Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-05-15 / 10. szám
4 POSTALÁDÁNKBÓL \ ? .o « * V . »• • \'!ö\ A Magyar Hírek postarovata az olvasók fóruma. A szerkesztőség ugyanakkor fenntartja a jogot, hogy a beérkezett leveleket rövidített formában közölje. A XLIII. évfolyam 2. száma közli Vincent Péter (Weston, Kanada) levelét Nyírőről és a Turulról. A levélírónak az a véleménye, hogy „a Turulnak semmi pozitív vonása nem volt, csak mint vitathatatlanul gálád szélsőjobboldali intézmény érdemel említést”. Ez a megállapítás a tájékozottságnak még elemi látszatát is nélkülözi. Ha Budapesten vagy Washington D. C.-ben laknék, az Országos Széchényi Könyvtárban vagy a Library of Congressben levő adatok alapján kötetnyi tényt tudnék felsorolni Vincent tétele ellen. így csak emlékezetből írom: A Turul rendezte az Egészség Hetet, később a Magyar Nép Hetet. Mindkettőről az ún. liberális újságok (Est-lapok, Esti Kurír, Magyar Hírlap stb.) a legnagyobb elismerés hangján írtak. Később fokozatosan a Turul az ún. „népi” irány hirdetője lett. Éles hangon foglalt állást a földreform mellett és a magyar nép szociális helyzetének javítása érdekében. DR. VÁMOS KÁLMÁN PHILADELPHIA, PA., USA Nem lehetne egy lapot - csak két oldalt - a fiataloknak szánni? Egy oldal magyar, egy oldal angol. Rövid kis csattanós történet, egy állatmese folytatásokban. Fekete István Bogáncsa, vagy Jókai Mór Nagyenyedi két fűzfája, vagy Gárdonyi Géza Egri csillagokja? Biztos vagyok benne, sok házban megkönnyítenék a magyar nyelv élve tartását. Nem tanulásra, életben tartásra gondolok. Mint fiam, például, aki hibátlanul beszél ugyan, de bizony nem szívesen olvas. Mr. + Mrs. Galgavölgyi Middlesbrough, Nagy-Britannia A szerkesztő megjegyzése: A Magyar Hírek angol nyelvű mellékletét régebben számos bírálat érte: az angol nyelvterületen élők kevesellték a minden második számban történő jelentkezést, míg a más nyelvű országokban élők közül sokan fölöslegesnek mondták a lapnak ezt a részét. Ezért született több mint egy évvel ezelőtt a kompromisszumos megoldás: a Magyar Hirek szerkesztősége megállapodott a Hungarian Digest című folyóirattal arról, hogy az utóbbi rendszeresen szemlézi az MH cikkeit. A Digest kéthavonta jelenik meg, igen nívós kiadvány, és a magyar sajtó cikkei alapján ad részletes tájékoztatást hazánk életéről. Bármelyik előfizetőnknek - kívánságára - díjmentesen megküldjük. Ami a kétnyelvű meseközlést illeti, erre terjedelmi okok miatt sem vállalkozhatunk. Örülünk annak (s a levelek tanúsága szerint sok olvasónk is örül), hogy a jelentősen megnövekedett 64 oldalas terjedelem lehetőséget adott a gyerekrovat rendszeresítésére - még ha csak magyarul is. Van egy furcsa szenvedélyem, amelyet talán Önök megértenek. Valamikor a színészi pályán éltem és mint olyan, sok színészt, írót, költőt és hasonló „mihasznát” ismertem. Ami az én kérésem volna, hogy állítsák vissza azt a részét a Magyar Híreknek, amely közölte az elhunyt nevezetes személyek életrajzát. Ebben a korban (65) mi kíváncsiak vagyunk arra, hogy ki él még az egykori barátaink közül. Nemrégiben elhunyt például Karády Katalin, akivel annak idején a Sybillben én is szerepeltem. Én, mint öreg mihaszna, szeretném tudni a korukat is az elhunytaknak. Elismerem, ez a hozzátartozók hozzájárulásán múlik, de itt, Amerikában ez egy bevett szokás. GARAMY RAYMOND BRONX, N.Y., USA (Igyekszünk olvasónk tanácsának megfelelően eljárni - a Szerk.) A Magyar Hírek Bostonban élő, 86 éves hű olvasója vagyok. Tisztelem és szeretem ezt az újságot, nemcsak mert hazám híreit és eseményeit elhozza Amerikába, hanem - főleg - azért, mert őszinteséggel és pártatlan objektivitással feltárja a negatívumokat is, amelyeket a hazalátogató külföldi magyarok és idegenek keserűen tapasztaltak ittlétük alkalmával. Csak most kaptam meg az 1990. januári első számot, amely hosszú cikkben foglalkozik Zsidókérdés itt és most címmel a Budapesten tartott kerekasztal-beszélgetésen elhangzott főbb témákkal. A cikk érthetően érdekelt, mert tragikus sorsú egész családom elpusztult az auschwitzi kivégzőtáborban: imádott feleségem 8 hónapos kisfiámmal, szüleim, testvéreim. Egyedül maradtam a nagyvilágban. Úgy érzem, a cikkből sok fontos szempont kimaradt, vagy éppenséggel el lett hallgatva. Az 5 tiszteletre méltó személy között miért nem lett meghíva egy legjobban érdekelt zsidó személy, egy rabbi, vagy egy ismert élenjáró notabilitás, aki „belülről”, zsidó szemmel szólt volna hozzá a témához? Viszont köszönet és magas fokú dicséret illeti a cikk befejező szakaszát, amely okos és igazságos végső megállapítással kifejti, hogy a megzavart nemzeti önbecsülést nem lehet bármely népcsoport iránti gyűlölet alapján meggyógyítani. Miután senki sem tehet róla, hogy milyen vallásba született, nem lehet bűnös azért, hogy véletlenül zsidónak született. Az első világháborúban éppen úgy áldozták vérüket és életüket a hazáért a zsidó férfiak is, mint a haza többi polgárai, amikor még nem voltak kiközösítettek és megbélyegzettek. Egyébként 23 éves amerikai tartózkodásom alatt hűséges magyar érzelmem nem változott meg. Négy pesti lap jár hozzám. A háború után semmiféle gyűlölet nem vezetett magyar népem iránt. Második feleségem magyar. Három gyermekem az anyjuk vallását követte, és keresztények. RADÓ LÁSZLÓ BOSTON, MA., USA Az M. H. „A határ túloldalán” rovatában kitűnő tudósítás jelent meg az ausztriai Burgenland tartományban élő magyarság jelenlegi helyzetéről, gondjairól. A cikk Burgenlandról, arról a területről tudósít, amely 1921-ig Nyugat-Magyarország néven Magyarország része volt, s amelyet a trianoni békeszerződés a velünk együtt vesztes és volt szövetséges Ausztriának rendelt átadni, feltétel nélkül. Ellent kell azonban mondanom a cikk bevezetőjének, amely így hangzik: ......Néhány, nem is tisztán magyarlakta helységet a Prónay- és Héjjaskülönítmény akciója által 1921-ben kikényszerített ’népszavazás' végül is Magyarországnak juttatott, de mindenki tudta, hogy a szavazás eredményét szuronnyal és bikacsökkel garantálták.” Ez a megállapítás hibás, és ellentmond a tényeknek. Magyarország és Ausztria egyaránt a vesztes oldalon volt az első világháború után. A béketárgyalásokon nem az erő, hanem csak a győztesek által is elfogadott elvek alapján érvényesíthették érdekeit. Mindkét ország érdekének megfelelt az Egyesült Államok elnöke, Wilson
