Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-07-15 / 14. szám
KILATO 61 Andrássy-lány volt, Andrássy Klára. Kájának hívták. Katus néni, a vörös grófnő, a mama testvére volt. Az Andrássy-família royalista, királyhű család volt, Katus néni szakított ezzel a hagyománnyal. De tulajdonképpen az én anyám is vörösnek számított. A harmincas években, a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán volt riporter. Amikor 1941-ben Magyarország hadat üzent Amerikának, Dubrovnikba ment. Ott is halt meg. Egy olasz repülőgép két bombát dobott a városra. Ez volt arrafelé minden hadiesemény - és anyám ennek lett az áldozata. Ezután az apámmal éltem. A mi családunk mindig politizált, politikát evett és ivott, politikával aludt. Iskolába a Várba jártam, a II. kerületi Királyi Katolikus Egyetemi Gimnáziumba, röviden a Ferenc Józsefbe. Ezt követően a Műegyetemre kerültem, mérnöknek tanultam, de jött a háború. Odescalchi Károly bekerült az ellenállási mozgalomba, Dessewffy Gyula és Bajcsy-Zsilinszky hozta össze későbbi tiszttársaival, Görgey Guidóval és Tassy Jenővel, akikkel - Sólyom László utasítására - robbantási akciókat szervezett. „Nagyon szerettük a németeket...” December közepén, még a hidak megsemmisítése előtt Pestre ment, s a Vörösmarty tér egyik pincéjében bujkált. Mint mondja, mielőbb kapcsolatot akartak teremteni az oroszokkal. „Kicsit tartottunk tőlük, de hát a szövetségeseink voltak.” Január végén került fogságba. Éppen visszatérőben voltak Kádár Jánostól. „Jól emlékszem: Tassy azt kérdezte, hogy most vajon orosz megszállás következik-e. Mire Kádár kifejtette, hogy béke lesz, az oroszok visszamennek. Nyilván így is hitte...” Elfogták és Gödöllőre vitték, gyalogmenetben. Harmincezer ember volt ott, köztük számosán lesoványodva, legyengülve, betegen. Néhány hónap után Ceglédre irányították, majd Kőbányára. A tábort innen vitték ki az országból - legtöbb embert az Líráiba. Sokan csak évek múlva jöttek vissza, sokan sohasem. „Nekem szerencsém volt, mert flekktífuszt kaptam, és a betegek maradhattak.” Indult újra az élet, feltámadt a remény, folytatódott a munka - taxizás -, majd a tanulás, az egyetem. De sok minden már nagyon nehéznek tűnt. „Nem akartam én valójában eljönni, de egyre inkább úgy éreztem, hogy muszáj...” Károly hercegnek volt egy BMW-motorja, ezzel vágott neki Angliának 1947 novemberében. Ott a motort jó pénzért eladta és egyetemre ment. Egy évig mérnökhallgató volt, azután pszichológiát és filozófiát hallgatott. Londonban dolgozott - előbb mint mérnök-rajzoló, utána mint pszichológus. Később állami szolgálatba került, a Tudományos és Ipari Kutatási Minisztérium egyik laboratóriumába. „A családi hagyományokat, a bankszakmát tehát én nem követtem;, ezt a tradíciót a fiam folytatja. Ó egyébként az első házasságomból származik és angol. A második házasságomból van egy lányom, ő tökéletesen beszél magyarul. Nemrégiben elmentünk megnézni Krasznahorka várát, ami az Andrássyaké volt. Sajnos Szolcsányt már nem láthattuk.” Károly herceg egyébként 1982- ben járt Magyarországon - 35 év után első ízben. („Korábban nem mertem kockáztatni.”) Azóta nem múlt el esztendő, hogy ne jött volna.- 1982-ben Bécsbe kellett utaznom és onnan mentem a határra. Este értünk oda, és osztrák területen szálltunk meg, mert azt akartam, hogy a család a reggeli fényben lássa meg Magyarországot. Akkor éjjel csodálatos álmom volt. Nem értettem teljesen, de azóta is többször visszatért. Amikor a nagyapám meghalt, örököltem egy negyed festményt. Ma is ott lóg a Károlyi-palotában. Prométheuszt ábrázolja, amint a keselyű marcangolja a máját. Ezt a képet láttam éjjel. Az ember jót akar, lázad az istenek ellen, és eléri a végzete. Mégis vállalja a sorsát, mert jóban, rosszban, mindenképpen meg kell maradni embernek. Azt hiszem, nagyon sok magyar emigráns érezhet hasonlóképp. Vannak persze, akik ügyesek voltak, és nagy vagyont teremtettek. Én nem tartozom közéjük. De megmaradtam, élek. S természetesen igyekszem, hogy jó magyar legyek halálomig. HALÁSZ GYÖRGY