Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-05-15 / 10. szám
HAZAI KÖRKÉP 31 Collégium, Kollégium „A századforduló idejére megnőtt ugyan a gimnáziumok száma, szerepe és tekintélye, de veszélybe került a színvonala. Ezért is döntött úgy Eötvös Loránd, mikor tehette, hogy létrehoz valamilyen tanári elitképző intézetet: így kívánta kiváló tanárokkal fölfrissíteni, mintegy a szakma példás művelőivel versenyhelyzetbe hozni a vidéki tanári karokat. Az Eötvös Józsefről, addig legkiválóbb művelődéspolitikusunkról elnevezett Collégium tehát mindvégig tanárképző intézet volt" - írja az 1895-ben alapított és 1950-ben egyetlen tollvonással halálra ítélt hírneves intézményről annak egykori diákja, majd tanára és utolsó igazgatója, Keresztury Dezső. A felületes szemlélő bizonyára úgy látja: itt nem változott semmi. Az 1910-ben emelt gellérthegyi palota homlokzatán ismét ugyanaz a név áll - Eötvös Kollégium; a háromágyas szobákban, a folyosókon, a tanulókban, a könyvtári olvasókban okos szemű fiatalok - egyetemi hallgatók. Újjáéledt a régi jelmondat is, amit az itt lakók nemcsak a szívükön, hanem a trikójukon is viselnek: Szabadon szolgál a szellem. . figyelő szem azonban itt is, ott is föl-föifedez api**iak látszó, de lényeges eltérések T Az például, hogy a régi nevet C-vel, a jelenlegit pedig K-\al írják, semmiség, de hogy a Ménesi úti intézmény neve 1956-os újranyitása óta alaposan megnyúlt, az már nagyon-nagyon sokat jelent. Miért idegesek a diákok? Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös József Kollégiuma elnevezést Rácz György negyedéves magyar-történelem szakos, a mandátuma lejártakor minap leköszönt diákbizottság titkára így fejtette meg:-A régi kollégium főiskolai szintű, önálló tanárképző intézet volt. Az órák többségét természetesen itt, helyben tartották, és Szíjártó István kollégiumi igazgató elődeinknek mindössze egy-két szemináriumra vagy előadásra kellett bejárniok az egyetemre. Ezzel szemben most egyike vagyunk az ELTE számos diákotthonának. És nemcsak az a baj, hogy csupán a speciális kollégiumokat meg néhány „kihozott” órát tarthatunk meg itt, hanem az, hogy mivel része vagyunk az egyetemnek, a kollégiumban tükröződik a mai egyetemi struktúra és oktatási rendszer minden hibája-, És szóba kerül - ha diákkal beszélek, ha oktatóval - a hallgatók már-már elviselhetetlen leterhelése (több mint harminc órán kell, illetve kellene részt venniök hetenként); a tanárok és tanítványok kapcsolatának lazasága és ridegsége (egy 1980-as vizsgálat szerint egy magyar-orosz szakos hallgató a tíz szemeszter ideje alatt 71 féle tárgyat 97 oktatótól tanult; ezeknek a tanároknak a 75 százaléka mindössze egyetlen féléven át foglalkozott diákjaival, s csupán öt akadt a majd’ száz közül, aki három vagy több féléven át együtt maradt csoportjával!); az ösztönző-húzó, igazi erőfeszítésekre késztető követelmények hiánya („Ne legyen a kollégium az egyetem befejeztéig tartó elfekvő!” - mondta erről a március 8-i tisztújító közgyűlésen Bodnár István tanár, mert hiába irja elő a kollégiumi szabályzat például azt, hogy a bennlakó diák általános tanulmányi eredménye haladja meg a négyes átlagot, ha az egyetemen - ahogyan a hallgatók mondják - „dühöng a liberalizmus”, és az ELTE bölcsészettudományi karán a hallgatók több mint 90 százaléka jeles-jó eredményt ér el, mint azt egy 1977/78. tanévi felvétel mutatja). Azt hiszem, ezért „idegesek” az eötvösisták, a maiak, ha a régi kollégium erényeivel példálóznak előttük. Dr. Szíjártó István, a kollégium igazgatója és Rácz György vagy bármelyik más hallgató, akivel beszélgettem, teljesen egybehangzóan állapította meg:- A mai Eötvös Kollégium nem a régi egyenes folytatása! És hozzáteszik, hogy ennek korántsem egyedül az egyetemtől való függés, az ELTE-től kénytelen-kelletlen átvett struktúra az oka, hanem az időközben alaposan megváltozott külvilág úgyszintén. Olvasom Keresztury Dezső visszaemlékezéseit: „A társalgóban egyaránt folytak heves viták az Isten létéről, Ady költészetéről meg Einsteinről vagy az atomfizika lehetőségeiről. S ezeken, legalább figyelmes közön-
