Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-04-15 / 8. szám
IS A HATÁR TÚLOLDALÁN Része volt ebben olyan ügyszerető embereknek is, mint amilyen a körösfői református lelkész, aki a bibliai parancsot alkalmazva - „Legyetek azért okosak mint a kígyók és szelídek mint a galambok” - úgy „fogott ki” a hagyományaihoz hűtlenné lett falun, hogy kihirdette: csak akkor esketi meg a fiatalokat, ha a régi viseletbe öltöznek. Mit volt mit tenni... ? Ma már az egykori gáncsoskodók is áldják a nevét, hiszen a csaknem elfeledett viselet feltámasztása a becses örökség megmentésén túl pénzkeresetet is jelent - ma is. így, „lelkészi parancsra” lett ismét a kalotaszegi medence legismertebb népművészeti központja Körösfő. A falu feletti dombon magasodó, kőfallal körülvett református temploma messze földön híres. A kalotaszegi török-tatár dúlások után, az 1690- es években építették újra. Kazettás mennyezetét, a karzatot és a padelőket Umling Lőrinc festette a 18. század második felében. Színpompásak a díszítésül szolgáló varrottas térítők. A helybéliek szeretettel emlékeznek Kós Károlyra, aki haláláig a református egyházkerület főgondnoka volt. A századforduló évében járt először Kalotaszegen. Választott szülőföldje lett ez a táj, ahová egyre erősebb szálak fűzték. Ismert, sikeres építészként döntött úgy 1918-ban, hogy Budapestről Sztánára, az általa tervezett „Varjúvár”-ba költözik. Nem tengerész lett belőle, mint azt gyermekkorában elképzelte, hanem Kalotaszeg népének szószólója; írója és építőművésze. Maga írta, szerkesztette és rajzolta az itteni nép érdekeit képviselő folyóiratot, a Kalotaszegi t. A templom tornyából gyönyörű kilátás nyílik a vidékre. És idáig virítanak a piros, fekete térítőktől, párnáktól tarkálló kerítések is. Leereszkedve a faluba, örömmel fedezem fel az egyiken az első, századforduló táji leírásokból ismert mintákat, színeket. A kispadon kézimunkázó aszszony jöttömre felpattan, s barátságosan ajánlgatja portékáját. Mosolygós arcú, élénk tekintetű, mozgásáról ítélve nem lehet túl idős. Errefelé nehéz megállapítani az évek számát, a lelki és testi terhek korán barázdákat rajzolnak az arcokra. Szép a faragott kapu, a fatornácos ház - az aszszony hagyja, hogy bámészkodjam, sőt a „tisztaszobába” is betessékel. Mintha egy népművészeti album lapjai elevenednének meg: festett bútor, díszes tányérok, szőttesek és varrottasok, ünnepi és hétköznapi viselet, no és a felvetett ágy!- Sajnos már nagyon kevesen varrják az eredeti kalotaszegi kézimunkákat - simit végig az „írásos” asztalterítőn Kati néni mert nem lehet hozzájutni az alapanyaghoz, a finom, jó fodorvászonhoz s a varráshoz használt gyapjúfonalhoz. Az is igaz, hogy a régi mintákat se igen tudják, meg aztán az nagyon munkás, sokkal egyszerűbb ezeket a mindenféle ritkás mintákat kivarrni!- Valamikor a szükség vitte rá az asszonyokat a hímzésre - magyarázza. - A házbeli holmit s a ruházatot a kopásnak leginkább kitett helyen varrattal erősítették, vagy egyes anyagrészeket fogtak így össze. Ezt fejlesztették később tovább, a ruhákat, térítőkét, párnákat díszítették így. Tudja, itt nagyon soványak, gyengén termők a földek, ráadásul egy-egy családnak kicsi terület jutott, amiből nem lehetett megélni. Valami jövedelempótlásról kellett Körösfói motívum gondoskodni, így terjedt el azután a varrás...- Kezdetben csak nálunk, Körösfőn készítettek úgynevezett „vagdalásos” mintát - húz elő Kati néni egy „cifra lepedőt” -, amivel a stafírungot díszítették, ma már ezt máshol is ismerik. A szegfüs pozsonyi és gélántos mintákat csak fehérrel és pirossal varrjuk, nem rajzoljuk elő, hanem kiszámoljuk. Az előrajzolt írásos minták a közeli kalotaszegi faluból, Nagykapusról kerültek hozzánk. Az írásos mintákat - bécsi rózsás, kardos, tulipántos, patkós, szíves - vászonra rajzolták elő lúdtollal vagy ostorvéggel, tejbe kevert korommal, úgy, hogy kitöltse a területet. Az előrajzolást az öregek végezték, akiknek a fejében és a kezében a gazdag mintakincs számtalan változata élt. Ma ezekről a régi varrásokról vesszük a mintákat. A beszélgetést a kispadon folytatjuk, miután Kati néni számba veszi a kerítésen lengedező térítőkét, párnákat. A szemüvege is visszakerül az orrára, már így is túl sokáig szünetelt a munka:- Mikor leányok voltunk, az volt a szokás - emlékezik -, hogy sorra mentünk minden házhoz. A lámpát leengedték, körülültük, mindenkinek volt egy kicsi széke. Később aztán jöttek a legények, és énekeltünk, ugrattuk egymás. Az most is úgy van, hogy akik többet varrnak és szeretik a társaságot, azok összejönnek, és télen éjfélig is együtt vannak. Csak kár, hogy a fiatalok nemigen lesik el az öregek tudományát. Nincs a hímzéshez türelmük! - legyint Kati néni, s egy pillanatra még a tű is megáll a kezében. - Pedig hordani ők is szeretik a szép népviseletet! Most megint van mindenkinek legalább egy ünnepi öltözete. Pünkösdkor az egész falu népviseletbe öltözik. - Tudja lelkem, ez egy szín református falu - teszi hozzá -, a pünkösd nagy ünnep. Igen szépek a körösfői lányok - a varrottassal díszített, vállfűs ingben, az elöl felhajtott, széles, színes szegélyű szoknyával, a muszujjal s a gyöngyös pártával! Van miben gyönyörködni az ide látogató sok vendégnek! ZIKA KLÁRA
