Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-01-15 / 2. szám

KRÓNIKA 9 4 róluk ugyanis valamiképp kiderült, a hírhedt „szé­kükhöz, a titkosrendőr­séghez tartoznak. És nem ajánlják, hogy telefonál­junk Nagyváradról, jöve­telünket jelezve: a szeku ugyanis még lehallgathat vonalakat. A román útlevél-ellen­őrzésen, vámvizsgálaton is egykettőre túlesünk, mo­solyok, barátságos kézszo­rítások kíséretében. * Integető, a győzelem Vé betűjét mutató emberek között halad át a konvoj Nagyváradon, fénykürttel köszönnek a már visszafe­lé igyekvők: teherautó Za­­laszentgrótról, mikrobusz a Máltai Lovagrend jelvé­nyével, egy kassai csoport.- Olyan pillanat ez, oly segítség - mondja Dobos László író, a Csemadok tiszteletbeli elnöke, az MVSZ társelnöke -, mely­nek minden mozzanata egy új Közép-Európa-ké­­pet rajzol. Amit most ho­zunk, az Csemadok-szer­­vezésben gyűlt össze, de az adakozás közös volt, a csehszlovákiai magyaroké mellett benne van a cseh és a szlovák társadalom együttérzése, rokonszenve is. A pozsonypüspöki Fürst Pál elmondja, hogy december 23-án reggel ha­tározott a Csemadok veze­tősége a gyűjtésről, déltáj­ban a helyi nemzeti bizott­ság segítségével már sok­szorosíthatták a röplapo­kat, melyeket még aznap este ki is hordtak a házak­hoz. A következő napok­ban reggeltől estig folyt az adományok fogadása a helybeli magyar tannyel­vű iskolában. A máskor helyközi já­ratként szolgáló busz elül­ső ülésein szorongunk, mögöttünk pedig a teljes szállítmány egy „csekély” hányada: száznyolcvan zsáknyi ruha, ezenfelül liszt, cukor és csokoládé kartonszám Illésházáról, Tárkányról, Gombáról, a Felső-Csallóköz falvaiból. Két szürke műanyag zsák közül egy békebeli bordó zsírosbödön domborodik elő. A felvidéki magyar ki­sebbség tapasztalataira és törekvéseire terelődik a szó: törvény kellene, hol kötelező a kétnyelvű fel­irat, miként lehetne újjá­szervezni minél több, első­sorban a kisközségekben felszámolt magyar iskolát. Nem érdemes, nem sza­bad kényelmi vagy karri­erszempontokból szlovák iskolába járatni a magyar gyerekeket, bizonygatják maguk és gyermekeik pél­dájával, megfosztva őket anyanyelvi tudásuk kitel­jesedésétől. Dr. Kvarda József, a csenkei Csema­­dok-szervezet elnöke még azt is hozzáteszi, hogy a statisztika szerint is töb­ben jutnak el felsőbb ta­nulmányokig olyan ma­gyarok, akik anyanyelvü­kön végezték az általános és középiskolát. - Mindez ugyancsak értékes „szállít­mány”, átadnivaló lehet, ha majd a gyorssegélyek ideje lejárt. Bár Kolozsvár még az élet normális mederbe te­relésével birkózik, már a forradalmi robbanás utáni első békésebb napokban születnek távlatosabb tet­tek, tervek. A központi el­osztóraktárként szolgáló sportcsarnokban az újjá­éledő Kolozsvári Magyar Rádió és Televízió is ké­szít riportokat. A rakodásban egyete­misták segítenek. Sokukat ott láttam még éjfélkor, aztán reggel nyolckor új­ra. Az egyre több élelmet, ruhát befogadó sportkom­binátot nem csupán kato­nák őrzik. Éjszakánként kutyatulajdonos önkénte­sek is strázsálnak körülöt­te, az ifjak között számos karatés cipekedik. Egyszer csak megtörik a rakodás csatárlánca. Szőke lány lép ki a helyé­ről az éppen átvett cukros csomaggal. Ott rögtön le is teszi, és kivarázsol a spárgák alól egy szorítás­nak odatett réges-régi Nők Lapját. Izgatott örömmel csúsztatja kabát­ja zsebébe. Határtalan az éhség a nyomtatott ma­gyar szó iránt. Hozzáte­hetnénk persze: az embe­ri, európai román szó iránt is. Az egyik szecessziós belvárosi palotácska ud­varába fordul be az MVSZ-könyvadományo­­kat szállító mikrobusz. Itt van - ahogy mondják az ifjak: egyelőre itt - az ott­­jártunkkor pár napos szer­vezet, a MADISZ (Ma­gyar Demokratikus Ifjúsá­gi Szövetség) városi köz­pontja. A házban koráb­ban a kommunista ifjúsá­gi szövetség propaganda­szerve működött. Odabent vágni lehet a füstöt. Lobo­gó (és kialvatlan) tekin­tetű ifjak jönnek-mennek, csoportokba verődve vi­tatkoznak, a televízió újabb híreit lesik. Mint torkos gyerekek nyitják föl az épp hogy földet érő dobozokat, és kapják mo­hón kézbe Móra, Sütő, Csoóri köteteit. * Hazafelé is jut az élel­miszerből, könyvből né­hány parókiára. Sok hely­re nem került még az első­sorban nagyvárosokba ér­kező segélyszállítmányok­ból ... Nagyvárad határában bevárjuk kissé leszakadt társainkat. Fekete kendős, nagymamás mosolyú néni lép buszunkhoz, kosará­ban öt üveggel. Hadd ad­janak valamit ők is, jó kis borocska, saját termés. Megköszönjük, és nyúl­nánk az üvegekért, de ő még szép sorjában mind­egyikbe belekortyol. Egyet se féljenek...! - hu­nyorít bátorítón. Eltelik kis idő, mire kapcsolunk. Csak pár napos a hír a nagyszebeni vízmérgezés­ről. * A vezér képe, a transz­parensek, jelszavak eltűn­tek az út mellől. V betűt mutató, integető kezek bú­csúztatnak. Zsebemben új barátok címeit viszem. Ki­alvatlanságunkat valami sosem érzett, szívbizserge­­tő jókedv nyomja el.- Ez a forradalom - mondja Dobos László - az érzések forradalma is. Helyet ad mindennek, ami emberi; vendégszere­tetnek, szolidaritásnak, barátságnak. Visszaadja az embert önmagának. BALÁZS ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents