Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-05-15 / 10. szám
22 MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK Magyarország és a Szentszék évszázadai VII. Gergely pápa (1073-1085), továbbfejlesztve a legátusi (követi) intézményt, arra törekedett, hogy minden keresztény országba (királyi udvarba) állandó követeket küldjön, mégpedig olyanokat, akik az illető országból származtak, ismerték nyelvüket, viszonyaikat. A legátusok a pápa megbízásából nemzeti zsinatot tartottak, vizsgálatokat folytattak le, büntetéseket szabhattak ki; érvényt szereztek a pápai akaratnak. A Magyar Királyság létrejöttekor a latin kereszténységhez csatlakozott. Szent István királyunk koronáját II. Szilveszter pápától kapta, tehát a Magyar Királyság a pápától nyerte szuverenitását. Ettől kezdve napjainkig a magyar állam és a magyarországi katolikus egyház kapcsolatai a pápasággal és a Szentszékkel folyamatosnak mondhatók. Ez természetesen közeiről sem jelenti azt, hogy adott esetben ne támadtak volna súlyos ellentétek. Az ellenpápa oldalán Szent László királyunk idején megromlott a viszony Rómával, mert a király az ellenpápa oldalára állt. De később, 1103-tól a magyar király visszatért a római pápai hűséghez, és ettől kezdve a XV. század elejéig zavartalannak mondható a kapcsolat a Szentszékkel. A magyar királyi udvarhoz küldött pápai legátusok mellett vagy helyett kisebb rangú pápai biztosok, híradók (nuncius) is tartózkodtak hazánkban, néha éveken át. A középkori magyar állam és a Szentszék közötti kapcsolatok történetét a magyar egyháztörténetírás nagyrészt feltárta. A Vatikáni Titkos Levéltár megnyitása a 19. század utolsó harmadában lehetővé tette, hogy Fraknói Vilmos címzetes püspök, egyháztörténész kutassa és ismertesse a levéltár anyagából a Magyarországra vonatkozó okmányokat. Ezekből kitűnik, hogy a pápák jelentős anyagi támogatást nyújtottak Magyarország törökellenes harcaihoz. A küzdelmeket támogató pápai legátusok közül kiemelkedett Cesarini Julián (1442-1444) és Carvajal János bíboros (1447-1449, illetve 1455— 1460 között). A pápai diplomácia, amely Mohács évtizedében is Budán működött, igyekezett elsimítani a belső pártviszályokat és elhárítani a katasztrófát. Az 1524-26-os években Lorenzo Campeggio pápai ún. oldalkövet (legátus a latere) és Antonio Burgio állandó híradó (nuncius) működése ismeretes. Ekkor már kísérlet történt arra, hogy állandó diplomáciai képviselet: nunciatúra működjön a budai királyi udvarban. Mohács után sem adták fel azonnal Budán a nunciatúra megszervezésének tervét. 1539- ben meg is érkezett Budára J. Rorario pápai kamarás személyében a nuncius, de két hónap múlva elhagyta a fővárost. János király halálát követően az Apostoli Szentszék egy ideig várakozó álláspontra helyezkedett, de Buda 1541. évi török kézre való kerülését követően egyértelműen a Habsburg-király, Ferdinánd mellé állt. Ettől kezdve a magyar állam, a magyar király diplomáciai kapcsolatai a Szentszékkel a mindenkori Habsburg-uralkodón keresztül valósultak meg. Állandó képviselet Az állandó pápai követségek, a nunciatúrák intézménye a XVI. században alakult ki. A német-római császárhoz az első nunciust 1514-ben küldte a Szentszék. Ettől fogva a nunciatúra Bécsben székelt (de követte a császári udvart pl. Prágába). Magyarország 1867-től, mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik alkotó állama, nem rendelkezett önálló külüggyel. A közös külügyminisztérium Bécsben mű-Angelo Rótta budapesti pápai nuncius körmeneten
