Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-04-01 / 7. szám
MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK 23 Magyarország határai a történelemben Mekkora is volt Magyarország, hol húzódtak a történelemben határai? Az ország természetes és politikai határa - legalábbis nyugaton, északon és keleten - lényegében egy évezreden át nem változott. Annál több volt a változás a középkorban meghódított és átmenetileg a magyar királysághoz lazán kapcsolódó tartományok tekintetében. A török hódoltság idején volt amikor egy keskeny nyugati és északi sávra szűkült az ország területe. A hódoltság felszámolása után a Kárpát-medencén belül sokszor változtak a határvonalak. Trianon után egy méter sem maradt a régi határokból. Néhány év híján 1100 esztendeje elődeink - átkelve a Kárpátok szorosain - itt a Duna, a Tisza, a Maros és a Dráva folyók által tagolt hatalmas területen szállást találtak maguknak, s ezzel a magyarságnak új hazát szereztek. A magyar szállásterület a honfoglalás előtt gyéren lakott Kárpát-medencét csaknem teljesen kitöltötte a három oldalról is állandó természetes határokig. Nyugaton az Alpok utolsó vonulatai, északról pedig körben az Al-Dunáig mindenütt a Kárpátok gerince jelentette a határt. A déli végeken a magyar törzsek a későbbi Bánát és Bácska síkságán a Duna vonaláig telepedtek le. A Dunántúl déli részén a törzsek szállásterülete átnyúlt a Dráván. A későbbi Zala (Kolon), Somogy és Baranya megyéknek sokáig Dráván túli részeik voltak. Szent Istvár király állama az ezredforduló után szilárdan épült be Európába. A nyugati határok ekkoriban állapodtak meg véglegesen a korábbi gyepűk feladásával a Morva és nagyjából a Lajta folyó vonalában, attól délre pedig a stájer hegyek végeinél. Az ezredfordulón Bátor Boleszló lengyel király meghódította a Vág és Árva folyók völgyét északnyugaton, de 1018-ban ez a terület visszakerült az országhoz. A század elején még a Szerémség is a Bizánci Birodalomhoz tartozott, később a határ a Száva folyó mentén stabilizálódott. Árpád-házi uralkodóink idején a magyar királyság a Balkán felé igyekezett kitolni határait. Szent László király 1091-ben gyakorlatilag harc nélkül foglalta el a dinasztia kihalása miatt megüresedett horvát királyi trónt. Ekkor még csak Szlavóniát - azaz a Drávától a Kapela-hegységig terjedő tartományt - csatolta országához, 1102-ben azonban Könyves Kálmánt már horvát királlyá is koronázták, sőt néhány év múlva Dalmácia jó része is elismerte a magyar fennhatóságot. A 12. század elején tehát már egy államba tartoznak azok a tartományok, amelyek később a magyar korona részeinek számítanak, s amelyeket a későbbi magyar középcímer is annyi középületünkön jelképez. Ezek közül a szőkébb Magyarországon kívül az egyik Erdély, amely a Magyar Királyság szerves része, de sajátosságainál fogva a középkortól kezdve bizonyos különállást élvez az erdélyi vajda irányítása alatt. Hasonló a státusa a nyestek földjének is nevezett Szlavóniának, s az akkor a Kapela-hegységtől a tengerig terjedő hegyes vidékű Horvátországnak, valamint Dalmáciának is. E tartományokat a horvát-szlavón és a dalmát bán irányította. A Száva-Dráva-Kárpátok vonalától délre - a királysághoz már nem ennyire szervesen tartozó - hódított területeken bánságok alakultak ki. Közülük néhány évszázadokon át, mások rövidebb ideig tartoztak magyar fennhatóság alá. Bosznia - középkori nevén Ráma - belekerült a magyar királyok címerei közé, bár abban szerepeltek olyanok is, amelyeket a középkori magyar királyság csupán néhány esztendőn át és lazán kapcsolt magához. Ezek közé tartozott a Vereckei-szoros túloldalán fekvő Gácsország, ismertebb nevén Halics és az attól északra eső, a mai szovjet-lengyel határ közelében található Lodoméria is, ahová a 12. és 13. században többször vezettek hadjáratot uralkodóink. Kelet felé, a Kárpátokon túli Kunország, Moldva és Havasalföld területének első meghódítására 1227-től kezdve került sor. A nagy „birodalmak" A múlt század nemzeti mozgalmai szerte Európában keresték történelmükben azt a kapaszkodót, amelyre támaszkodva erősíthették népük öntudatát, s példát adhattak egy jövendő, nagy, egységes nemzeti állam felépítéséhez. Bárhová utazunk Európában, vagy bármelyik ország történelmi atlaszait lapozgatjuk, mindenütt megtaláljuk egy valamikori virágzó és hatalmas „birodalom” térképét, s sok helyen még most is tapasztalhatjuk az ez iránt mutatkozó nosztalgiát. Hozzá kell tennünk, e térképek egyike sem csal, de a történelemből
