi működés után - Ferenc Ferdinánd kívánságára - Európában példa nélkül álló módon büntetőtörvénnyel tiltotta be. A Köztársasági Párt alapítójának tiszteletére Nagy György József körúti lakásának házfalán a főváros a közelmúltban emléktáblát avatott. A vésett betűk a pártalapítás ténye mellett azt is hirdetik, hogy „ügyvéd harcos demokrata” volt. Pölöskei Ferenc, az ELTE bölcsészkari dékánja, az újkori magyar történelem tanszékvezető tanára, a Magyar Hírek idei első számában szép cikkben méltatta apám politikai tevékenységét. Az írás, idézve Adynak apámhoz intézett leveléből, a „Magyar kultúrás és székely” címet viseli. „Ügyvéd harcos, demokrata” - ügyvéd, harcos demokrata helyett; „Magyar kultúrás és székely” magyar, kultúrás és székely helyett. Sokatmondó jelzők váltak így értelmetlenné. Vesszőt azoknak, akik lehagyják a vesszőket! DR. KAÁLI NAGY GYÖRGY THORNHILL. KANADA Azt szeretném javasolni, hogy külföldi állampolgárok valutáért vehessenek jegyeket a színházi előadásokra, mint ahogy a „Macskáknál” is lehetett. Tapasztalatom szerint az Operaházba például képtelenség jegyet venni, ha valaki nem lakik hotelban és IBUSZ-lakást vesz igénybe, pláne ha vidéken lakik. A fenti megoldás előnyös lenne az állam számára a valuták miatt, a külföldieket pedig megkímélné a hosszas és rendszerint lehetetlen jegybeszerzéstől. RUBY H. SOLYMOSSY ROCKVILLE. MD. USA Sárkány István egyetemi tanár azt írja, hogy aggodalommal tölti el az MH olvasása, ugyanis az újság tele van a „régi”, a háború előtti Magyarországgal: nyilas főispán, kardinálisok, egyik egyház a másik mellett, nacionalizmus stb. A „demokratikus”-nak nevezett elv gyanúval tölt el; a hazaszeretet az nacionalizmus, ha beszélünk az igazságtalanul elszakított testvéreinkről, az irredentizmus? Itt is vannak, akiket zavar a vasárnapi harangszó. Meg is jelent valakitől egy újságcikk, mondván nem tud pihenni, mert a templomok harangjai zavarják. Szinte nap mint nap születnek az új nemzetek a „fejlődő” földrészeken. Zászlójuk van, himnuszuk, kitüntetésekkel agyonaggasztott vezetőik, hadseregük, azonnal felveszik őket az ENSZ-be. Mi itt öles betűkkel kiírjuk az újságokba, hallelújázva, mondván, ismét felszabadult, önálló lett egy nép. De ha mi szólunk a saját dolgainkról, nacionalistáknak vagyunk bélyegezve. A mi szegény véreinket meghurcolják, mert magyarok, s magyarul beszélnek az utcán. Eddig ezt agyonhallgatták, de most már legalább írnak róla. MATTYASOVSZKY GYÖRGY PASSAIC, NJ., USA Érdeklődéssel olvastam Josef Sandtner levelét a Magyar Hírek postarovatában. írja levelében, hogy „egyetlen bűne” az volt, hogy 1941-ben németnek vallotta magát. Nemcsak ő tette. Egyik asszisztensem, Szentes úr, visszanémetesítette nevét is, mindazonáltal igen megbecsült magyar-német vagy német-magyar maradt. Mindenki megértette amit csinált, hiszen Hitler felfelé menőben volt, és büszkeség volt a nagy vezető nemzethez tartozni. Az én családom már Mária Terézia alatt Magyarországon élt, magyarul beszélt és írt. Dokumentációt talált erre apám - már nem emlékszem pontosan - a Szatmár vagy Szabolcs megyei levéltárban, amikor produkálnia kellett magyar állampolgárságunkat, tekintet nélkül arra, hogy ő is természetesen Magyarországon született, három évet harcolt a magyar hazáért az első világháborúban, mint tüzér, de ennek dacára neki is fel kellett tennie a sárga csillagot. Engem 1941-ben Erdélybe küldtek kőbányába dolgozni, követ törni, majd 1942-ben Oroszországba, ahol mindent megtettek, hogy ne kerüljek vissza. 1942 nyarán a sapkánkról levágták a sapkarózsát a magyar nemzeti színnel, és hivatalosan magyar hadifoglyok lettünk azzal, hogy ha szökni merünk, akkor az otthon maradt hozzánk tartozókat „felkoncolják”. Sandtner úr panaszkodik, hogy őt soha nem rehabilitálták azért az egyetlen bűnért, hogy németnek vallotta magát. Hol rehabilitáltak engem (és legyilkolt társaimat) mindazért, amit átéltünk? KŐBŐR PÁL POINTE CLAIRE, QUEBEC, KANADA Ezt az emlékezést inkább csak magamnak írom; hónapok múltán is ott kísért a fejemben. A Magyar Hírek egy számát olvasva, lapot fordítottam. Azonnal megakadt a szemem egy nagy képen. A hegyek éle és előtérben a völgy azonnal ismerős volt, de 45 év múltával eltartott néhány másodpercig, amíg ráeszméltem: hiszen ez a Hűvösvölgy, a Jánosheggyel és Hársheggyel - itt a Pasaréti úti sportpálya, jobbra itt a Törökvész dűlő, a házunk már nem látszik a kép jobb szélén túl, és itt lenne, közelebb, Vináryék háza is... Akkor rátévedtem a szövegre, és alig tudtam hinni a szememnek, hogy a sok száz ház közül éppen Vináryékéról volt szó. Szomorú történet volt. A háború végén a nyilas hatalom hóhérai hogyan öltek meg egy szegény magyar költőt, ott az udvaron. Ezt nem tudtam. De tudtam mást. Édesapám 1935-ben bérelt egy házat kissé feljebb a domboldalon, amikor Ózdról a Rima vasművek központjába helyezték. Bár később gyakran járt az iparügyi minisztériumba tárgyalni, Vináry Ervin miniszteri osztályfőnökkel azt hiszem nem volt dolga. Én is inkább csak látásból ismertem a családot; minden feltűnést kerültek, a szép piros téglaház is alig láthatóan húzódott meg a domb hajlatában, a bokrok mögött. 1939 őszétől naponta mellette vezetett utam a városba. Vináryék fia - őt is Ervinnek hívták - ugyanakkor ment le a vil lamoshoz. így gyakran álltunk együtt a 44-es vagy 14-es peronján - ő útban a piaristákhoz, én a Műegyetemre. Vagy nyolc év korkülönbség volt köztünk, eltartott egy ideig, míg ismeretséget kötöttünk; itt-ott néhány szót váltottunk. Szőke, jó kedélyű, láthatóan gondosan nevelt fiú volt. Később egyszer vagy kétszer felhívtam hozzánk, én is voltam egyszer náluk. Akkor röviden beszéltem édesanyjával - csendes, halk szavú asszony emlékezetemben. Negyvenhárom nyarán lehetett, hogy aggodalommal láttam a mentőautót a Herman Ottó úti kertkapu előtt. A miniszteri taná-
