Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1980-06-15 / 12. szám

/ IS HAZAI KÖRKÉP legetett kék Dunából azonban semmit sem láttak, azaz hogy amit láttak, egyáltalán nem volt kék. Svájciak lévén, különösen hiányolják a tisztaságot az utcá­kon, a fürdőkben és a mellékhe­lyiségekben. Az egyik lány kórhá­zi „élményeit” mesélte: a horto­bágyi kiránduláson leesett a ló­ról, ezért kellett bevinni, szeren­csére csak kisebb zúzódásokkal. Megrökönyödve látta a primitív körülményeket, és még kellemet­lenebb emlék, hogy úgy bántak vele, „mint egy zsák krumplival”. Rengeteg az ellentmondás - mondják -, egyfelől a szép mű­emlékek, a római kori romok, s mellettük a silány lakótelepek. Ők úgy látják, hogy Pest és Buda között óriási a különbség: Budán mindenki ráérősen sétál, Pesten pedig a hosszú utcákon mindenki rohan. Akadt egy-két kellemetlen kalandjuk a feketepénzváltókkal és a taxisofőrökkel. Azon is jogo­san háborogtak, hogy pénzt kér­tek tőlük, amikor az Örs vezér té­ri piacon fényképeztek. Megle­pődve vették észre Magyarország egyik legszomorúbb jelenségét: a feltűnően szegényesen öltözött öregeket, akik az utcán söpröget­­nek, máshol esetleg néhány cso­kor virágot vagy zöldséget árul­nak, vagy éppen egy-egy szelet sajtot, párizsit vásárolnak. Ugyanakkor éles kontraszt, hogy a 14-15 évesek a legújabb divat szerint öltöznek. Magyarország azért is más, mint Svájc - magyarázzák -, mert itt sokkal szívesebben beszélget­nek egymással az emberek. Min­dent összevetve, nem volt rossz választás, hogy Magyarországra jöttünk, mondják. Hazatérve egy kiállításon mutatják be iskolájuk­ban, mi mindent láttak Budapes­ten és a Pusztán. ŐRÜLT EZ AZ ANGOL? A turisták egy-egy mozzanatot rögzítenek, s abból aztán - jól vagy tévesen - általánosítanak. Van, aki néhány hetes itt-tartóz­­kodás után már újságcikket vagy akár könyvet ír. Marianne Mar-Genfi diákok az óbudai Síposban rick pedig még mindig nem mert hozzákezdeni a könyvíráshoz, holott már nyolc esztendeje él a férjével, Paullal Magyarorszá­gon. De hogyan is kezdődött? Paul Marrick Liszt Ferenc egy­házi zenéjéből készült disszertáci­ót írni, ezért kért magyarországi ösztöndíjat. Budapestre érkezve, mindjárt az elején, máig tartó ba­rátságot kötött akkori tolmácsá­val, aki felfedeztette vele a fővá­rost és a magyarokat. Amikor az ösztöndij ideje lejárt, Paul haza­utazott az angliai Readingbe, ám tolmács barátja rövidesen meg­hívta őt - most már a feleségével, Marianne-nal együtt - a Hajdú­ságba, egy igazi vidéki húsvéto­­lásra. Nevetve mesélik akkori élmé­nyeiket, mit jelentett ez egy egé­szen más életformához szokott angol házaspárnak. Angliában alig van baráti, közösségi élet. Munka után a legtöbben tévét néznek, majd lefekszenek, és másnap kezdődik minden elölről. Magyarországon pedig állandó­an lehet emberekkel találkozni. Akkoriban még elég olcsó volt beülni valahova vacsorázni, vagy egy hangulatos borozóban be­szélgetni.- A magyarok amint összejön­nek, rögtön beszélgetnek, min­denről, és szinte élvezik az együttlétet - lelkesedik Marian­ne.- Gyakran jöttünk, mert reme­kül éreztük magunkat - folytatja FOTÓ: CSIGÓ LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents