Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-07-15 / 14. szám
26 MULTUNK, TORTENELMUNK SZÉTHORDTÁK A KÖZÖS MÚLTAT... Ami a kétfejű sas fészkében maradt „Bécs nem nagy szám!" - intézi el ezzel a megjegyzéssel a Nyugatra látogató magyarok zöme az osztrák fővárost. Tüzetesen végigjárják a Mariahilfer, vagy a Taborstrasse üzleteit, jobb esetben kikukkantanak az Opera, a Hofburg, vagy a Stefansdom környékére, aztán fordulnak vissza, vagy nyargalnak távolabbi úti célok felé. Honfitársaink közül valószínűleg nem sokan tudják, hogy a majd négy évszázados osztrákmagyar közös múlt emlékeinek jelentős része még feltárásra vár a bécsi levéltárakban, közgyűjteményekben. Holott múltismeretünk szempontjából ez nagyon is fontos kérdés. Erről beszélgettünk a bécsi Kriegsarchivban, az egykori birodalmi Hadilevéltárban működő magyar delegáció vezetőjével, dr. Zachar József ezredessel és munkatársával, dr. Bóna Gábor őrnagy hadtörténésszel. Zachar József a kérdés történetéről szólva elmondta, hogy mivel Bécs évszázadokon keresztül egy olyan birodalom székvárosa volt, amely Magyarországot is felölelte, a központi birodalmi szerveknél számos magyar vonatkozású irat is keletkezett. így a magyar történeti irodalom művelői mindig is szerették volna kutatásaikba bevonni a Bécsben őrzött iratokat. Erre azonban csak a napóleoni háborúk befejeztével, az 1800-as évek elején kerülhetett sor. Ez a folyamat azonban az 1849 után kezdődő új önkényuralommal egy időre megszakadt. A hatvanas évektől juthattak hozzá a történészek bizonyos irategyüttesekhez, de a kutatás csak az 1867-es kiegyezést követően válhatott rendszeressé. Az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulásával a központi levéltárak közös intézményekké váltak, ahol magyar levéltárosokat is alkalmaztak.- Két kiemelkedő történész elődünk Bécsben vezető szerephez jutott; Thallóczy Lajos az Udvari Kamarai Levéltárnak, Károlyi Árpád pedig a Házi, Udvari és Állami Levéltárnak az igazgatója volt hosszú évekig, és sokat tett annak érdekében, hogy más magyar levéltárosokat is alkalmazzanak. A dualizmus idején eleven magyar történészélet folyt Bécsben. Ezt törte ketté az első világháború, a Monarchia feldarabolása, és az új történelmi helyzet nagy kérdéseként merült fel, hogy mitévők legyenek a birodalmi szintű irategyüttesek tekintetében az utódállamok. PERBEN, HARAGBAN A HAGYATÉKÉRT A Bécsben működő magyar levéltárosok 1918-ban azonnal felléphettek annak érdekében, hogy az irategyüttesek minden új államiság ellenére is Bécsben maradjanak. Ezzel szemben az új nemzetállamok azt kívánták, hogy az iratokat szolgáltassák ki számukra. A békeszerződésig tartó időben Ausztria és a Magyar Királyság ellenben ragaszkodott ahhoz, hogy az irategyütteseket tartsák egyben, és ezt a békeszerződésekbe is foglalják bele. Ám az osztrák és a magyar fél között volt nézetkülönbség is. Magyar részről azt javasolták, hogy a bécsi levéltárakat helyezzék nemzetközi igazgatás alá, ahova valamennyi utódállam delegál egy-egy vezetőt. Ausztria ezt ellenezte, és azt akarta elérni, hogy bár nemzetközi ellenőrzés alatt, de osztrák kezelésben és igazgatás alatt maradjanak a levéltári állagok. A békeszerződésekbe végül nem foglalták bele ezeket a kérdéseket, és a közös javak sorsára vonatkozóan A bécsi Hofburg - itt lakott a császár
