Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-05-01 / 9. szám

NINCS TÖBBÉ VASFÜGGÖNY IS

amit vásárolt. Bennünket, soproni kereskedőket ezzel tönkretesznek! Rendre a nyakunkon marad az áru, többször is kénytelenek voltunk élelmiszerekből, sajtból, kolbászból kiárusítást rendezni. A legnagyobb baj az, hogy fővárosi Íróasztalok mellett hozzák a rendeleteket. Mert egy soproni aligha hozott volna ilyen intézkedést. Ide már a hetvenes évek végén is özönlöttek az osztrák turisták, akik vásárolni is akartak. Mi pedig felkészültünk a fogadásukra úgy, hogy abból a soproni lakosoknak semmiféle hátránya nem származott, előnye viszont igen. Itt nem volt hiánycikk az élelmiszerboltokban, a mi szállítóink mindig hozták, amit kértünk, mert ez biztos piac volt.

Kőszegen, úgy tűnik, harciasabbak. Itt, a múlt év decemberében lázadás tört ki a kiviteli korlátozások ellen, és megtörtént a szenzáció számba menő eset: sztrájkoltak a kőszegi kiskereskedők. Ők sem féltették ugyanis az osztrák vásárlóktól árukészleteiket, hozzászoktak az évek óta tartó „vásárlási rohamhoz” - ebből éltek. A hazai ellátás vélt veszélyeztetettsége miatt - s elsősorban a Jugoszláviába irányuló magán-élelmiszerimport letörésére - hozott intézkedéssel a nyugati vendégforgalomra berendezkedett Kőszegen számos induló vállalkozást tettek tönkre. A korábban jól menő üzletek bérlői, tulajdonosai sem bírják már soká a felére esett forgalom mellett, ha nem oldják föl sürgősen az ideiglenesnek ígért korlátozást. Nem csupán a mindenütt - így Sopronban, Kőszegen is elharapódzott, és errefelé jobbára lengyel turisták által - művelt feketepénzváltás, de az élelmiszer-kiviteli tilalom is közrejátszik abban, hogy drasztikusan csökkent a hivatalos valutapénztárak bevétele.

Amiért változatlanul érdemes átjárni a sógoroknak, azt a nálunk sokkalta olcsóbb szolgáltatások kínálják: fodrász és fogorvos, szabó és műfogsorkészítő, optikus és kozmetikus élvezheti ily módon a nyugati határ közelségét.

Talán azért a műemlékeknek is van (marad) némi vonzereje, no meg a vendégfogáshoz nélkülözhetetlen mosolynak, szíves szónak, kedves helyi szokásoknak is. Kőszegen például - bár igazi gyümölcs- és virágpiacot még nem láthattunk - a kapualjakban így is ott voltak a kis asztalkák az eladásra szánt portékával: mézzel, borral, virággal, mellettük a doboz, ahova a megjelölt árat tehetjük. Mondják, senkinek sem jut eszébe a máséhoz nyúlni.

Egy lovagjelölt véleménye

Helyi szokás után essék szó egy nemzetközi összejövetelről, amely némi helyi tanulsággal is szolgált.

Százharminc évvel ezelőtt, Prágában egy bohém társaság egy művészkocsmában elhatározta: kigúnyolják az egész világot. Ott, azon nyomban megalakították Schlaraffiát, a mesebeli országot, és lovaggá ütötték egymást. Napjainkban Schlaraffia egy olyan politikamentes világszervezetté nőtte ki magát, amelynek a jelszava: „Művészet, Barátság, Humor.” A lovagok a világ legkülönbözőbb tájain élnek, Svédországtól Japánig, Afrikától Dél- Amerikáig. Számuk a 11 ezret is meghaladja. Schlaraffiának egyetlen magyar lovagja van, a 94 esztendős Klavszky Henrik bácsi, soproni lakos, akinek a kedvéért (vagy mert lehullt a vasfüggöny?) ezúttal az osztrák Schlaraff-lovagok a Sopron Szállóban tartották meg soros összejövetelüket. Itt találkoztunk a „csak” 84 éves „lovagjelölt”-tel, Friedrich Károllyal, aki Sopron egyik idegenforgalmi szaktekintélyének számít, mivel egész életét Sopron város és az idegenforgalom szolgálatában töltötte el...- Nem vendégmarasztaló ötletekben szenvednek hiányt a soproniak, hanem a pénz kevés. Régen, az én időmben például hat fúvószenekara volt a városnak, most pedig csak kettő. A gyermekek háza ifjúsági zenekarát sem tudta a város uniformisba öltöztetni, pedig rendszeresen járnak szerepelni külföldre is. Egy Hollandiában és egy NSZK-ban élő magyar származású úr adománya kellett ahhoz, hogy megvehessék

a 45 gyereknek a fellépőruhát. Talán, ha Sopron megint önállóan gazdálkodhat, ha az itt befolyó bevételek zöme itt is marad, jobb világ jön.

Sötétedik, mire elbúcsúzunk a lovagoktól. A soproni utcák - szinte egyik pillanatról a másikra - elnéptelenednek. Igyekeznünk kell, ha nem akarunk étlen-szomjan lefeküdni, merthogy az éttermek csak 21-22 óráig tartanak nyitva. S hogy mitévő legyen az éhes idegen, akinek tíz után támad kedve egy jó vacsorára? Nem egészen reménytelen a helyzete, mert egy esztendeje - a város száznál több étterme közül - egyetlenegyben, a Gold sörözőben kaphat hajnali 3 óráig meleg ételt, hideg italt.

Vargabetű írott-kőre

A vasfüggöny lebontása - ha üröm is az örömben az élelmiszer-kivitel korlátozása - a kőszegiekből óriási lelkesedést váltott ki, azért is, mert a Szabó-hegy fölötti értékes területeket korábban nem látogathatták. Most aztán elárasztották az eddig elzárt, valamikori országos hírű kirándulóhelyeket.

Itt, a különleges fafajtákat őrző arborétum közelében találjuk az úgynevezett Steier-házakat, amelyekben réges-régen szénégetők laktak, később erdészek otthona lett. A helybeliek még emlékeznek a „régi szép időkre”, amikor finom, hideg aludttejjel, túróval és friss erdei szamócával kínálta a kirándulókat az erdész felesége. Talán megnyílhat itt majd egy kellemes erdei falatozó, kertvendéglő, ha eldől, hogy kinek a tulajdonába kerül ez a terület. Az erdőgazdaság abba is hagyta az épületek helyreállítási munkálatait, pedig a két erdészházzal és istállóval elkészültek.

A hét vezérről elnevezett források mellett még a határőrség állomásozik kutyáival, itt tehát egyelőre nem erdei a csend.

Természetesen mi is kíváncsiak voltunk a Dunántúl legmagasabb pontjára, írott-kőre, ahonnan gyönyörű a kilátás, s szép tiszta időben a Balatonig is ellátni. A